Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elhunyt a csehek olimpiai bajnok síugrója

Pénteken hetven esztendős korában elhunyt az 1968-as téli olimpián győztes síugró, Jiři Raška.
A huszadik század legjobb cseh sízőjének megválasztott Raška hazája első olyan sportolója lett, aki győzni tudott a téli olimpián. A hetven esztendős sportember a Csehország keleti részén található Novy Jicin kórházában hunyt el, halálának okát a kórház egyelőre nem közölte. Raška 1968-ban a normál sáncon lett olimpiai bajnok, emellett pedig a nagysáncon is ezüstérmet szerzett. „Raška igazi legenda volt, az ő elvesztése nagy érvágás a cseh sportnak” - nyilatkozta Milan Jirasek, a Cseh Olimpiai Bizottság elnöke.

A cseh ugró olimpiai sikerei után egy évvel, 1969-ben új világrekordot ért el Planicán sírepülésben (164 méter), emellett pedig 1971-ben megnyerte a legendás Négysáncversenyt is. Visszavonulása után 1976-tól kezdődően edzőként dolgozott. Raška tavaly októberben Vaclav Klaus államelnöktől a legrangosabb állami elismerést vehette át, ezt követően viszont többször is voltak gondjai a szívével.

0 Tovább

Fortuna az egyetlen lengyel bajnok

Lehet, hogy már csak néhány óráig állja meg a helyét az a kijelentés, amely szerint a síugró Wojciech Fortuna a lengyel sport egyetlen téli olimpiai bajnoka. Az 1972-es sapporói olimpia hőse annak idején hatalmas szerencsével (nomen est omen) lett olimpiai bajnok. Az Okurayama sáncon rendezett nagysánc verseny első sorozatában ugyanis a hihetetlenül kedvező szélnek köszönhetően 111 méterig repült. A második sorozatban aztán hiába ugrott csak 87,5 métert és lett a sorozaton belül csupán a 22. a lengyel ugró, összesítésben egy tized ponttal így is a svájci Walter Steiner előtt tudott maradni. A vancouveri olimpia hetedik napján nagy esély van arra, hogy Fortuna társat kap, a sífutó Justyna Kowalczyk ugyanis a legnagyobb esélyese a magyar idő szerint 22.00-kor sorra kerülő üldözéses versenynek...

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek