Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Nagy – Csapkó páros nyerte a Pegazus olimpiatörténeti vetélkedőjét

A Nagy Barnabás, Csapkó Zoltán összeállítású csapat nyerte meg szombaton a Pegazus Sport Tours által kiírt „Szurkolj Londonban!" elnevezésű szellemi vetélkedő fináléját, és sikerüknek köszönhetően a jövő évi olimpia ideje alatt négy napra elutazhatnak a brit fővárosba. A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utazási irodája által rendezett sorozat döntőjében - a budapesti Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban - a versenyzők nyolc fordulóban küzdöttek meg egymással. A szóbeli erőpróbák, tárgyi tudást igénylő írásbeli feladatok és képek felismerése mellett az egyik körben még egymástól is kellett kérdezni.


A fináléban a második helyen a Surányi Péter, Laky Rudolf páros végzett, megelőzve a Kis János, Nagy Zoltán duót. A háromórás finálén jelen volt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat labdarúgója is, aki a Pegazus Tours jóvoltából szintén ott lesz majd a londoni olimpián. A vetélkedő május elején kezdődött, 2798-an jelentkeztek, 404-en teljesítették eredményesen az első kört, és 64-en jutottak tovább az augusztus 31-én zárult úgynevezett online szakaszból, majd ezt követően a megmaradt mezőny egyik része Győrben, a másik pedig Nyíregyházán mérte össze tudását.

A vetélkedő végeredménye:
1. Csapkó Zoltán-Nagy Barnabás 248,
2. Laky Rudolf-Surányi Péter 202,
3. Kis János-Nagy Zoltán 191,
4. Budai Márton-Dr. Szenyéri Zoltán 187,
5. Mecséri Annamária-Tóth Sándor 178,
6. Tóth Attila-Oszter János 167

0 Tovább

Kicsiből lett nagyok – Kis olimpiai államok sikerei (1.)

Az olimpiákon rendre a nagyhatalmak aratják a legtöbb diadalt. Ezek közé befurakodhat természetesen területére nézve kis ország is, szerencsére Magyarország ide soroltatik. Ám vannak valóban „apró” olimpiai állomok, amelyek lehetnek akár több milliós országok, de ötkarikás sikerekben nem bővelkedik a „dézsájuk”. Ezúttal ilyen fajta esetekből gyűjtöttem tesztkérdéseket egy csokorral a nyári játékok históriájából.

1. Ez a dél-amerikai ország máig egyetlen olimpiai bajnoki címét ökölvívásban szerezte.

1. Uruguay      2. Bolívia        3. Venezuela   4. Paraguay

2. Ki az a sportoló, aki Izland legjobb eredményét érte el Sydneyben?

1. Arnarson – úszó     2. Arnardottir – futó  3. Flosadottir – rúdugró

3. Ki volt az a világklasszis úszó, akit meglepett Szöulban a Suriname-i Anthony Nesty?

1. Michael Gross        2. Vlagyimir Szalnyikov        3. Matt Biondi          4. Tom Jager

4. A Bahama-szigetek melyik sportágban szerezte első olimpiai aranyérmét?

1. Vitorlázás   2. Atlétika       3. Tenisz         4. Ökölvívás

5. Melyik versenyszámban tört be a nagyok közé 1968-ban a mexikói Felipe Munoz?

1. 1500 méteres síkfutás        2. 200 méteres mellúszás        3. 20 kilométeres gyaloglás

6. Ruth Ogbeifo szerezte országa három ezüstérméből az elsőt Sydneyben. Melyik ez az állam?

1. Kamerun     2. Nigéria        3. Ghana         4. Uganda

7. Ki szerezte a Szovjetunió széthullása után az első aranyérmet Észtországnak?

1. Erika Salumae        2. Erki Nool    3. Aleksander Tammert

8. Hatalmas meglepetést okozott Atlantában a hongkongi Li Laj-san. De vajon melyik versenyszámban?

1. Asztalitenisz egyéni           2. Tollaslabda egyéni     3. szörf       4. Cselgáncs 78 kg

9. Ki volt az első arab nő, aki olimpiát nyert?

1. Hassiba Boulmerka            2. Ghada Shoua’a       3. Nawal el-Mutawakkel

10. A leggyorsabb atlétikai versenyszámban az előző olimpián szovjet, az eggyel későbbi játékokon brit győztest avattak. A kettő között ő nyert. Melyik ország képviseletében?

1. Barbados    2. Trinidad és Tobago     3. Jamaica       4. Dominikai Köztársaság

A helyes megfejtéseket a henry73@t-online.hu e-mail címre várom.

0 Tovább

Utazz Londonba - Pegazus Tours olimpiai vetélkedő

A Pegazus Tours - a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utazási irodája a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is meghirdeti olimpiatörténeti vetélkedőjét. A verseny ezúttal a Kvízpart oldalán került kiírásra, ahol az első fordulóban kvalifikációs jelleggel tizenegy, a londoni olimpiához köthető kvízt kell teljesíteni. Az innen továbbjutók a második fordulóban még az Interneten, majd később pedig már kétfős csapatokat alktova küzdenek egymással a fődíjért, amely nem más, mint 2x2 fős utazás a londoni olimpiai játékokra. Érdemes tehát az alábbi linkre ellátogatni, ahol minden további megtudható a vetélekdővel kapcsolatban.

0 Tovább

Női győztes a brit olimpiatörténeti vetélkedőn

Egy 30 esztendős hölgy, bizonyos Karen Smith nyerte meg Angliában a Nemzeti Lottótársaság által indított olimpiatörténeti vetélkedőt. A Whitley Bay-ből érkezett fizioterapeutaként dolgozó nő az olimpiai és a paralimpiai játékok történelméből összeállított vetélkedőn bizonyult a legjobbnak, ahol a döntőben nyolc társát utasította maga mögé. Karen Smith a győzelemnek köszönhetően egy utazást nyert meg az általa kiválasztott egykori olimpia helyszínre (ő már a döntő előtt eldöntötte, hogy a 2000-es olimpia helyszínére, Sydneybe szeretne eljutni). „El sem tudom hinni, hogy én nyertem. A vetélytársaim is nagyon sokat tudtak, így nem is bíztam benne, hogy nyerhetek. Mindig is szerettem nézni az olimpiákat, így nem volt kérdés, hogy jelentkezek, amikor megláttam a felhívást a Nemzeti Lottótársaság Internetes oldalán. A közvetlen kollégáimnak el sem árultam, hogy miért hiányzom ezen a héten a munkából, de már alig várom, hogy megoszthassam velük az információt” – nyilatkozta a boldog győztes. A döntőben a versenyzők fokozatosan nehezebbé váló kérdéseket kaptak és ezekre kellett gombnyomással minél hamarabb válaszolniuk.

Smith azon az Internetes vetélkedőn tudott most győzni, amelyet blogunk is ajánlott már idén áprilisban és amelyen közel 10.000-en indultak el. Az élő döntőt Stratfordban az Olimpiai Parkban rendezték, ahol az olimpiai bajnok Steven Redgrave volt a díszvendég. „Nagyon kemény vetélkedő volt, én alig-alig tudtam bármire is válaszolni, még az evezéssel kapcsolatos kérdéseknél is sokat hibáztam. Kitűnő válaszokat kaptunk a kérdésekre, nagy eredmény, hogy Karen az ország legjobb sport tudorait tudta megelőzni a vetélkedőn” – mondta a finálé után az ötszörös olimpiai bajnok evezős. A vetélkedő döntőjét a friss tornász világbajnok Beth Tweddle is a helyszínen tekintette meg, ahol a nyertes annak is örülhetett, hogy sikere után garantáltan behívják majd interjúra a londoni olimpia szervezői, így magas szintű tárgyi tudása mellett várhatóan majd önkéntesként is segítheti a 2012-es nyári olimpia megrendezését.

 

0 Tovább

MTK sport és olimpiai vetélkedő - III. rész

Az MTK egyesület újból elindítja háromfordulós „Sport és olimpiai totó” játékát.Tartalmas időtöltést kínál mindazoknak, akik tájékozottak a témában, vagy kedvet éreznek egy kis kutatómunkához. Mindhárom totót hibátlan megfejtői között az egyesület jubileumi fennállása alkalmából megjelent, különleges kiadványát, az „MTK 120 éve” könyvet nyerik. A megfejtéseket az mtk@mtk1888.hu ,vagy blaha.judit@mtk1888.hu email címekre, vagy postán az MTK sportegyesület címére küldjék vissza.(1073 Budapest Erzsébet körút 24.) Mind a három megfejtésnek legkésőbb 2010. november 30.-ig meg kell érkeznie. A harmadik fordulót az alábbiakban közöljük:

 

1. Az MTK ökölvívói közül ki nyert olimpiai bajnokságot?
1: Csik Tibor                 X: Énekes István           2: Török Gyula
 
2. Hányadik helyen végzett Benedek Dalma az idei EB-n?
1: első                           X: második                   2: harmadik
 
3. Mi volt Pavuk Viktória legjobb Európa-bajnoki helyezése?
1: 3.                               X: 4.                              2: 5.
 
4. Schmitt Pál melyik vívó szakágban lett olimpiai bajnok?
1: kard                          X: párbajtőr                           2: tőr
 
5. Melyik olimpián nyert 3 aranyérmet Egerszegi Krisztina?
1: 1992                          X: 1996                         2: 2000
 
6. Milyen sportágban nyert olimpiai aranyérmet Varga Károly?
1: labdarúgás                X: sportlövészet            2: vízilabdázás
 
7. Birkózóink közül ki nyert utoljára érmet olimpián?
1: Bárdosi Sándor                  X: Fodor Zoltán            2: Majoros István
 
8. Ki volt az olimpiákon a legeredményesebb párbajtőrvívónk?
1: Fenyvesi Csaba                  X: Kulcsár Győző                   2: Sákovics József
 
9. Melyik olimpián lett egyéniben és csapatban is aranyérmes Gerevich Aladár?
1: 1936                          X: 1948                         2: 1952
 
10. Melyik számban lett ezüstérmes Paksy Tímea az idei VB-n?
1: K-1 4x200 m váltó    X: K-2 200 m                2: K-4 500 m
 
11. Hány bronzérmet nyertünk Poznanban az idei kajak-kenu VB-n?
1: 1                                X: 2                               2: 3
 
12. Hányadik helyen végzett Fazekas Róbert az idei atlétikai EB-n?
1: 3.                               X: 4.                              2: 5.
 
13. A felsoroltak közül ki volt tagja az aranyérmes 4x200 m-es gyorsváltónak?
1: Dara Eszter               X: Jakabos Zsuzsa                  2: Kovács Réka
 
+1. Milyen kitüntetést kapott idén tavasszal Harcsár István?
1: MOB érdemérem       X: MOB díj                   2: Magyar Sportért Életmű díj

 

0 Tovább

MTK sport és olimpiai vetélkedő - II. rész

Az MTK egyesület újból elindítja háromfordulós „Sport és olimpiai totó” játékát. Tartalmas időtöltést kínál mindazoknak, akik tájékozottak a témában, vagy kedvet éreznek egy kis kutatómunkához. Mindhárom totót hibátlan megfejtői között az egyesület jubileumi fennállása alkalmából megjelent, különleges kiadványát, az „MTK 120 éve” könyvet nyerik. A megfejtéseket az mtk@mtk1888.hu ,vagy blaha.judit@mtk1888.hu email címekre, vagy postán az MTK sportegyesület címére küldjék vissza.(1073 Budapest Erzsébet körút 24.) Mind a három megfejtésnek legkésőbb 2010. november 30.-ig meg kell érkeznie. Az első forduló után a második forduló kérdéseit az alábbiakban közöljük:

1. Mikor nyertek először VB-t az MTK asztaliteniszezői?
   1: 1926                            X: 1927                         2: 1928
 
2. Hányszor nyert bajnokságot az MTK labdarúgó csapata?
   1: 21                               X: 22                             2: 23
 
3. Milyen hajóban nyert VB-t Poznanban Benedek Dalma?
   1: egyes                          X: kettes                        2: négyes
 
4. Ki nyerte az MTK első országos bajnokságát?
   1: Deutsch Gyula               X: Papp Ferenc               2: Weisz Richárd
 
5. 50 évvel ezelőtt hol rendezték a nyári olimpiát?
   1: Helsinki                        X: Róma                         2: Tokió
 
6. Hányszor nyertünk kalapácsvetésben olimpiai bajnokságot?
   1: 3x                               X: 4x                             2: 5x
 
7. Milyen sportágban szerepelt Németh János?
   1: atlétika                        X: öttusa                       2: vízilabdázás
 
8. Melyik olimpián nyertünk érmet vitorlázásban?
   1: 1936                           X: 1952                          2: 1980
 
9. Női sportolóink közül ki nyerte a legtöbb érmet az olimpiákon?
   1: Egerszegi Krisztina         X: Keleti Ágnes                2: Korondi Margit
 
10. Ki volt a Tokióban győztes labdarúgó válogatottunk csapatkapitánya?
   1: Bene Ferenc                 X: Novák Dezső               2: Palotai Károly
 
11. Melyik váltószámban nyertek női úszóink az idei budapesti EB-n?
   1: 4x100 m gyors              X: 4x100 m vegyes           2: 4x200 m gyors
 
12. Melyik számban végeztek az első helyen férfi öttusázóink az idei EB-n?
   1: egyéni                         X: csapat                       2: váltó
 
13. Hány első helyet szereztek sportolóink az idei sárkányhajó VB-n?
   1: 6                                X: 7                              2: 8
 
+1. Milyen kitüntetésben részesült ez év tavaszán Wichmann Tamás?
   1: MOB érdemérem             X: MOB díj                     2: Életmű díj 
0 Tovább

MTK sport és olimpiai vetélkedő - I. rész

Az MTK egyesület újból elindítja háromfordulós „Sport és olimpiai totó” játékát. Tartalmas időtöltést kínál mindazoknak, akik tájékozottak a témában, vagy kedvet éreznek egy kis kutatómunkához. A mindhárom totót hibátlanul megfejtők között az egyesület jubileumi fennállása alkalmából megjelent, különleges kiadványát, az „MTK 120 éve” című könyvet sorsolják. A megfejtéseket az mtk@mtk1888.hu ,vagy blaha.judit@mtk1888.hu email címekre, vagy postán az MTK sportegyesület címére küldjék vissza.(1073 Budapest Erzsébet körút 24.) Mind a három megfejtésnek legkésőbb 2010. november 30.-ig meg kell érkeznie. Az elsőt forduló 13+1 kérdését az alábbiakban közöljük.
 
1. Az MTK sportolói közül ki nyert először olimpiai bajnokságot?
     1: Fuchs Jenő                X: Halmay Zoltán                   2: Weisz Richárd
 
2. Hol nyertek először VB-t az MTK kajakozói?
     1: Belgrád                     X: Duisburg                           2: Macon
 
3. Az MTK birkózói közül ki nyert EB-t?
     1: Fischer Tibor             X: Rovnyai János                    2: Weisz Richárd
 
4. Milyen számban nyert bronzérmet Mike Róbert az idei poznani VB-n?
     1: C-2 200 m                 X: C-2 500 m                        2: C-2 1000 m
 
5. Hányadik téli olimpiát rendezték az idén?
     1: 19.                          X: 20.                                  2: 21.
 
6. Hol nyert egyéniben olimpiai bajnokságot Balczó András?
     1: Mexikóváros              X: München                           2: Róma
 
7. Milyen sportágban versenyzett Kulcsár Gergely?
     1: atlétika                    X: labdarúgás                        2: vívás
 
8. Ki nyert utoljára érmet vívóink közül az olimpián?
     1: Mincza-Nébald Ildikó   X: Mohamed Aida                  2: Nagy Tímea
 
9. Hány érmet nyert összesen az olimpiákon Cseh László?
     1: 3                            X: 4                                   2: 5
 
10. Hányszor állt labdarúgó válogatottunk az olimpiai dobogón?
     1: háromszor                 X: négyszer                        2: ötször
 
11. Hányadik lett Zsigmond József ökölvívó a szingapúri ifjúsági olimpián?
     1: második                    X: harmadik                        2: negyedik
 
12. Milyen érmet nyert a bécsi cselgáncs EB-n Ungvári Miklós?
     1: arany                       X: ezüst                             2: bronz
 
13. Hány érmet nyertek összesen úszóink az idei budapesti EB-n?
     1: 11                           X: 13                                 2: 14
 
+1. Hol rendezték az idei kajak-kenu EB-t?
     1: Milánó                      X: Poznan                           2: Trasona
0 Tovább

Vetélkedő: Ki tud többet a foci vb-ről?

Az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület és a Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör által rendezett eseményre a Mező emlékév keretében került sor. Kis János elnök Mező Ferencről szóló előadásával kezdődött a rendezvény, amely már harmadszor volt nemzetközi, ezúttal Erdélyből is érkezett csapat. A témakör a labdarúgó világbajnokságok története volt, a több száz színes, élvezetes kérdésből kiderült többek közt, hogy Tofik Bahramov partjelző intette be gólnak az 1966-os döntőben az angolok jogtalan találatát, vagy Rosarioban volt 1978-ban a sok vihart kavart Argentína-Peru 6-0-s mérkőzés. 

A vetélkedő végeredménye: 1. Nagy Barnabás - Eger, 2. Moczó Zoltán - Szolnok, 3. Varró Krisztián - Budapest, 4. Schmidt Zsolt - Győr, 5. Zborai István - Nyíregyháza, 6. Kis János - Nagykanizsa. Csapatban: 1. Zala megye 2. Budapest, 3. Borsod megye. A vetélkedő díszvendégei: Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus (a képen középen gitárral), Németh „Nyiba” Sándor egykori olimpikon és birkózó szövetségi kapitány és Som Lajos (Piramis) szívből jövő műsorszámaikkal emelték az esemény rangját. Forrás: www.zalasportert.hu

0 Tovább

Brit olimpiai kvíz

Érdekes on-line játékot indítottak útjára a britek. A nemzeti lottótársaság honlapján ugyanis keresik azt az embert, aki az olimpiai és a paralimpiai játékokkal kapcsolatban a legszéleseb ismeretekkel rendelkezik. Az alábbi LINKEN elérhető játékra egy névvel és e-mail címmel lehet regisztrálni, igaz a kérdések megértéshez és a válaszadáshoz az angol nyelv ismerete mindenképpen szükséges. A kérdések nem „szárazak”, olykor videó anyaggal és eredeti angol nyelvű közvetítési részletekkel tarkítottak, így érdemes böngészgetni őket. Ha valaki talál valami érdekességet (csemegét a kérdések között), nyugodtan ossza meg velünk itt a blogon.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek