Szurkolj Londonban !

A nyolcszoros olimpia érmes (kétszeres bajnok) amerikai rövidpályás gyorskorcsolyázó, Apolo Anton Ohno úgy döntött, hogy novemberben New Yorkban kipróbálja a maratoni futást. „Még sohasem futottam 15 kilométernél többet, ezért nagyon kemény feladat lesz a maratoni. Rövidpályás gyorskorcsolyázó vagyok, két és fél percnél többet nem töltök verseny közben a pályán. Most viszont négy, öt vagy akár hat órányi mozgás is várhat rám.” – mondta Ohno. Az órával amúgy nem akar majd foglalkozni, csak egyetlen dolog érdekli a 42 195 méter során: célba akar érni. „Nem fogok úgy nekiugrani a távnak, mint teszem azt a jégen 500 méteren.” – jelezte egyértelmű terveit Ohno.

Apolo Anton Ohno kihagyta az olimpia utáni (2010/11-es) Világkupa szezont, a new yorki futás terve pedig azt vetíti előre, hogy vélhetően a következő évben sem látjuk őt a jégen. Sokak szerint ez a bejelentés egyben Ohno visszavonulását is jelenti. A mindössze 28 éves sportoló azonban még nem döntött a folytatásról és arról sem, hogy ott lesz-e a 2014-es, Szocsiban rendezendő olimpián. „Csak esélyt kaptam arra, hogy egy kicsit élvezzem az életet. Csodálatosan telnek a napjaim korcsolya nélkül, tizenöt évet áldoztam rá az életemből, hogy a világ legjobbja legyek rövidpályás gyorskorcsolyában, most mással is szeretnék foglalkozni.„ – adott diplomatikus választ a jövőjét firtató kérdésekre.

Ohno amúgy szeret a saját sportágától idegen területeket is kipróbálni, 2007-ben például megnyerte (profi táncos partnernőjével, Julianne Hough-hal) az Egyesült Államokban nagyon népszerű Dancing with the Stars című műsort is.

Dél-Afrikát már régóta esélyesnek tartják egy nyári olimpia megrendezésére, de az afrikai kontinens más országa is érdeklődnek az esetleges rendezés iránt. A közelmúltban Marokkó is bejelentkezett a játékokért, most pedig a kenyai miniszterelnök is arról beszélt, hogy országa képes lehet az ötkarikás versenyek megrendezésére. Raila Odinga akkor nyilatkozott erről, amikor az országban vendégszereplő brazil Palmeiras labdarúgó csapatának játékosait látogatta meg. „Afrikában egyetlen ország sem szerzett annyi olimpiai aranyérmet, mint mi, így teljes joggal pályázhatunk egy esetleges rendezésre.” – mondta a miniszterelnök.

Kenya sportolói az 1956-os melbourne-i olimpián mutatkoztak be az ötkarikás játékokon, azóta pedig összesen 75 érmet (közte 23 aranyat) nyertek sportolóik, főként a közép- és hosszútávfutók. Az érmek nagy része természetesen atlétikában (68) született, a maradék hét medáliát pedig ökölvívóiknak (utoljára 1988-ban) köszönhetik a kenyaiak. A lehetséges kenyai pályázó természetesen a főváros Nairobi lehetne, igaz a hivatalos pályázatig még hosszú lehet számára is az út. A közelmúltban a kenyai főváros ugyan érdeklődött a 2014-es és a 2018-as Nemzetközösségi Játékok megrendezése iránt is, de hivatalos pályázatot egyik esetben sem nyújtott be. Tavaly ráadásul az atlétikai Afrika-bajnokság megrendezése kapcsán is gondok akadtak, az eseményt az előzetesen tervezetthez képest néhány hónapos csúszással tudták csak megrendezni Nairobiban.

