Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szocsi még Apolo Anton Ohnot is motiválja

Elképzelhető, hogy a 2014-es szocsi téli olimpiára versenyzőként visszatér minden idők egyik legjobb rövidpályás gyorskorcsolyázója, az amerikai Apolo Anton Ohno. "Mindenképpen ott leszek a játékokon, de abban nem vagyok biztos, hogy a jégen" - mondta a 29 éves sportember, aki a két évvel ezelőtti vancouveri játékok óta nem indult hivatalos versenyen. "Elképzelhető, hogy a mikrofon előtt fogok ülni, de az is lehet, hogy sisakban láthatnak majd engem." Ohno pályafutása során nyolc olimpiai érmet nyert, ebből kettő aranyat. Amennyiben a visszatérés mellett dönt, az saját bevallása szerint 15 hónapos felkészülést igényelne. "Mindig imádni fogom a rövidpályás gyorskorcsolyázást. Ebben élek, ezt eszem, ezt lélegzem. Ez az életem" - mondta Ohno.

0 Tovább

Maratonit fut az olimpiai bajnok koris

A nyolcszoros olimpia érmes (kétszeres bajnok) amerikai rövidpályás gyorskorcsolyázó, Apolo Anton Ohno úgy döntött, hogy novemberben New Yorkban kipróbálja a maratoni futást. „Még sohasem futottam 15 kilométernél többet, ezért nagyon kemény feladat lesz a maratoni. Rövidpályás gyorskorcsolyázó vagyok, két és fél percnél többet nem töltök verseny közben a pályán. Most viszont négy, öt vagy akár hat órányi mozgás is várhat rám.” – mondta Ohno. Az órával amúgy nem akar majd foglalkozni, csak egyetlen dolog érdekli a 42 195 méter során: célba akar érni. „Nem fogok úgy nekiugrani a távnak, mint teszem azt a jégen 500 méteren.” – jelezte egyértelmű terveit Ohno.

Apolo Anton Ohno kihagyta az olimpia utáni (2010/11-es) Világkupa szezont, a new yorki futás terve pedig azt vetíti előre, hogy vélhetően a következő évben sem látjuk őt a jégen. Sokak szerint ez a bejelentés egyben Ohno visszavonulását is jelenti. A mindössze 28 éves sportoló azonban még nem döntött a folytatásról és arról sem, hogy ott lesz-e a 2014-es, Szocsiban rendezendő olimpián. „Csak esélyt kaptam arra, hogy egy kicsit élvezzem az életet. Csodálatosan telnek a napjaim korcsolya nélkül, tizenöt évet áldoztam rá az életemből, hogy a világ legjobbja legyek rövidpályás gyorskorcsolyában, most mással is szeretnék foglalkozni.„ – adott diplomatikus választ a jövőjét firtató kérdésekre.

Ohno amúgy szeret a saját sportágától idegen területeket is kipróbálni, 2007-ben például megnyerte (profi táncos partnernőjével, Julianne Hough-hal) az Egyesült Államokban nagyon népszerű Dancing with the Stars című műsort is.

0 Tovább

Do a Bradbury !

A 2002-es téli olimpia után új kifejezés került be az angol nyelv szleng szótárába. A Salt Lake Cityben rövidpályás gyorskorcsolyázásban győztes ausztrál Steven Bradbury ugyanis elképesztő szerencsével nyert olimpiai aranyérmet. Már az 1000 méteres versenyszám elődöntőjében is profitált abból, hogy előtte buktak a többiek, de mindez semmi sem volt ahhoz képest, ami a döntő utolsó kanyarjában várt rá. Aki emlékszik Bradbury hihetetlen „mákjára” és látta már a videót, annak azért, aki még nem tud róla, annak pedig azért érdemes megnéznie az alábbi videót…

 
 
Ja, azóta a „to do a Bradbury” az angol szlengben annak szinonimája, ha valaki totálisan esélytelenül, de a sors által neki megadott szerencsével élve tud sikert elérni.
0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek