Szurkolj Londonban !

Második nekifutásra úgy tűnik, hogy sikerült hivatalos formában is elnököt választani a nigériai olimpiai bizottság élére. A szeptember 16-ai elnökválasztáson Sani Ndanusa lett ugyan a győztes, de az akkori szavazás eredményét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem fogadta el. Az elnöki posztról döntő újabb, csütörtöki szavazáson is az egykori sportminiszter, Sani Ndanusa kapta a legtöbb voksot (a 23 szavazóból senki sem szavazott ellene), ráadásul most könnyű dolga is volt, hiszen a korábbi elnök, Habu Gumel ezúttal már a szavazás megkezdése előtt visszalépett. A második szavazásnál a NOB képviseletében az algériai Mustapha Berraf is a helyszínen volt, aki ellenőrizte a voksolás menetét. Ndanusa ezúttal biztosra ment, hiszen a háttérben megkötött egy különalkut Gumellel és a jelenlegi sportminiszterrel, Ibrahim Bio-val arra vonatkozóan, hogy ő lesz az egyedüli jelölt a posztra. A visszalépés tényét a helyszínen jelentették be, ami nem okozott osztatlan elismerést a szavazók körében, a „kilóra megvett” két ellenlábas távolmaradása után azonban a Kalasnyikovot szorongató rendőrök között végül megszületett a várva várt eredmény. A NOB kifogása egy héttel ezelőtt az volt a szavazással kapcsolatban, hogy azon nem vettek részt az ő küldötteik, az Afrikai Olimpiai Bizottság vezetőjének, Mustafa Berrafnak a jelenléte azonban ezúttal már legitimálta Sani Ndanusa elnökké választását. Az új elnök nem is tétlenkedett sokat, hiszen székfoglalójában kifejtette, hogy szükség van egy öt éves fejlesztési tervre, amelynek köszönhetően a nemzetek olimpiai rangsorában a jelenlegi 67. helyről a 150 millió lakossal rendelkező Nigéria feljöhet a legjobb húsz közé.

A legidősebb élő magyar olimpikonokról már korábban is írtunk, most viszont egy másik téma kapcsán került elő a kor, hiszen ma ünnepli 97. születésnapját a magyar sport legidősebb olimpiai bajnoka, Tarics Sándor. A MAC egykori játékosából később világhírű mérnök lett, a magyar olimpiai bajnokok doayenje immáron több mint fél évszázada San Franciscóban él. Tarics Sándor az 1936-os berlini olimpián szerepelt a győztes magyar vízilabda csapatban. A világháború kitörése előtt ösztöndíjnak köszönhetően néhány hónapot már töltött az Egyesült Államokban, de később hazatért és az ostromot itthon vészelte át. A londoni olimpia évében Indiana államból szerződési ajánlattal keresték meg és mivel a főváros egyik mérnökeként bizonytalannak érezte helyzetét, s végül hivatalos engedélyek birtokában nekivágott a kalandnak. Előbb egy tervező iroda munkatársa, később elnöke, társtulajdonosa majd pedig tulajdonosa lett. San Franciscóban és környékén csaknem félszáz iskolát, középületet, kórházat, sporttelepet, metróállomást, katonai objektumot tervezett. Időközben elnyerte a Nemzeti Tudományos Alap egyik pályázatát, olyan több emeletes épületek tervezésével, amelyek ellenállnak a kisebb erejű földrengéseknek. Találmánya világsikert aratott. A becslések szerint több mint háromezer millió dollár értékű épületnél alkalmazták. Munkásságának elismeréseként beválasztották az Amerikai Mérnökök Egyesületének igazgató tanácsába. Tagja lett az ENSZ földrengésügyi szakbizottságának. Az elmúlt évtizedben csaknem minden esztendőben hazalátogatott. Legutóbb 2009 júniusában járt itthon, jelen volt a Gyarmati Dezső uszoda névadó ünnepségén Hódmezővásárhelyen. A Tarics Sándorral készült születésnapi beszélgetést a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján tekinthető meg az ALÁBBI linken.

Kuriózumként pedig álljon itt az az érem, amiről HENKO írt nekünk a lenti kommentben:

Minden sportág történetében vannak emlékezetes, már-már csodaszámba menő mérkőzések. Így van ezzel természetesen a jégkorong is. A sportág történetét ismerők jól tudják, hogy mit jelent a „Miracle on ice” kifejezés. Az 1980-as téli olimpián, Lake Placidben szereplő – amatőr státuszban lévő játékosokból összeállított - amerikai jégkorong válogatottra utal, egyben a hidegháború egyik legérdekesebb sportbeli kicsúcsosodásának is számít. A legendás Sports Illustrated magazin által a XX. század legmeghatározóbb sportmomentumának választott eseményt azóta is emlegetik a tengerentúlon. A rájátszásban az ősi ellenfél szovjet csapat (4-3) - valamint a finnek későbbi (4-2) - legyőzése után olimpiai bajnoki címet nyerő amerikai jégkorong válogatott tagjai azóta is nemzeti hősnek számítanak az Egyesült Államokban. Jól példázza mindezt, az a tény is, hogy a 2002-es Salt Lake City-ben rendezett téli olimpián ők gyújtották meg a megnyitón az olimpiai lángot. Az akkori főszereplők máig legendának számítanak a sportágban, így nem csoda, ha erős visszhangot váltott ki a Boston Herald című újság azon híre, amely szerint a csapat egyik tagjának aranyérmét eladásra kínálják...

A legendás edző, Herb Brooks által irányított akkori csapatba utolsóként bekerülő Mark Wells aranyérméről van szó. A játékos már évekkel ezelőtt eladta az érmét (egy súlyos genetikai gerincbetegség miatt a gyógykezelésre kellett az ebből befolyó pénz) egy Connecticut állambeli gyűjtőnek, most pedig az akkori vevő gondolta úgy, hogy megválna a becses relikviától. Na persze jó pénzért… Az aranyérem eladásában egy Phil Castinetti nevű, Saugusban élő úriember segédkezik neki, aki az Interneten is fellelhető, sportrelikviákat forgalmazó boltján keresztül próbál vevőt találni. Amennyiben nem jár sikerrel, akkor elképzelhető, hogy Mark Wells aranyérme felkerülhet az eBay aukciós portálra is. Az érme eszmei értékét Castinetti 125.000 dollárra (több mint 25 millió forintra) becsüli, a magas összeg pedig szerinte annak köszönhető, hogy mindössze húsz került átadásra belőle. Idén márciusban egyébként egy ugyanilyen érem (az 1980-as olimpia tartalék érme, amelyet nem adtak át senkinek) közel 15.000 dollárért cserélt gazdát. A most eladásra kínált aranyérem mellé jár még egy személyes hangú levél is, amelyet Mark Wells akkor írt, amikor meg kellett válnia tőle.

„Ez az érem együtt szimbolizálja az én személyes eredményemet és a csapatunk közösen átélt sikerét is. Mivel én egyike voltam az akkor szerepelt húsz játékosnak, így 1980 februárja óta ez az érem különleges helyet tölt be a szívemben. Amikor eldöntöttem, hogy megválok tőle, akkor elhatároztam, hogy amíg elkel, nem válok meg tőle, így az elmúlt két hétben vele aludtam együtt. Remélem, hogy aki majd ezután birtokolja, az ő számára is ugyanannyi öröm forrása lesz ez az érem, mint amennyit nekem okozott…” – írja Wells, akit 1977-ben még a Montreal Canadiens draftolt, az olimpiai siker után pedig ugyan aláírt a New York Rangershez, de 1982-es visszavonulásáig végül sohasem játszott az NHL-ben. A most 53 esztendős Wells a betegség felfedezése előtt a vendéglátóiparban dolgozott. Castinetti szerint az aranyérem igazi kuriózumnak számít, hiszen bár Stanley Kupa gyűrűk és különböző NHL-es egyéni díjak ma is éves szinten cserélnek gazdát, a sportág egyik legkülönlegesebb eredményéhez társítható emlékekből (pláne ilyen nagy jelentőségű formában) kevés van forgalomban. A lehetséges vevők között emlegették a Jégkorong Hírességek Csarnokát is, de az intézmény kurátora, Tom Sersha gyorsan leszögezte, hogy nincs pénzügyi keretük az esetleges vásárlásra, ráadásul a múzeum anyagai korábban mind adomány formájában kerültek hozzájuk és amúgy is rendelkeznek már egy 1980-as aranyéremmel, amely Mark Pavelich tulajdonában maradva látható náluk a Minnesota állambeli Evelethben található múzeumban.

Befejezi aktív pályafutását a japánok kétszeres olimpiai bajnok dzsúdósa, Ayumi Tanimoto. A női 63 kg-os súlycsoport athéni és pekingi bajnoka mögött sikerekben gazdag pályafutás áll, amelynek során világbajnoki címet nem szerzett ugyan, de így is méltó módon tudta lezárni. Tanimoto volt az olimpiák történetében az első cselgáncsozó, aki két egymást követő olimpián tudott úgy győzni, hogy a torna valamennyi mérkőzését ippon-nal nyerte meg. A sportágától persze ezt követően sem szakad el, hiszen továbbra is klubja alkalmazásával áll majd edzőként. A 29 esztendős, elsősorban remek válldobásairól híres sportoló az utóbbi években sérülésekkel (hát és térd) küzdött és a korábbi sikerei miatt – saját bevallása szerint – már nem érzett magában elég motivációt a nemzetközi színtéren történő szerepléshez. Tanimoto jobb térdét tavaly áprilisban műtötték meg, így nem versenyezhetett az idei tokiói világbajnokságon, ahol a japánok így is kettős győzelmet arattak a női 63 kg-os súlycsoportban és nem mellesleg fölényesen nyerték meg (10 aranyérem a 16 súlycsoportban) a sportági éremtáblázatot is. Tanimoto legszebb akcióit az alábbi videóban csodálhatjuk meg:

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a 2020-as nyári olimpiára egyetlen város pályázik Dél-Afrikából. A helyi olimpiai bizottság (SASCOC) tájékoztatása alapján egyedül Durban városa jelezte kandidálási szándékát, így belső verseny nélkül őket jelölik majd (mivel egy országból csupán egy város indulhat hivatalosan) pályázóként. A legfrissebb hírek viszont már arról szólnak, hogy Fokváros is indulni szeretne a 2020-as olimpia megrendezésért. A város vezetői ugyanis jelezték az olimpiai bizottságnak, hogy ők nem tudtak a július 31-ei előzetes nevezési határidőről, ezért nem jelezték korábban szándékaikat. Fokváros volt az egyetlen dél-afrikai város, amely hivatalosan is pályázott már nyári olimpia megrendezésére, az 1997-es (Athén és Róma mögött a harmadik hellyel végződő) sikertelen kandidáció után most másodszor is belevágnának a nagy kalandba. A vita jelenleg arról folyik a fokvárosi illetékesek és a SASCOC vezetői között, hogy valóban létezett-e hivatalos határidő vagy pedig nem. Korábban négy dél-afrikai érdeklődő város volt a rendezési jogra (Fokváros és Durban mellett még Johannesburg és Port Elizabeth), de közülük csak Durban állt ki eddig a közvélemény elé. A fokvárosiak ugyan elismerik, hogy kaptak hivatalos levelet az olimpiai bizottságtól, a levélben azonban nem szerepelt határidő, amely azonnali cselekvésre késztette volna őket…

Az elmúlt húsz évben hagyománnyá vált (különösen az 1992-es barcelonai olimpiától kezdve), hogy a nyári játékokat rendező ország sportolói valósággal megtáltosodnak. A hazai közönség előtt sikeresen szereplő nemzetek közé legutóbb Kína (2008 – első hely az éremtáblázaton) és Kanada (2010 – első hely az éremtáblázaton) is csatlakozott. A 2016-os nyári játékok rio de janeiró-i szervezői ennyire merész célokat persze nem tűzhetnek ki maguk elé, de így is nagyra vágynak. A Brazil Olimpiai Bizottság elnöke, Carlos Arthur Nuzman az államelnökkel, Luiz Inacio Lula da Silvával folytatott hétfői megbeszélése után ugyanis kijelentette, hogy országa sportolóit az éremtáblázat első tíz helyezettje közé várja. A brazil csapat a legutóbbi pekingi olimpián a 23. helyen (3 aranyéremmel), Athénban a 16. helyen (5 arannyal), Sydneyben az 52. helyen (12 éremmel, de arany nélkül !), Atlantában pedig a 25. helyen végzett (3 arannyal), így a 2016-ra megfogalmazott elvárások teljes mértékben reálisnak tűnnek. A hazai csapat eredményességét az utóbbi húsz évben rendre segíti a kvalifikációs rendszer, amely a riválisokat megnyirbálja ugyan, de a rendező nemzet minden sportágban és versenyszámban indíthat csapatot  illetve versenyzőt.

Ugye emlékeztek még Misa mackóra? Az egyik legjobban sikerült - és a szocialista időszak okán Magyarországon talán a legismertebb - olimpiai kabalafigura sikerére pályáznak a 2014-es téli olimpia orosz szervezői. Ennek érdekében pedig igyekeznek a lehető legjobban körüljárni a témát. A Szocsi-2014 olimpia honlapján szeptember elején szavazást indítottak ebben a témakörben, ahol bárki elküldheti a szervezőknek ötletét a kabalafigurára vonatkozóan. A beérkezett pályaművek közül előbb egy 25 fős, sportolókból és orosz celebekből álló bizottság válogat, majd egy tervezőkből (köztük lesz a Misa mackó megtervezése mellett számos orosz gyerek könyv illusztrálásáról is ismert, immáron 75 éves Viktor Csizikov is) álló szakmai zsűri csökkenti a fennmaradó pályaművek számát. A még ezt követően is versenyben maradt elképzelések közül 2011. február hetedikén egy élő televíziós show keretein belül Oroszország lakossága választhatja majd ki (a jól ismert fizetős szavazással persze…) a végső figurát és dizájnt.

Az Internetes szavazásra november 30-áig várják még a pályaműveket. Az elmúlt három hétben igencsak aktívak voltak az oroszok, akik összesen 3.000 javaslatot postáztak már a zsűrinek. Bár sokak (például Szocsi polgármestere, Anatolij Pakhomov) szerint a delfin  (ld. kis képen) lehetne az ideális kabalafigura, amely méltóképpen szimbolizálhatná Szocsi természeti szépségeit, és a Fekete-tenger partvidékét, a közvélemény mégis egy másik állatot preferál. A hóleopárd ugyanis sokkal kedveltebb az alkotókedvű oroszok között, ami talán annak is köszönhető, hogy Vlagyimir Putyin elnök tavaly –nagy felhajtás közepette - két, Türkmenisztánból hozott hóleopárdot enged(tet)ett szabadon a Szocsi környéki hegyekbe, ezzel is kifejezve az olimpia rendezése feletti örömöt. A 2014-es téli olimpia egyik nagykövetének számító Alekszander Ovecskint is megkérdezték a kabalafigura kérdéskörben, aki humoros oldaláról fogta meg a dolgokat: „Azt hiszem, nem lepek meg senkit sem azzal, hogy én a birkára szavaznék. Egy olyan birka figurát képzelek el, amely egy hoki ütőt tart a kezében” – mondta a Washington Capitals klasszis jégkorongozója, akinek a neve magyarra fordítva a „birka, juh” kifejezésekhez kapcsolódik.

A 100 méteres férfi síkfutás olimpiai döntője mindig nagyszerű futásokat hoz. Az atlantai olimpia fináléja azonban már a tényleges rajt előtt is hihetetlen izgalmakat hozott. Előbb Linford Christie (az olimpiai címvédő), majd Ato Boldon ugrott ki. A harmadik hibás rajt ismét a britek olimpiai bajnokának nevéhez fűződött, aki ezzel a kizárás sorsára jutott. A 2-es pályára besorolt Christie nélkül, negyedik rajt után is (!) világcsúcsot láthatott azonban az atlantai közönség, amely a kanadai sprinter, Donovan Bailey nevéhez fűződik. Az általa futott 9,84 ugyan a jamaikai Usain Bolt feltűnése után manapság már nem számít világrengető időnek, de a mindig mosolygós kanadai sokak számára még ma is az egyik legszimpatikusabb sprinternek számít. Nézzük meg angol kommentálással az ezt követően még három évig - Maurice Greene 9.79-es futásáig - érvényes világrekordot:

Pénteken ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság vezetősége, ahol az új MOB-elnök személye mellett a lehetséges budapesti olimpia rendezésének ötlete is szóba került. Előbbi kérdésben az a döntés született, hogy a november 20-ai közgyűlésen szülessen döntős Dr. Schmitt Pál utódlásáról. A MOB vezetősége tárgyalt a 2020-as olimpiarendezés esélyeiről is, és arra a megállapításra jutott, hogy – egy korábbi közgyűlési döntésnek is megfelelve – továbbra is kiáll a játékok megpályázása és Budapestre hozatala mellett, a 2020-as időpontnak azonban nincs jelenleg realitása: sem az ország gazdasági állapota, sem a magyar sport általános helyzete nem indokolja a kandidálást. A nemzetközi erőviszonyok ismeretében – 2020-ra valószínűleg Madrid, Róma és Párizs is jelentkezik, továbbá Tokió is ringbe száll – inkább a 2028-as játékok esetleges megrendezését érdemes célként kitűzni. A MOB üléséről bővebben az ALÁBBI oldalon olvasható beszámoló.

A bobosok között szeretne indulni a 2014-es szocsi téli olimpián Thomas Blaschek, a 110 méteres gátfutás 2006-os Európa-bajnoki ezüstérmese. A 29 éves német sportoló 2005-ben futotta egyéni legjobbját (13,31), az utóbbi években elszenvedett sorozatos sérülései miatt viszont a közelmúltban felhagyott az atletizálással, mivel nem érzett már magában kellő motivációt a londoni olimpiára történő felkészüléshez. Blaschek azonban így sem szakad el a sporttól, hiszen a tervek szerint tolóember lesz a kvalifikációra esélyes német Oliver Harras csapatában. „Szeretnék részt venni a Világkupa-sorozatban, aztán a világbajnokságon, végül pedig az olimpián is" – idézte őt a Süddeutsche Zeitung.

A bobsportban egyébként nem ritka dolog ez a fajta váltás, hiszen számos ország próbálkozott már tolóemberként egykori atléták bevetésével. A magyar sportéletben is volt hasonlóra példa, hiszen Gyulai Miklós, Kürtösi Zsolt vagy Kürti Éva esetében is az atlétikai pályáról vezetett az út a jégcsatorna világába és a nyári olimpiai szereplést követően pedig a téli olimpiára. Blogunkon korábban már a Blascheknál különlegesebb csodabogarakról is írtunk, hiszen akad, aki skeleton után súlyemelőként, más pedig labdarúgó pályafutása után műkorcsolyázóként képzel el olimpiai karriert magának.