Szurkolj Londonban !

Egy újabb puzzle darab került a helyére a London-2012 kirakós játékban, miután a napokban kijelölték a két év múlva sorra kerülő nyári olimpia sajtóközpontjának helyszínét. A One Great George Street elnevezésű konferencia központ (ld. kép) lesz a játékokról tudósító újságírók főhadiszállása az olimpia és a paralimpia ideje alatt. A központot Boris Johnson, London polgármestere nyitotta meg, amely az akkreditált és a nem akkreditált újságírók rendelkezésre is fog állni az olimpia ideje alatt, ahol összesen 50.000 médiamunkást várnak majd a helyszínre. A nap 24 órájában nyitva tartó központban egyszerre közel 250 (nem lesz ez egy kicsit kevés?) újságíró dolgozhat majd kényelmes körülmények között.

A háromszoros olimpiai bajnok James Tomkins befejezi sikerekben gazdag pályafutását. A bejelentésnek megadta a módját a veterán evezős, aki 45. születésnapján, csütörtökön jelentette be a végleges elhatározást. A csodás karriert a háta mögött tudó ausztrál sportember hat olimpián (1988-2008) vett részt, ahol összesen négy érmet (három arany- és egy bronz) nyert, ezen felül pedig hét világbajnoki cím gazdájának is vallhatja magát. Tomkins az 1992-es barcelonai olimpián szerezte meg első aranyérmét, ahol a kormányos nélküli négyes (a legendás „Oarsome Foursome”) tagjaként ért fel a csúcsra, majd Atlantában ismét ebben a számban ünnepelhetett. A 2000-es olimpiára már átült a kormányos nélküli kettesbe, ahol bronzérmes volt, igaz négy évvel később Athénban már ebben a számban is (Drew Ginn-el közösen) aranyérmet szerzett. A pekingi olimpián, 43 évesen is ott ült az ausztrálok hajójában, ezúttal a végül hatodik helyen végzett nyolcasnak volt tagja. A kínai fővárosban ráadásul pályafutása csúcspontjaként az a megtiszteltetés is érte, hogy országa zászlaját vihette a megnyitóünnepségen.

„Az evezős sport egyik legendája vonul vissza ezennel. Ő és csapattársai korszakos egyéniségek voltak nem csak az ausztrál, de a nemzetközi evezős életben is. Megérdemli azt, hogy a valaha volt legjobba evezősök között emlegessék a nevét” – búcsúztatta Tomkinst az ausztrál válogatott jelenlegi edzője, Noel Donaldson. Tomkins pályafutásából a hat olimpiai szereplés emelhető ki, rajta kívül ugyanis csupán a cseh Jiri Ptak, a román Elisabeta Lipa, a kanadai Lesley Thompson, az észt Jüri Jaensson, a szintén cseh Vaclav Chalupa volt képes ilyen hosszú ötkarikás karriert felmutatni ebben a sportágban. Ráadásul tette mindezt úgy, hogy valamennyi olimpiáján pontszerző helyen végzett, hiszen élete első ilyen jellegű versenyén (1988-Szöul) is az ötödik helyen zárt az ausztrál nyolcassal.

Szerdán 79 éves korában catonsville-i otthonában elhunyt a férfi kalapácsvetés melbourne-i olimpiai bajnoka, Harold Connolly. Az egykori kitűnő atléta a rendszeres napi edzését végezte szobakerékpárján, amikor elszédült, a földre esve beütötte fejét, így veszítette életét. A hírt az amerikai sportoló második felesége, az egykori háromszoros olimpikon (1960-1968 között) Patricia Daniels jelentette be a sajtónak. Az akkor mindössze 25 esztendős atléta nagy meglepetésre győzött 1956-ban, ahol az esélyesebb szovjet kalapácsvetőket előzte meg. Az amerikai versenyző egy kis furfangot is segítségül hívott a győzelemhez, hiszen a döntő előtti napon a késő esti edzései után a 70 méteres vonal közelében hagyott nyomokat kalapácsával, hogy ezzel sokkolja ellenfeleit, akik másnap reggel a nyomokat látva úgy gondolták, hogy Connolly verhetetlen. A kis Harold eredetileg súlylökőként kezdte pályafutását, de a sportági legendárium szerint akkor váltott át a kalapácsvetésre, amikor az edzésen elkezdte visszadobni a szert a specialistáknak és kiderült, hogy ő messzebbre tudja dobni a kalapácsot, mint ők…

Connolly azok közé tartozott, akiről a születéskor kevesen mondták volna meg, hogy igazi bajnok lesz. Az 1931 augusztus elsején született sportoló bal keze a szülés során megsérült (a kar idegvégződései szenvedtek károsodást), később pedig gyermekként 13 alkalommal el is törte azt. A bal kéz ennek megfelelően sutább is maradt, mint a jobb és végül közel 10 cm-el rövidebbre nőtt. Az akkori élményekről így irt visszaemlékezésében a későbbi világrekorder: „Kitaszítottnak, elesettnek éreztem magam akkoriban. Amikor rendszeresen ott ültem a kórház várótermében, akkor úgy éreztem, hogy mindenképpen csatlakozni akarok a normál társadalomhoz. Hátrányos helyzetű voltam, aki ismerte, átérezte, a saját bőrén tapasztalta azt, hogy milyen az, amikor az embert nem fogadják el. Akkoriban még nem létezett az a kifejezés, hogy parasportoló, nem kezelték méltóságteljesen a hozzám hasonló sportolókat.” 

Amikor az 1956-os olimpián megnyerte a férfi kalapácsvetők versenyét, akkor a fotósok azt kérték tőle, hogy pózoljon, ő azonban csak a jobb kezét emelte a magasba a siker jelzéseként. Mivel kalapácsvetésben alapvető a kar ereje, ebben nyilván hátrányt szenvedett az amerikai sportoló, aki ezt lábának fejlettebb izomzatával és pörgésének sebességével igyekezett kompenzálni. Connolly négy olimpián vett részt pályafutása során, az 1956-os siker után Rómában nyolcadik lett („Túl nagy nyomás volt rajtam" - nyilatkozta ekkor), majd Tokióban a hatodik helyen végzett, a mexikóvárosi olimpián pedig nem is jutott be a döntőbe. Az 1972-es olimpiára is szeretett volna eljutni, de az amerikai válogatón mindössze az ötödik lett, így nem jutott már ki Münchenbe. Sikerekben gazdag pályafutása során az amerikai versenyző hat alkalommal döntött világrekordot (1956 és 1965 között 68,54-ről 71,26-ra tornázta fel a legjobb eredményt, ebben a közel tíz éves időszakban csak ő javított rekordot, az ő csúcsát döntötte meg később Zsivótzky Gyula).

Connolly számára nem csak a győzelmet, hanem egy románc kezdetét is jelentette a melbourne-i olimpia, ahol megismerkedett a csehek diszkoszvető olimpiai bajnokával, Olga Fikotovával. A hideg háborúban egy cseh-amerikai kapcsolat nem volt éppen mindennapi, amelynek érdekében neki is sokat kellett tennie. Az olimpia utáni évben Connolly elutazott Prágába, hogy a cseh elnöktől kérjen engedélyt a pár által akkorra már komolyan tervezett esküvőre. Az esküvőt végül 1957-ben a csehszlovák fővárosban rendezték, ahol 40.000 ember ünnepelte a két olimpiai bajnok házasságkötését. A kapcsolat nem volt rövid életű, a pár Los Angelesben élt másfél évtizedig, igaz kapcsolatuk végül válással végződött 1973-ban. Egy évvel később Connolly már újra nősült, ekkor vette feleségül Patricia Danielst is, aki többek között a kitűnő sprinter, Evelyn Ashford edzője is volt. 

Egy olimpia – legyen az nyári vagy akár téli – nem mindenki számára örömteli esemény, így a közelgő játékok megrendezésére pályázó városok, régiók mindegyikének kell belső ellenzékkel is számolnia. A 2018-as téli olimpia rendezésére pályázó müncheniek gondjairól már korábban is írtunk, a kezdetben kicsinek tűnő akadály azonban az elmúlt hetekben egész mozgalommá kezdte kinőni magát. „Az olimpia ellenes aláírás gyűjtési akciónk kifejezetten sikeresen zajlik – mondja a képen látható Axel Doering, a garmischpartenkircheni környezetvédelmi szövetség egyik vezetője – az emberek egymás kezéből tépik ki a listát, hogy ők is aláírhassák azt.” 

Bár az olimpia elleni tiltakozásnak már külön honlapja is van, a komolyabb civil kampányt egyelőre még nem tervezik elindítani, előbb várnak a helyi városi vezetés döntésére. Amennyiben (az amúgy 1936-ban már olimpiát rendezett) Garmisch-Partenkirchen vezetői nem tesznek hivatalos lépéseket, akkor a „Nolympia-2018” más úton veszi majd fel a küzdelmet az ötkarikás mozgalom Bajorországba érkezése ellen. Kezdetnek egyelőre megelégedtek azzal, hogy 18 indokot adtak arra, hogy miért ne ők legyenek a rendezők nyolc év múlva. A két fő rivális, a franciaországi Annecy és a dél-koreai Pyeongchang pedig köszöni szépen az érveket…

Szokatlan és bizarr hír látott napvilágot, legalábbis ami az olimpiai mozgalmat illeti. Hazájában, Gambiában halálra ítélték ugyanis a helyi olimpiai bizottság vezetőjét, Langtombong Tamba-t. A gyilkosságban való közreműködés és a demokratikus hatalom elleni szervezkedés okán született meg az ítélet a sportvezető, valamint hat társa ellen. Az ítélet szerint a vádlottak még 2006-ban szerveztek sikertelen puccsot az ország akkori vezetője, Yahya Jammeh ellen. A kedden nyilvánosságra hozott ítélet ellen az ország hadseregét egykoron irányító Tamba fellebbezett ugyan, de egyelőre kérdéses, hogy milyen eredménnyel.

A Gambiai Olimpiai Bizottság az üggyel párhuzamosan rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelyen a helyi labdarúgó szövetség alelnöki tisztségét is betöltő Tamba utódlása lesz a legfontosabb téma. Tambát egyébként még 2009 áprilisában választották meg az ország olimpiai bizottságának élére, amikor elődje, Alhaji Abou Dande Njie lemondott, ő pedig egyedüli jelöltként került hatalomra. Nem sokáig ülhetett nyugodtan a hivatalában, hiszen tavaly novemberben egy 12 millió dolláros sikkasztási ügy miatt letartóztatták.

Tamba pótlására a legesélyesebb utódnak Beatrice Allen tűnik, aki a vádak miatt őrizetbe vett sportvezető távollétében már eddig is ideiglenes vezetője volt a szervezetnek. Allen (ld. kép balra) egyébként már amúgy is (2006 óta) tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, így a nemzetközi támogatottságával és elfogadottságával sincsen probléma. Annál is inkább, mert már most is tagja a 2016-os riói olimpiával foglalkozó Koordinációs Bizottságának.

A Népszabadság című napilap mai számában jelent meg egy írás az esetleges budapesti olimpia kapcsán, amely Bod Tamás újságíró nevéhez fűződik. A cikket az alábbiakban szó szerint közöljük. Érdekes és tanulságos, így az olimpiák iránt érdeklődők számára kötelező elolvasni...

"Bevalljuk vagy sem, messze volt és nagyon messze is maradt egy esetleges budapesti nyári olimpia megrendezése azzal, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Koppenhágában Rio de Janeirónak ítélte oda a 2016-os nyári ötkarikás játékokat.

2002-ben elsőként nem a városvezetés, hanem a Fidesz vezette kormány vetette fel, hogy 2012-ben Budapest olimpiát rendezhetne. A kezdeményezés néhány év után elhalt. A magyar főváros máig sem kandidált a rendezésre. Mint köztudomású, a 2012-es rendezést London nyerte el. Azóta valami azért történt.

Egy nemzetközi könyvvizsgáló cég megvalósíthatósági tanulmányt készített, amelyet 2006-ban aktualizáltak. Eszerint egy nyári ötkarikás játék megrendezése Magyarországnak 5 ezermilliárd (!) forintjába kerülne. Ebben természetesen benne vannak olyan infrastrukturális fejlesztések is, amelyekre az olimpia nélkül is szükség lenne. Emellett született egy, a budapesti olimpia megpályázását előkészítő törvénytervezet is, amelyet nagy többséggel elfogadtak. Ez a 2020-as rendezést célozza meg, a jelentkezési határidő 2011.

Az ötkarikás játékok rendezéséért elszántan harcoló Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) vezetői jól tudják, a sikeres kandidáláshoz, ahogy ezt Rio de Janeiro példája is mutatja, jó színvonalú pályázati anyag és - tetszik vagy sem - többszöri nekifutás szükséges. A rendezésért egyre több város verseng a világ minden részéről. Így Budapestnek, amely az utóbbi időben még kelet-közép-európai összevetésben is veszített befolyásából, erős versenytársakkal kell(ene) megküzdenie - nem nagyon jó esélyekkel. A realitásokkal való szembenézést egyesek kishitűségnek nevezik. Még élesebben és kirekesztőbben fogalmazott egy korábbi interjúban Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM vezetője, a Budapesti Értéktőzsde volt elnöke. Meglátása szerint "a budapesti olimpia legnagyobb ellenfele maga Magyarország, vagyis a beteg, önpusztító magyar mentalitás. Ha képesek lennénk ezt az akadályt legyőzni, akkor gyakorlatilag bármely várossal jó eséllyel venné fel a versenyt Budapest az olimpia elnyerését illetően." Egy gazdasági szakembertől szokatlanul sommás ez a vélemény. Aligha nevezhető demokrata gondolkodásnak, hogy aki nem az ő véleményén van, azt partvonalon kívül helyezi, sőt dehonesztálja. Nesze neked, olimpiai eszme! Idő és hely hiányában itt nem bonyolódnék bele az esélyek részletes taglalásába, csupán három alapvető szempontot emelnék ki, amelyek, megítélésem szerint, nem a magyar főváros esélyeit növelik: a földrészek közötti rotáció elve, a lehetséges európai versenytársak számbavétele, végül annak taglalása, hogy miképpen fogható fel modernizációs, felzárkóztató programként egy nyári olimpia megrendezése Budapest, tágabban Magyarország számára. (Az ország gazdasági állapotáról és teherbíró képességéről most jótékonyan hallgatunk.) Semmifajta meglepetést nem jelentett, hogy a 2016-os nyári ötkarikás játékot nem európai város rendezi, noha a szűkitett mezőnyben ott volt Madrid, Prága és Baku is. Rio de Janeirónak erős ellenfelei voltak Európán kívül Tokió, Doha és Chicago. Mellette szólt, hogy egy feltörekvő világgazdasági hatalom legerősebb városa, amely négy sikertelen kandidálás után, ezek tapasztalataiból okulva, jó pályázatot készített. A létesítmények közel 60 százaléka már 2009-ben készen volt, hatalmas az ügy társadalmi támogatottsága, meghatározó a magánszektor részvétele a beruházásokban, és aligha elhanyagolható tény, hogy DélAmerika még nem rendezett olimpiát.
(Az idei labdarúgó-vb esetében is erős szempont volt, hogy A frikában még nem rendeztek ilyet.) A 2012-ig számolt két évtized Európa erősen felülreprezentáltságát mutatja.

Hat olimpiából hármat rendezett (Barcelona 1992, Athén 2004, London 2012). Így aligha kell nagy kockázatot vállalni azzal, hogy kijelentsük: 2020-ban és 2024ben az öreg földrész városai nem nagy eséllyel pályázhatnak ötkarikás nyári játékra.

Ha azt feltételezzük, hogy legközelebb 2028-ban rendezhet európai város olimpiát, akkor számba kell venni, hogy kik lehetnek Budapest vetélytársai. Itt sem állunk jól, miközben aligha hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Európa minden tekintetben folyamatosan veszít világpolitikai és világgazdasági, így sportdiplomáciai súlyából is.

Madrid már a 2012-es olimpiára is pályázott, de London és Párizs mögött harmadik lett. A 2016-os sikertelen pályázata már a második volt, így sokkal előrébb jár a magyar fővárosnál, nem is beszélve a két ország és a két főváros között meglévő gazdasági erőkülönbségről. Párizs, Prága és Baku feltehetőleg nem mondott le a rendezés elnyeréséről, s Európa gazdasági szuperhatalma, Németország több városa is fontolgatja a kandidálást, miként a lengyel főváros is. Bakut leszámítva vajon milyen reális esélye lehet Budapestnek Párizs, Madrid, Prága és mondjuk Hamburg vagy Varsó ellenében? Arról nem beszélve, hogy a jelentkező nagyvárosok száma évről évre nőni fog.
Kérdés, ha London után 2028-ban lesz legközelebb olimpia Európában, akkor mikor lehet az azt követő, majd a rá következő? 2044-ben? 2056-ban? És Budapest e távlatban sem különösebben esélyes.

Végül vegyük számba az olimpia rendezéséből származó modernizációs lehetőségeket. Ezek egyrészt kétségtelenek, másrészt felmerülhet a kérdés, mi történik, ha egy fővárosnak és agglomerációjának fejlesztési irányait az a cél határozza meg, hogy előbb vagy utóbb olimpiát rendezzünk. Ha a világ és Európa nagyvárosainak hosszú távú fejlesztését ez határozta volna meg, akkor ma életnívójuk, megközelíthetőségük, élhetőségük nem ott állna, ahol. Az olimpiarendezés csak egészen kivételes városfejlesztési tényező lehet, amire komolyan építeni nem szabad.

Budapest és az ország modernizációja múlik azon, hogy miként találjuk ki e kéthetes, nagy nyári attrakció nélkül is - ezt a várost és hazánkat. Ehhez elengedhetetlen, hogy az Európai Unió fejlesztési forrásait mind hatékonyabban és teljesebben használjuk fel most és a hétéves pénzügyi ciklusok következő három-négy szakaszában. Roppant fontos az is, hogy a remélt gazdasági fellendülés révén belső, honi fejlesztési források is álljanak rendelkezésre. Ez a mai modernizációs kényszerben kínosan hiányzik. Olimpia nélkül is."

Az olimpiai ötpróba kapcsán a fiataloknak a nyolcvanas, kilencvenes évek nagysikerű sportverseny sorozata juthat az eszébe, amelyen állóképességi sportágak különböző távjait teljesítve tárgynyereményekért és olimpiai jutalomutazásért lehetett versenyezni. Pedig volt ötpróba verseny az olimpián is. A férfiaknál 1912-24 között, a nőknél pedig a hétpróba elődjeként 1964 és 1980 között - stílszerűen öt alkalommal - rendeztek ötpróbában olimpiai versenyeket. Az 1976-os montreali olimpia minden idők legszorosabb többpróba versenyét hozta, ahol végül hármas NDK siker született ötpróbában.

Az öt szám (100 méteres gátfutás, súlylökés, magasugrás, távolugrás és 200 méteres síkfutás) után két kelet-német sportoló, Siegrun Siegl és Christine Laser egyaránt 4745 ponttal zárt, közöttük végül csupán az döntött a távolugrás akkori világcsúcstartója (Montrealban ebben a számban ötödik lett csupán), Siegrun Siegl javára, hogy ő több számban (háromban az ötből) ért el magasabb pontszámot ellenfelénél. Érdekesség, hogy a harmadik helyezett Burglinde Pollak is csupán öt ponttal maradt el a győztesektől (4740 pont). Minden idők legszorosabb női ötpróba versenyén egy számmal a vége előtt Siegl még csak a hetedik helyen állt, a 200 méteren elért kimagasló idejével (23,09 sec) vette át a vezetést a versenyben. A záró szám előtt a legjobb nyolc versenyző 95 ponton belül volt egymáshoz képest, így hatalmas izgalmak előzték meg a 200 méteres síkfutást, ahol a legjobb nyolc versenyző természetesen egy futamba kapott besorolást. Az addig vezető szovjet Nagyezsda Tkacsenko nem futott jól, így alig fél perc alatt az első helyről az ötödikre esett vissza, ezzel pedig még a dobogóról is leszorult végül. Tkacsenko mégsem maradt aztán olimpiai aranyérem nélkül, mert négy év múlva Moszkvában, hazai pályán már nem talált legyőzőre ötpróbában. A montreali versenyen volt magyar versenyző is a mezőnyben, a 200 méteres távot 25,43 másodperc alatt teljesítő Papp Margit végül 4535 ponttal a nyolcadik helyen zárta női ötpóbázók versenyét.

A sportban az angol hagyományokat egyik leginkább megtestesítő dolognak a wimbledoni teniszbajnokság tekinthető. Bár renitens próbálkozók voltak a múltban is (ld. például Andre Agassi "Paradicsommadár" korszakát), azért a füves pályás Grand Slam torna szervezői a mai napig megőrizték a hagyományt, hogy az All England Club pályáin fehér dominanciájú mezben lehet csak pályára lépni. Mivel a 2012-es nyári olimpia tenisz versenyeit is Wimbledonban rendezik, így az „all white” szabályt felül kellett vizsgálniuk a klub vezetőinek, akik végül a másfél évszázada alkalmazott „dress code” lazítása mellett döntöttek. „Mindenben igyekszünk támogatni az olimpia szervezőit. Az ötkarikás játékok ideje alatt bizonyos szempontból más közönségünk lesz, mint amilyen a Grand Slam verseny alatt szokott lenni. Egy nem szokványos versenyünk lesz, a maga sajátos stílusával és olimpiai hangulatával, amelyet mi is különlegesnek tekintünk” – nyilatkozta a döntés kommentálva Ian Ritchis, a wimbledoni verseny egyik szervezője.

A londoni olimpia idején a versenyzők olyan (természetesen az egyéb ötkarikás szabályokat figyelembe vevő) felszerelésben játszhatnak, amiben akarnak, így várhatóan sokan a nemzeti színeknek megfelelő mintázatú felszerelésben fognak pályára lépni. Ennek a döntésnek amúgy már volt előzménye Wimbledonban, hiszen ugyanez volt érvényes akkor is, amikor korábban Davis Kupa találkozókra került sor a sportág egyik szentélyében. Az olimpiai tenisz versenyek amúgy nem először vendégeskednek Wimbledonban, hiszen az 1908-as londoni játékok idején is itt rendezték a sportág küzdelmeit.

További változást jelent majd, hogy a kiemelt páholyban 2012 nyarán nem a királyi család tagjai, hanem a NOB vezető tisztségviselői foglalhatnak majd helyet. A megszokott 40.000 fős napi látogatói létszám az olimpia ideje alatt csupán 26.000 lesz, mivel a rendelkezésre álló 17 pályából csupán 12-re van szükség az olimpiai tornák lebonyolításához. A 2012-es olimpián (1924 után) ismét szerepelnek majd a vegyes párosok, így összességében öt aranyérmet osztanak majd ki ebben a sportágban.

Claudia Pechstein nem adja fel. A németek gyorskorcsolyázó klasszisát ugyan megviselték az elmúlt hónapok eseményei, hiszen (állítólagos, nem teljesen tisztázott, többszörösen fellebbezett doppingügye okán) a közlemúltban kétéves eltiltást kapott, de úgy döntött, hogy mégis folytatja. A most 38 éves sportember ugyanis bejelentette, hogy nem adja fel olimpiai álmait és ott szeretne lenni élete hatodik olimpiáján is, így Szocsiban 42 évesen (!) szeretne ott lenni a mezőnyben. „Életem hatodik olimpiáját elvették tőlem, ezt vissza kell szereznem, nem teszem meg nekik azt a szívességet, hogy szögre akasszam a korcsolyámat” – nyilatkozta az egyik berlini újságnak az ötszörös olimpiai bajnok Pechstein, aki a nemzetközi szövetség által kirobbantott, őt vérdopping alkalmazásával vádoló eljárása miatt csak 2011 februárjában térhet csak vissza a nemzetközi mezőnybe. Claudia Pechstein egyébként a német sport legeredményesebb téli olimpikonjának számít, hiszen Lillehammer (1994), Nagano (1998), Salt Lake City (2002) és Torino (2006) versenyein összesen kilenc érmet (öt arany, két ezüst- és két bronzérmet) szerzett.

Bár a riói olimpia és 2016 még meglehetősen messze van, a NOB nem véletlenül jelöli ki hét évvel a játékok előtt a rendező várost. Az egyre nagyobb szabású olimpia megfelelő szintű megrendezéséhez ugyanis hatalmas beruházások és olykor bizony megfelelő mennyiségű idő is szükséges. A hátralévő hat esztendőben a braziloknak is lesz dolguk bőven, ugyanakkor becsületükre legyen mondva, hogy mernek nagyot álmodni. A szociális felelősség és a fenntartható fejlődés elvei vezették ugyanis annak a megaprojektnak a kitalálását, amit a napokban publikáltak. A régió olimpia alatti (és ami fontosabb, olimpia utáni) áramellátásáért lehet felelős a RAFAA’ Solar City Tower néven futó elképzelés, amely Rio de Janeiro közelében egy kis szigeten kerülne kialakításra. Az igencsak látványosra tervezett (ld. képek a tovább gomb után) erőmű nappal a napsugarakat, éjjel pedig a benne található, a 105 méter magas toronyról alázúduló vízesés által termelt energiát alakítaná át elektromos árammá. Vélemény? Építészek, mit szóltok?