Szurkolj Londonban !

Nincs könnyű helyzetben a 2018-as téli olimpia megrendezésére pályázó München városa, amely a garmisch-partenkircheni gazdák ellenkampánya és a szervezőbizottság elnökének, Willy Bognernek (egészségügyi okokkal magyarázott) közelmúltbeli lemondása miatt bosszankodhat. Ilyen helyzetekben jöhet jól egy nyugodt, megfontolt ember, a megmentőt pedig jelen esetben a mindig mosolygós egykori világsztár, Katarina Witt személyében vélnek megtalálni a németek. A kétszeres olimpiai bajnok (1984, 1988)műkorcsolyázónő már eddig is a bajorok kampányarca volt, de lehet, hogy ennél komolyabb szerepre is vállalkoznia „kell” majd. „Korábbi élsportolóként szerzett tapasztalatomat és ismertségemet szeretném kihasználni és ezzel segíteni azt, hogy minél több ember ismerje meg az elképzeléseinket. Nagy a társadalmi támogatottságunk, de fontosnak tartjuk, hogy az aktív sportolók is jobban ismerjenek bennünket. Hamarosan jön a téli szezon, amelyben fontos és nagy jelentőségű sportesemények házigazdái leünk és ezeken keresztül szeretnénk ízelítőt adni a várható olimpiai hangulatból.” - mondta Witt.

München lehetne az első város a történelemben, amely téli és nyári olimpiának is otthont adhat, hiszen a bajor főváros 1972-ben már rendezett nyári játékokat. A 2011 júliusában a dél-afrikai Durban városában kihirdetendő végső döntés során a franciaországi Annecy és a dél-koreai Pyeongchang lesz a németek ellenfele. A németek számára jelenleg a legnagyobb problémát a gazdák sztrájkja okozza az alpesi sí versenyek tervezett helyszínén, akik nem akarják átengedni a játékok idejére a területet. A német szervezők ezügyben már alternatív megoldások érdekében is körbenéztek, egy NATO-használatban lévő terület jöhet szóba, amely egy golfpályát is magában foglal. „A gazdákkal folytatott megbeszélések jó irányba haladnak – nyilatkozta az egyik legkényesebb kérdésről Witt – ugyanakkor van B-tervünk is arra az esetre, ha nem sikerülne végül egyezségre jutni velük. A helyi politikusokra bízzuk az ügy rendezését, nekik kell megoldást találniuk erre a kérdésre, akár így, akár úgy. Az emberek többsége a szándékaink mellett áll és támogat bennünket, de mindig lesznek olyanok, akik mást akarnak, soha sem lehet 100%-os a támogatottság.”

Katarina Witt amúgy a vancouveri olimpián is ott volt személyesen, ahol természetesen már a München-2018 pályázat sikeréért kampányolt és ezen cél elérése érdekében találkozott egy tucat NOB-taggal is. A ’80-as években a „szocializmus legszebb arca” becenévvel is illetett Witt a szingapúri ifjúsági olimpián is hasonló szereplőként vett részt. A müncheni pályázat sikeréért dolgozóknak persze más feladatuk is lesz, hiszen októberben az első fontos prezentáció következik majd. A mexikói Acapulcoban / hol máshol… :) / sorra kerülő prezentáció lesz az első alkalom arra, hogy a hivatalosan is kijelölt hármas fényezze saját magát a döntéshozók előtt. Witt nem az egyetlen műkorcsolyázó, aki kulcsfigura lehet a 2018-as téli olimpiáért vívott harcban, a sorozatban harmadszor próbálkozó koreai pályázat mellett ugyanis a női műkorcsolyázás aktuális olimpiai bajnoka, Kim Yu-Na is kampányol. „Én versenyzőként három olimpián jártam, dolgoztam a médiában is, így nagy tapasztalatom van a sport területén. Most komoly lehetőséget kaptam az élettől arra, hogy a saját hazámba vigyem el az olimpiát, ami különleges dolog lehetne. A probléma csak az, hogy amíg a sportban van arany-, ezüst- és bronzérem, addig ebben a projektben csak egy igazi győztes lehet.” Katarina Witt nemcsak csinos, de roppant bölcs is…

Soha egyetlen úszó sem szerepelt még hat nyári olimpián, ennek a ténynek az átírására készül az elnyűhetetlen Dara Torres. A jelenleg már 43 esztendős amerikai úszó ugyanis ismét edzésbe állt, hogy a londoni nyári olimpián is ott lehessen. A komolyabb térdműtéte után lábadozó Torres az egyik reggeli televíziós showban nyilatkozott a visszatérésről, ahol elmondta, hogy a térde még fáj ugyan, de már öt hete ismét edzésbe állt. Torres számára nem újdonság, hogy olyan versenyzők ellen fog medencébe szállni, akik akár a gyermekei is lehetnének. A már az 1984-es los angelesi olimpián is szerepelt amerikai úszónő ugyanis Pekingben 41 évesen is érmes volt (három ezüstérmet szerzett) és eddig mind az öt olimpiáján (1984, 1988,1992, 2000, 2008) dobogóra tudott állni.

Az amúgy négyszeres olimpiai bajnok Torresnek egy gyermeke is van (2006-ban született meg Tessa Grace névvel kislánya), emellett pedig egyike azon 13 úszónak, akik eddig öt olimpián is részt vettek. A jelenleg is aktív úszók közül egyébként még másoknak is van esélye a hatodik olimpiai szereplésre. A törökök hátúszója, Derya Büyükuncu ugyan nem volt itt a budapesti EB-n, de a 34 esztendős úszónő (ha jól tudom, még nem vonult vissza véglegesen) akár még Londonban is ott lehet. A svéd Lars Frölander viszont szerepelt a budapesti nagymedencés EB-n is (3. hely 4x100-as gyorsváltóval), a 36 esztendős úszónak pedig nem titkolt célja, hogy a londoni olimpián is részt vegyen, így hasonló rekordot érhetne el, mint a nőknél Torres. Az öt olimpián is szerepelt úszók listáján egyébként olyan ismert nevek is megtalálhatóak, mint a brit Mark Foster, a szlovák Martina Moracvoca, az orosz, majd később spanyol színekben versenyző Nina Zsivanyevszkaja vagy a dán Mette Jacobsen és bár közülük bármelyik visszatérhet még a medencék világába, meglepetés lenne, ha Torreshez csatlakoznának ilyen szempontból.

A snowboardcross volt a legveszélyesebb versenyszám a vancouveri olimpián, derül ki a British Journal of Sports Medicine című szaklap legújabb számából, amely az idén februárban rendezett téli olimpia sérüléseivel foglalkozik. A szakemberek által készített elemzés kimutatta, hogy a női snowboardcross versenyzők 73%-a (!) – elsősorban nyilván a kemény és komoly nehézségeket okozó pálya miatt – szenvedett sérülést ebben a sportágban. A jelentés arról számol be, hogy a vancouveri játékokon részt vevő 2567 sportoló közül 11% szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket és a sportolók közel ötöde zúzódásokkal, húzódásokkal zárta az olimpiát. A vancouveri játékokon összesen 287 sportoló szenvedett sérülést, ebbe a statisztikába pedig a tragikus körülmények között elhunyt grúz Nodar Kumaritashvili halálesete is beletartozik.

A brit orvosok által készített elemzés rámutat arra, hogy az amúgy is gyors és veszélyes téli sportokban tovább tolódtak ki a határok. „Egy kicsit aggódunk a növekvő sérülések miatt, amelyek számát szeretnénk szigorúbb szabályokkal csökkenteni – nyilatkozta Arne Ljungquist a NOB orvosi bizottságának vezetője a felmérés adatait kommentálva – Ugyanakkor tudni kell, hogy a sportolók sem képviselnek egységes álláspontot ebben a kérdésben, hiszen vannak, akik szeretnének gyorsabb, technikásabb pályákat, mások viszont a biztonságot helyeznék előtérbe.” A Nemzetközi Olimpiai Bizottság most először végzett teljes körű orvosi elemzést a téli játékokkal kapcsolatban, amely a 2008-as pekingi nyári olimpiás felmérést (ahol a sportolók 9%-a sérült meg) követte a sorban. Ljungquist szerint ez az elemzés jó kiindulási alap lehet a 2014-es, Szocsiban rendezendő téli olimpia kapcsán, amely segíthet a sportági szakszövetségek számára a pályák pontosabb, biztonságosabb megtervezésében.

A súlycsoportokra osztott sportágakban gyakori a versenyző fogyasztása, amelynél a legfontosabb tényező, a súlyhatár minimális teljesítése. Nem csoda, ha előfordulnak extrém történetek is ennek kapcsán (mi magyarok az atlantai olimpián az ökölvívó Lakatos Pál esetére emlékezhetünk, akinek már a mérlegelésnél véget ért a verseny), mint például az amerikai súlyemelő, Charles Vinci esetében is. Az akkor világbajnoki ezüstérmes amerikai emelő esélyesként érkezett a melbourne-i olimpia 56 kg-os súlyemelő versenyeire, ahol jó szokásához híven a mérlegelés előtti utolsó órákban próbált megszabadulni minimális súlyfeleslegétől. Az egy órás futás és intenzív izzadás után azonban még mindig közel 20 dekagramm súlyfelesleg volt rajta. Pánikolás helyett azonban az amerikaiak gondolkoztak, előbb Vinci lábszárán, majd fején is lenyírták a szőrzetet, így végül kopaszra borotvált fejjel ment át a mérlegelésnél és lett olimpiai bajnok 1956-ban.

A pályafutása során 12 világrekordot is elérő amerikai emelő Melbourne-ben 342,5 kilogrammos világcsúccsal, majd négy évvel később Rómában 345 kilogrammos világcsúcs beállítással lett olimpiai bajnok, így azon kevesek közé tartozik, akik kétszer is nyertek olimpiát ebben az embert próbáló sportágban. Utóbbi győzelmének egyébként már magyar érdekeltsége is volt, hiszen mögötte lett hatodik Földi Imre, aki élete első olimpiáján, Rómában (320 kg-os teljesítménnyel) indult el a későbbi sikerek és olimpiai bajnoki cím (1972) felé. Érdekesség egyébként, hogy a sportág történetében az 1960-as római olimpia óta is Charles Vinci az utolsó amerikai férfi olimpiai bajnok (Tara Nott a nők első olimpia szereplése alkalmával a női 48 kg-os kategóriában lett olimpiai bajnok és szerezte meg az amúgy a sportági olimpiai éremtáblázaton a hosszú kihagyás ellenére is a harmadik helyen álló amerikaiak 16. bajnoki címét súlyemelésben.)

A sikeres labdarúgó világbajnokság után felerősödtek Afrikában az „Olimpiát akarunk!” hangok, így nem csoda, ha egyre több hír lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a fekete kontinensről is lesz olyan város, amely harcba száll a nyári olimpia megrendezéséért. A legfrissebb hír arról szól, hogy Dél-Afrika, azon belül is Durban városa lesz az, amely hivatalosan is versenybe szállhat a 2020-as játékok rendezési jogának elnyeréséért. Az ország egyszer (Fokváros 1997-ben sikertelenül) már pályázott a rendezési jogért, az akkor Nelson Mandela személyes szerepvállalásával is megtámogatott kandidáció viszont talán még túl korai volt. A világbajnokság sikeres rendezése azonban az üzleti körök fantáziáját is jobban megmozgatta, így nem csoda, ha több helyen indult be a „mi lenne ha?” eszmecsere. Bár Fokváros, Johannesburg és Port Elizabeth esetében is felvetődött az olimpiai rendezésének gondolata, ezen három város esetében nem követte tett az elképzelést, így a Dél-Afrikai Olimpiai Bizottságnál csupán Durban maradt az egyedüli jelölt. A város és az olimpiai bizottság vezetői a jövő hónap elején ülnek le megbeszélni az innentől kezdve már hivatalos pályázati folyamat lépéseit. A 2020-as nyári olimpiáról a NOB 2013-es buenos airesi kongresszusán születik döntés. Az eddigiek során Róma, Tokió, Isztambul, Hobart és Dubai is jelezte már rendezési szándékát a tíz év múlva sorra kerülő olimpia kapcsán.

A közelmúltban a Spuri Futómagazinban jelent meg egy terjedelmes írás minden idők egyik legnagyszerűbb atlétájáról, Paavo Nurmiról. A szerző (tapirka1014) engedélyével az alábbiakban közöljük a cikket a finn legendával kapcsolatban:

Az 1920-as évek finn csodáját sokan minden idők legjobb hosszútávfutójának tartják. Ez persze teljesen szubjektív, de az eredményei önmagukért beszélnek. 3 olimpián, 12 futószámban indult, nyert 9 arany- és 3 ezüstérmet. Pályafutása során 22 hivatalos világcsúcsot ért el, valamint 29 fedettpályás, nem hivatalos világcsúcsot. Volt olyan rekordja, amelyet csak 29 év után sikerült megdönteni. Paavo Johannes Nurmi 1897 július 13-án született a délnyugat finnországi Turkuban. Édesapja korán meghalt, így már gyerekkorában komoly állóképességre tett szert, a házimunkák közül a favágás és a vízhordás volt az ő feladata.15 éves volt, amikor az 1912-es stockholmi olimpiai játékokon a másik legendás finn futó, Hannes Kolehmainen 3 aranyérmével „felfutotta” Finnországot a világ futótérképére. Az ifjú Paavo eldöntötte, hogy ő is hasonló sportoló akar lenni, beszerezte első pár futócipőjét és komolyan edzeni kezdett.

Néhány évig még indult hazai amatőr versenyeken, 1934-ben aztán befejezte karrierjét. Építőipari vállalkozást alapított, mely 40 épületet emelt Helsinkiben. A sport utáni életében kerülte a nyilvánosságot, teljes visszavonultságban élt. 1952-ben a helsinki olimpiai játékok megnyitóján 70 000 ember bíztatása közepette futott be a stadionba és gyújtotta meg a lángot. 70 éves korában sikerült rábírni egy interjúra, de azt is csak azért vállalta, mert az akkori finn miniszterelnök, Urho Kekkonen kérdezte.Élete utolsó éveit súlyos betegen élte le, 1973. október 2-án halt meg Helsinkiben. Állami temetést kapott, a fővárosban ravatalozták fel, majd szülővárosában, Turkuban helyezték örök nyugalomra.

Az olimpiai bajnok francia sílövő, Vincent Defrasne egy éven keresztül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szolgálatába áll. A NOB sportolói karrier programjának keretein belül a közelmúltban visszavonult, többszörös világbajnok francia versenyző a szervezet három különböző területén fog dolgozni. „Harminchárom évesen, két gyermek édesapjaként jelenleg a civil pályafutásomat szeretném megalapozni. Szeretnék a profi sport mellett maradni, a NOB-gyakornoki programja pedig ilyen szempontból egy tökéletes indításnak tekinthető. Egy éven keresztül lesz lehetőségem egy nemzetközi sportszervezet működésébe belelátni, ahol ráadásul multikulturális környezetben szerezhetek tapasztalatot. – nyilatkozta a három nyelvet beszélő, a sport területén diplomázó Defrasne. Az Athlete Career Programme néven futó kezdeményezést 2005-ben indította útjára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely egy újabb lépcsőt jelent abba az irányba, hogy a szervezet egykori kitűnő sportolókkal frissítse fel saját magát. „Ez a program mindkét fél számára kedvező, hiszen a pályafutásukat befejező sportolók számára jó lehetőség a civil élet elkezdésére, a NOB számára pedig ezen keresztül olyan munkaerő állhat rendelkezésre, aki az aktív sportból kinőve első kézből származó információkkal segítheti a hatékonyabb működést” – fogalmazta meg a program lényegét a NOB Sportolói Bizottságának vezetője, a négyszeres olimpiai ezüstérmes atléta, Frankie Fredericks.

A vancouveri olimpia páros műkorcsolya versenyét egy kínai páros, Shen Xue és Zhao Hongbo nyerte meg. Az életük harmadik olimpiája (2002-ben és 2006-ban bronzérmesek voltak) után visszavonuló pár a civil életük elején régóta dédelgetett álmát váltotta valóra. A közel két évtizede (18 éve) együtt járó pár ugyanis egy romantikus esküvőn, életük fő terepén, a műjégen mondta ki a boldogító igent egymásnak. A pekingi Capital Indoor Stadium volt a helyszíne a ceremóniának, amelyet az elmúlt hét szombatján rendeztek meg közel 20.000 néző előtt. A végletekig boldog pár az esküvőjén is korcsolyázott ugyan, de a művészi hatásról ezúttal inkább pályatársaik gondoskodtak. A kínai pár tiszteletére rendezett „Artistry on ice” névre hallgató gálán ugyanis több egykori és jelenlegi világsztár is fellépett. Ott volt ugyanis a kínai fővárosban a svájciak korábbi világbajnoka, Stephane Lambiel, az amerikai Johnny Weir, a világbajnok és olimpiai ezüstérmes Mao Asada is. Az est fénypontjaként pedig az oroszok sztárja, a szocsi olimpiától a közelmúltban eltiltott Jevgenyij Pljusenko is feltűnt a jégen. A gáláról az ALÁBBI linken látható egy rövidebb videó.

Az egykori brit miniszterelnök, Tony Blair múlt héten megjelent önéletrajzi könyvében („The journey”) a londoni olimpiával kapcsolatos kandidációról is tesz említést. Blair könyvében elismeri, hogy a pályázati folyamat során voltak olyan pillanatok, amikor kételkedett a győzelemben és attól félt, hogy az ősi rivális franciák Párizs révén legyőzik őket. A 2005. júliusi szavazás végül London 54-50-es sikerét hozta a francia fővárossal szemben, a sikert pedig Blair véleménye szerint az olasz Silvio Berlusconi-nak (is) köszönhetik az angolok. Az öt évvel ezelőtti szingapúri szavazás előtt maga Blair is fontos lépést (amely azóta követendő példává, hagyománnyá vált a pályázó városok, nemzetek között) tett, hiszen hivatalban lévő elsőszámú politikai vezetőként személyesen lobbizott London sikeréért. Az utolsó órákban számos NOB taggal különbeszélgetést folytató Blair szerint azonban ez is kevés lehetett volna: „Egy olyan személy volt a végső folyamatban, aki sokat segített nekünk: Silvio Berlusconi” – írja Blair.

A szavazás előtti év augusztusában Blair személyes látogatást tett Berlusconinál Szardínia szigetén, hiszen tudta, hogy Olaszország kulcsszereplő lehet a lobbi harc során. Berlusconi azt kérdezte tőle, hogy valóban ennyire fontos-e az angoloknak a győzelem. Amikor pedig megkapta az igenlő választ, csak ennyit mondott: „Te a barátom vagy. Nem ígérhetek semmit, de megnézzük, hogy miben segíthetek.” Blair szerint ez tipikus Berlusconis viselkedés volt, hiszen míg más politikusok ígérgetnek (és végül nem tesznek semmit), addig ő nem bíztatta semmivel, ám valójában mégis segített. Az olaszoknak a döntés során öt tagjuk is volt a NOB-ban (a legtöbb, a svájciakkal holtversenyben), és „bár nem tudom, hogy miként szavaztak, de…”- írja talányosan Blair a szavazásról.

A szoros verseny miatt három átszavazó is a franciák javára dönthette volna el a versenyt, így az sem kizárt, hogy végül tényleg az olasz NOB-tagok voksain múlhatott a 2012-es nyári olimpia rendezésének kérdése. Blair arról is ír, hogy a kabinet iroda előzetesen nem volt biztos a sikerben, így végül csak a pályázati biztos Tessa Jowell tanácsára döntött úgy, hogy személyes tekintélyét is kockára téve vállalja a szingapúri utazást. „Mi lesz akkor, ha veszítünk, pláne akkor, ha a franciákkal szemben?”- szólt a politikusi dilemma az utazás előtt. Az egykori brit miniszterelnök szerint London még a két közvetlen favorit között sem volt bent a helyszínről döntő NOB kongresszus kezdetekor, de a labdarúgó David Beckham és az egykori olimpiai bajnok középtávfutó, Sebastian Coe (aki az amerikai Barbara Cassani-t váltotta a pályázati bizottság élén) személyes kampányának is nagy része volt a győzelmükben.

A közel tíz fontba kerülő könyvben Blair részletesen leírja, hogy miként találkozott néhány nap leforgása alatt 40 NOB taggal is. A segítőitől külön lapokon kapott információkat az egyes szavazókról, amelyek az illetők karrierjét, pályafutását, személyes preferenciáit írták le. Blair említ egy olyan esetet is, amikor véletlenül az egyik NOB-tagot olimpiai bajnok gerelyhajítónak titulálta, holott ő műkorcsolyázóként szerepelt, de a szintén jelen lévő Sebastian Coe roppant diplomatikusan korrigálta a kínosnak induló helyzetet. Az akkori francia elnök, Jacques Chirac később érkezett meg csupán a szingapúri szavazásra, ahol személyesen is beszélt a hallgatóságnak (ellentétben az inkább a háttérben dolgozó Blair-el, aki végül videó üzenetben szólt csak a tagokhoz nagy plénum előtt), de ez sem vezetett eredményre, hiszen végül London lett a befutó. Blair egyébként a végső szavazás előtt a G8 csúcstalálkozóra utazott el a skóciai Gleneagles-be, ott értesült a számára és országa számára is örömteli hírről.