Szerdáról csütörtökre virradóra öngyilkosságot követett el az osztrákok olimpiai ezüstérmes (2004-Athén) cselgáncsozója, Claudia Heill. A 29 esztendős, Bécsben élő sportoló az osztrák cselgáncs szövetség tájékoztatása szerint hatodik emeleti lakásának erkélyéről esett ki. A tájékoztató leszögezi, hogy az esetnek a sportolóhoz közel állók szerint sem voltak előjelei. „Claudia egy életvidám fiatal hölgy volt, akinek tervei, elképzelései voltak az életről, amelyet teljes mértékben a sport uralt. Együtt érzünk a családdal. Az osztrák cselgáncs sportot pótolhatatlan veszteség érte. Megőrizzük Claudiát emlékezetünkben.” – nyilatkozta Hans Paul Kutschera, a szervezet elnöke.

A két Európa bajnoki ezüst-, valamint három bronzéremmel rendelkező Heill a profi pályafutását a pekingi olimpián elért ötödik helyezését követően 2009-ben fejezte be, majd az utóbbi két évben már edzőként dolgozott. Az utóbbi hónapokban már a Bécsújhelyi Főiskolán folytatott sporttudományos tanulmányaira koncentrált. A 2010-es bécsi cselgáncs Európa-bajnokság egyik nagyköveteként is dolgozott, ahol marketing ügyek intézését bízták rá.

Az egykori versenyzőt ma hajnalban 3.15-kor találták meg, az első információk szerint búcsúlevelet nem hagyott hátra.

Látogatást tesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökénél, Jacques Rogge-nál szerdán Schmitt Pál államfő, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, Borkai Zsolt, a MOB jelenlegi elnöke, Győr polgármestere, valamint Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára. A 10:15 órakor kezdődő lausanne-i találkozó célja, hogy Schmitt Pál bemutassa a nemzetközi ötkarikás mozgalom vezetőjének a magyar tagszervezet új elnökét.

A felek tárgyalnak egymással a NOB és a MOB közötti kapcsolatok fejlesztéséről és erősítéséről, valamint az idei pályázati rendszerek lehetőségeiről. A két olimpiai bajnok, Borkai Zsolt és Czene Attila tájékoztatást ad Jacques Rogge-nak a magyar sporttörvény változtatásairól és az állami finanszírozási rendszer átalakításáról is.

Jövőre Londonban az olimpiai játékok történetében először kék színű pályán rendezik meg a gyeplabda tornát. A szervezőbizottság bejelentése azért okozott meglepetést, mert a sportágat évtizedek óta zöld színű pályákon rendezik. Eredetileg természetese fűvel borított pályán rendezték a gyeplabda mérkőzéseket, amelyet a hetvenes években váltottak fel különböző szintetikus, de továbbra is zöld színű felületek. A kék szín választása szakemberek szerint most mégis indokolt, hiszen azon a nagyobb kontraszt miatt a játékosok, a helyszíni és a televíziós nézők, valamint a fotósok is jobban látják a fehér színű labdát. Hasonló folyamat a közelmúltban az asztaliteniszezőknél is végbement, ahol a tévés „láthatóság” írta át a zöld szín mindenhatóságát, így a legjobb ping-pongosok számára már évek óta kék asztalokon rendezik a nemzetközi mérkőzéseket.

„Szeretnénk minden szempontból modernek és innovatívak lenni, és ezen keresztül első osztályú létesítményeket biztosítani az olimpiai versenyekre. A Nemzetközi Gyeplabda Szövetséggel közösen hoztuk meg a döntést ebben a témában.” – mondta indoklásul Debbie Jevans a 2012-es olimpia sportigazgatója. A férfi és női tornát is rendező gyeplabdázók 12-12 csapattal számolva 380 sportolót delegálhatnak majd Londonba, ahol várhatóan 600.000 helyszíni néző előtt játsszák le az olimpiai torna találkozóit.

A jövő tavaszra elkészülő gyeplabda centrumban két gyeplabda pályát építenek, a bemelegítésre szolgáló terület mellett a másik, 16.000 néző befogadására alkalmas pálya ad majd otthont mind a 76 mérkőzésnek. A 14 napig tartó olimpiai gyeplabda torna találkozóit július 29-e és augusztus 11-e között rendezik meg. A gyeplabda torna találkozóira 20 és 150 font közötti áron vásárolhatóak belépők.

Szegény Coubertin báró nem erre számított. Az olimpiai játékok felújításának francia atyamestere arra gondolt, szülőhazájában hasonló tetszésre talál majd a régi görög versenyjátékok felélesztése, mint négy évvel korábban, Hellénföldön. Csalódnia kellett, mert az 1900-as párizsi viadalok „A zűrzavarok olimpiája” néven vonultak be a történelembe.

No persze ebben a csalódásban nagymértékben közrejátszott a modern olimpizmus csecsemő-állapota, illetve az a cseppet sem elhanyagolható tény, hogy a gall főváros abban az esztendőben világkiállítást rendezett, ami ugyebár világpolitikai szempontból is magasabb rangú esemény. Így történt meg az a csúfság, hogy szó szerint a kutya sem törődött a versenyekkel. Mi magyarok, mármint Franciaországba utazó maroknyi küldöttségünk is megitta a levét ennek a mellőzöttségnek. Kezdődött azzal, hogy a delegációt senki sem várta a vasúti pályaudvaron, a szállás pedig olyan környezetben, a külvárosban volt, ahol többnyire a hölgyek ősi mesterségének űzői telepedtek meg.

Az atlétikai rendezvények helyszínének, egy szerény kis pályát jelöltek ki a Boulogne-i erdőben, amit, nos, még jóindulattal sem lehetett ideális állapotúnak nevezni. A futóversenyek egyenese emelkedett egy kissé, ami annyira nem is baj, de hát telis-teli volt apró, már-már „ínszaggató” göröngyökkel. Persze ezekre a körülményekre teljesen fittyet hánytak az amerikai atléták, legnagyobb klasszisuk, Alvin Kraenzlein négyszer nyert – hozzá kell tenni, hogy ebből kétszer azért, mert a vallási nézeteik miatt vasárnap nem versenyző honfitársai a távolugrásban és a hatvan méteres futásban nem indultak. A dobószámokban próbálkozóknak meg attól kellett tartani, hogy ha nem céloznak pontosan, ha nem hajtják végre tökéletesen a mozdulatot, a sportszer könnyedén a környező fák ágainak hajtásain landolhat. Talán éppen ennek az „ad hoc” kivitelezett célzótechnikának (is)  köszönheti Bauer Rudolf  - egyébként ő dobott a világon először forgómozgásból -, hogy nevesebb vetélytársait megelőzve, a diszkoszvetésben megszerezte egyetlen párizsi elsőségünket.

A maratoni futás is számos furcsaságot hozott. Az útvonalat Párizs belvárosában, zegzugos utcák során át határozták meg, ami ugye sok-sok évtizeddel a GPS feltalálása előtt merő labirintusnak tűnhetett a nagyvárosi rengetegben könnyen eltévedő sportolóknak. A merész vállalkozók közül sokakat bizony tévesen igazított útba a helyi rendőr, nem csoda hát, ha a győzelmet egy „civilben” helybéli pékinas legény, bizonyos Theato aratta, aki már csak „lótifuti” munkája kapcsán is bámulatos ügyességgel tájékozódott.

Párizshoz köthető minden idők legfiatalabb olimpiai bajnoka. Csak éppen a nevét nem jegyezte le a krónika. Történt ugyanis, hogy a holland kormányos kétevezős tagjai, Francois Brandt és Roelof Klein kis híján pánikba estek a rajt előtt, mert nem jelent meg kormányosuk, Hermanus Brockmann. Nosza rajta, füttyentettek egy, a közelben bámészkodó fiúcskának. Rögtönzött előadás keretében kitanították alkalmi mesterségéről, így menet közben ez a tizenkét éves forma legényke diktálta a „hórukkokat” a fapapucsos duónak, akik ezzel a segédlettel lettek elsők. Még közös fotóra is felkérték a fiút, aki aztán, ahogy előbukkant, tova is tűnt a semmibe.

Az úszóversenyek különlegessége a gátúszás volt. Maga a Szajna átszelése nem okozhatott volna különösebb gondot a „kallózó pajtásoknak”, de a szervezők gondosan, úgy tízméterenként egy-egy hordót tettek az útba, azon kellett átevickélni az úszóknak. Aki átbújt alatta – bár erről nem szólnak históriák – biztosan a kizárás sorsára jutott.

Az első párizsi olimpia tehát nem a világraszóló sikerekről, a hatalmas rekordokról, hanem effajta „csacskaságok” révén vonult be az „ötkarikás köztudatba”.

Kérdés: Az első párizsi olimpián ebben az atlétikai számban a házigazdák annyira esélyesnek találták magukat, hogy „kegyesen” engedélyezték legnagyobb riválisuknak, más nemzetbélivel egészítsék ki „állományukat”, de aztán mégis pórul jártak. Mely versenyszámban történt mindez, mely ország csapata és kivel egészült ki, illetve miért nem hirdettek harmadik helyezettet?

A maratoni futás sem nélkülözött furcsaságokat. A szervezők ugyanis Párizs belvárosában jelölték ki a távot, szűk utcákon, sikátorokon kellett áthaladniuk a futóknak, és nem egy atléta eltévedt a labirintusban. Csak az úszta meg a kalandot, aki jól ismerte a zegzugos utcákat. A helyi pékinas, a francia Theato így könnyedén elboldogult a nehézségekkel, megszerezve az aranyérmet.

Hallott már valaki gátúszásról? Nos, a Szajnán ilyen versenyszámban is hirdettek első helyet. A vízben tízméterenként egy-egy hordót kötöttek ki, ezeken kellett átevickélniük az úszóknak, míg célba értek. A magyar sportolók is képviseltették magukat a második újkori olimpián. Közülük Bauer Rudolf a diszkoszvetésben ért el első helyet, főként addig sehol sem alkalmazott forgó technikájának köszönhetően.

A Róma-2020 pályázati bizottság vezetője, Mario Pescante a napokban azt nyilatkozta, hogy (a japán nagykövettől) úgy tudja, a Japánt ért földrengés és cunami miatt Tokió hamarosan visszavonja majd pályázatát. Az első hallásra logikusnak tűnő hírt azonban szinte azonnal cáfolták az érintettek. A Japán Olimpiai Bizottság például kijelentette, hogy szó sincs az esetleges visszalépésről, sőt gőzerővel dolgoznak tovább annak érdekben, hogy Tokió 1964 után másodszor is házigazdája lehessen a nyári játékoknak.

„Az olimpiai bizottság továbbra is támogatja a 2020-as pályázatot, nem módosítottunk a korábbi terveken.” – mondta az AP hírügynökségnek Yashuiro Nakamori a szervezet sajtó kapcsolatokért felelős vezetője. A bizottság jövő héten kedden tart majd ülést a földrengés miatt kialakult helyzet elemzésére, de az már most biztosnak tűnik, hogy az esetleges visszalépésről júliusig biztosan nem határoznak majd. Akkor (egészen pontosan a július hatodikai durbani szavazáson) dönt ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 2018-as téli olimpia helyszínéről. Bennfentesek úgy vélik, hogy amennyiben a dél-koreai Pyeongchang városa nyeri el a rendezést, akkor a 2020-ra a japán fővárosban olimpiát álmodók reményei és esélyei (a NOB földrészeket érintő rotációs politikája miatt) erősen lecsökkenhetnek.

A tokiói pályázat illetékesei fontosnak tartották megjegyezni, hogy a tervezett olimpiai helyszínek egyikén sem történtek komolyabb károk. Igaz viszont, hogy az erre a hétre éppen Tokióba tervezett műkorcsolya világbajnokságot kénytelenek voltak lemondani a japánok.

Nem kispályáznak az angolok, akik férfi kosárlabda csapatukat a jövő nyári olimpia előtt a rendre Dream Team névvel illetett Egyesült Államokkal eresztik össze. A brit csapat az olimpia előtt közvetlenül, 2012 júniusában lép majd pályára az olimpiai címvédő Egyesült Államok ellen. „Nem tudok nagyobb mérkőzést elképzelni ennél, ami a szurkolók számára is nagyszerű felvezetés lehet az olimpiára.„– mondta a brit férfi kosárlabda válogatott egyik legismertebb játékosa, az NBA-ben a Chicago Bulls-t erősítő Luol Deng.

A tervek szerint az amerikai csapatban olyan szupersztárok szerepelnek majd a londoni olimpián, mint a Los Angeles Lakers klasszisa, Kobe Bryant vagy a Miami Heat vezére, LeBron James. A brit férfi csapat utoljára 1948-ban (a szintén hazai rendezésű) olimpián vehetett részt a kosárlabda tornán, most pedig csak néhány hete dőlt el az, hogy a Brit Olimpiai Szövetség (BOA) él azzal a jogával, hogy házigazdaként csapatot nevezzen a tornára. „A Manchesterben sorra kerülő Egyesült Államok - Nagy Britannia találkozók nagyszerű felvezetést adhatnak a londoni olimpiának.  Biztos vagyok benne, hogy a mi csapatunk a lehető legerősebb összeállításban szerepel majd a házigazdák elleni felkészülési találkozókon.” – lelkendezett az amerikai szövetség elnöke, Jerry Colangelo.

A közelmúltban a Spuri Futómagazinban jelent meg egy terjedelmes írás minden idők egyik legnagyszerűbb atlétájáról, Abebe Bikiláról. A szerző (tapirka1014) engedélyével az alábbiakban közöljük a cikket az etitóp cseh legendával kapcsolatban:

A maratoni futás legendás, kétszeres olimpiai bajnoka 1932 augusztus 7-én, a Los Angeles-i olimpia maratonijának napján született Etiópiában, egy Jato nevű kis faluban, Addis Abebától 130 km-re. Édesapja pásztor volt, a kis Abebe az iskola mellett szintén pásztorkodással töltötte idejét. A hagyományos „Qes” iskolát 12 évesen fejezte be. Gyermekkorában tehetséges úszónak és lovasnak számított, valamint kiemelkedően jó volt a tradicionális „Gena” (a hokihoz hasonló, a Karácsonyhoz kapcsolódó csapatjáték) nevű játékban.

17 éves korában a fővárosba került, a hadseregben próbált karriert építeni, a birodalmi testőrség tagja lett. Sportolói karrierje is itt, de csak jóval később, 24 éves korában kezdődött. Egy katonai bemutatón felvonultak az 1956-os melbourne-i olimpiára utazó sportolók is. Bikila a válogatott melegítőt látva elhatározta, hogy ő is részt akar venni a játékokon. Még ebben az évben részt vett a katonai atlétikai bajnokságon. A futók között akkoriban Wami Biratu volt a „sztár” ő tartotta az etióp csúcsot 5.000 és 10.000 méteren is. A maratonin is mindenki az ő győzelmét várta, így óriás meglepetést okozott, amikor néhány kilométerrel a rajt után egy teljesen ismeretlen atléta vette át a vezetést, folyamatosan növelte előnyét és végül meggyőző fölénnyel nyerte a versenyt. Ő volt Abebe Bikila. Ekkor figyelt fel rá Onni Niskanen svéd edző, aki az etióp hadsereg atlétáit készítette fel. Az edzőtáborokban nem voltak ritkák a 30 km feletti hosszú futások és az sokszor ismételt 1500-as résztávok. Mindezt gyakran mezítláb teljesítették a futók a 2000 méteres tengerszint feletti magasságon a sziklás talajon. A közös munka meghozta a gyümölcsét, hamarosan Bikila tartotta az 5000-es és 10000-es csúcsot is.

1960 – Róma

A remek eredmények ellenére az olimpiai csapatba csak egy szerencsétlen (vagy szerencsés, nézőpont kérdése) véletlennek köszönhetően került be. Wami Biratu focizás közben eltörte a bokáját, így esett a választás Bikilára.

A római olimpia maratoni versenye talán minden idők legkülönlegesebb ötkarikás maratonja volt. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy se a rajt, se a cél nem került az olimpiai stadionba. A szervezők szerették volna megmutatni az egész világnak városuk építészetét, történelmi emlékeit, ragyogását, így egy olyan útvonalat találtak ki, amely a város legszebb pontjait érintette. A rajt a Piazza di Campidoglio-n volt, a cél pedig a Colosseum mellett álló Konstantin diadalívénél. A nagy meleget elkerülendő a mezőny délután fél hatkor rajtolt, az útvonal vége felé olasz katonák álltak sorfalat és fáklyákkal világítottak a futóknak.

A játékok cipő szponzora az adidas volt. A „beugró” Bikila nem talált magának kényelmes cipőt a helyszínen, így alig néhány órával a rajt előtt úgy döntött, hogy mezítláb fog futni, úgyis gyakran edzett így a versenyekre készülve.

Niskanen felhívta a figyelmét a fő riválisokra, kiemelve a 26-os rajtszámmal versenyző marokkói Rhadi Ben Abdesselamot. Nem tudni miért, a marokkói nem ezt a rajtszámát viselte, hanem a pályaversenyekre kapott 185-öst. Bikila futás közben végig a 26-ost kereste, de nem találta, miközben a verseny nagy részét együtt futotta vele, úgy, hogy nem is tudott róla. Féltáv után csak ketten maradtak elöl, így futottak egészen a Piazza di Porta Capena-ig, amely alig 500 méterre volt a céltól. Itt Bikila mintegy égi jelként megpillantotta, az Axumi Obeliszket, melyet az olasz megszállók hurcoltak el 1935 végén Etiópiából és itt állítottak fel. Tempót váltott és 2:15:16.2-es új világcsúccsal (akkor még nem hivatalos világcsúcs), 25 másodperces előnnyel első fekete afrikaiként aranyérmet nyert a nyári játékokon. Győzelme után megkérdezték, hogy miért futott mezítláb: „Meg akartam mutatni a világnak, hogy hazám, Etiópia eltökéltségével és hősiességével mindig győz.”

Másnap az olasz lapok arról cikkeztek, hogy 25 évvel korábban az egész olasz hadsereg kellett Etiópia meghódításához, Róma meghódításához viszont elég volt egyetlen etióp katona.

1961-ben nyert egy-egy maratonit Görögországban, Japánban és Kassán, majd hazatért és két évig nem indult nemzetközi versenyen. 1963-ban Bostonban 5. lett, ez volt az egyetlen olyan befejezett maratonija, amit nem nyert meg. Ezután a tokiói olimpiáig nem indult több nemzetközi versenyen, egyes források szerint Etiópiában többször is rajthoz állt, más források szerint a szomáliai határ közelében teljesített katonai szolgálatot.

1964 – Tokió

6 héttel az olimpia előtt vakbélgyulladással műtötték, a tokiói repülőtéren még kicsit meggörnyedve szállt le a gépről. A műtét és a verseny rajtja között egyszer sem futott, az ellenfelek nagyon jó formában voltak. Legnagyobb esélyesnek az amerikai Buddy Edelent tartották, aki 1963-ban 2:14:28-ra javította a világcsúcsot. Ez a verseny azonban senki másról nem szólt, csak Bikiláról, aki ezúttal cipőben (Puma) futott. A könnyű, sík, oda-vissza pályán az 1960-ashoz hasonló taktikával 20 km-ig ment az élmezőnnyel, majd onnan folyamatosan gyorsított. A fordítónál még csak 15 másodperc előnye volt a későbbi második helyezettel szemben, ez a végére több mint 4 percre nőtt. Hihetetlen világcsúccsal, 2:12:11-gyel győzött. A célban 75.000 ember tomboló ünneplésével a háttérben, mintha csak egy laza edzést futott volna, elkezdett nyújtani. A verseny 5. helyezettje Sütő József lett 2:17:55-ös idővel.

Abebe Bikila az első futó, aki maratoni távon két aranyérmet is tudott nyerni, egyedül a német Waldemar Cierpinski tudta ezt a bravúrt megismételni.

1968 – Mexikóváros

Tokióból hazatérve az egész ország hősként ünnepelte, az etióp császár is fogadta és egy fehér Volkswagen Bogárral ajándékozta meg. ’65-66-ban három maratonin indult, mindhármat megnyerte. Ezután folyamatosan kisebb sérülésekkel bajlódott, Mexikóba is úgy utazott, hogy a lábfejében egy kis csont el volt törve. A versenyen a szimbolikus 1-es rajtszámot kapta, sajnos nem tudott élni a lehetőséggel, 17 km-nél a nagy fájdalmak miatt fel kellett adnia a versenyt. Előtte még jelezte honfitársának Mamo Woldénak, hogy ő maradt Etiópia egyetlen reménye az aranyéremre. Ő élt is a lehetőséggel és megnyerte a versenyt.

1969 után

1969-ben a fővárosban autóját vezetve tragikus autóbalesetet szenvedett, melynek következtében súlyosan megsérült. Amikor a császár látta, hogy Etiópiában nem tudják megfelelően kezelni, azonnal Nagy-Britanniába, a Stoke Mandeville kórházba szállíttatta, ahol 9 hónapig kezelték. Bikila deréktól lefelé megbénult, többet nem tudott lábra állni, de a sport iránti szenvedélyét nem vesztette el. Megerősítette karját, szép eredményeket ért el íjászatban, valamint Norvégiában megnyert egy mozgássérült sportolók számára kiírt kutyaszán versenyt is.

Az 1972-es müncheni olimpia maratoni versenyének díszvendége volt, szerette volna látni, ahogy Mamo Wolde megismétli a duplázását, az etióp végül bronzérmet szerzett. Az olimpiai bajnok Frank Shorter lett, aki miután átvette az aranyérmét, odament Bikilához, hogy kezet foghasson vele.

A baleset szövődményének tartották azt az agyvérzést, amely 1973. október 23-án a halálát okozta. Abebe Bikila 41 éves volt. A császár a temetés napját nemzeti gyásznappá nyilvánította, 65.000 ember és maga az uralkodó kísérte utolsó útjára az Addis Abeba-i Szent József templomban.

A legenda

15 maratonin indult, 13-at fejezett be, ebből 12-t megnyert. Mindkét olimpiai aranyérmét világcsúccsal nyerte. Addis Abebában egy stadion és egy gimnázium, az olaszországi Ladispoli városkában egy híd viseli a nevét. Öt évvel halála utána a New York Road Runners klub (a NYC Marathon szervezője) díjat alapított a nevével, melyet olyan atléták kaphatnak meg, akik sokat tettek a hosszútávfutásért. Az eddigi díjazottak között van többek között Emil Zatopek, Waldemar Cierpinski, Fred Lebow, Stefano Baldini, Paula Radcliffe, Paul Tergat.

Olimpiai aranyérmei gyűjtését az 1972-es müncheni játékokon talajon kezdő Nyikolaj Andrianov az 1976-os montreali játékokon volt a csúcson, ahol az összetettben és három szeren (gyűrű, talaj, ugrás) aranyérmet, korláton ezüst-, lólengésben – a győztes Magyar Zoltán mögött – bronzérmet szerzett. Ezen az olimpián ő volt valamennyi résztvevőt tekintve a legeredményesebb versenyző is egyben. Négy évvel később, a moszkvai játékokon Andrianov ugrásban és csapatban újra aranyérmes lett. Olimpiai éremkollekciójával (összesen hét arany, öt ezüst, három bronz) sokáig a legeredményesebb férfisportoló volt, rekordját az amerikai úszó, Michael Phelps (16 érem) döntötte meg 2008-ban a pekingi olimpián.

Andrianov világbajnokságon négy, Európa-bajnokságon pedig kilenc alkalommal állt a dobogó legmagasabb fokán. A szovjet színekben versenyző tornász nem sokkal a moszkvai olimpia után vonult vissza, majd 1994 és 2002 között még a japán válogatott mellett is tevékenykedett edzőként. Pályafutása emlékezetes pillanata még szintén a moszkvai olimpiához köthető, ahol ő mondta a versenyzők nevében az olimpiai esküt. Felesége, a kétszeres csapat olimpiai bajnok (1968, 72) tornász, Ljubov Burda, valamint két fia gyászolja az elhunyt legendát. Az egykori kitűnő sportoló súlyos betegségben szenvedett, régóta nem tudta ugyanis mozgatni karjait és lábait és beszélni sem volt már képes, a halál otthonában, Vlagyimirben érte 58 esztendős korában.