Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bradley Wiggins önző lesz az olimpián

Személyes érdekeit helyezi előtérbe a londoni olimpián, így várhatóan az országúti egyéni időfutamra koncentrál majd Bradley Wiggins. Bár az országúti mezőnyversenyben is nagy segítség lehetne Mark Cavendishnek, a londoni olimpián vélhetően saját eredményességét helyezi előtérbe a britek kerekese, Bradley Wiggins. Az olimpiai bajnok versenyző fő száma az országúti időfutam lesz, amelyben az idei világbajnokságon Koppenhágában ezüstérmes volt. Négy nappal a siker után aztán a mezőnyversenyben is remekül tekert, ahol a később vb-címet szerző Cavendish egyik legfontosabb segítője volt. Ezt a fajta duplázást azonban Londonban vélhetően nem vállalja be, az olimpiai programján ugyanis a mezőnyverseny előbb szerepel, mint saját fő száma, az egyéni időfutam.

„Abszolút elsőbbséget élvez majd az egyéni időfutam. Számomra egy kicsit szerencsétlenül alakult az időrend, de az olimpián mindig ez a sorrend a versenyszámok között, ez nem lep meg senkit sem. Az edzők majd meghatározzák, hogy a mezőnyversenyben milyen szerepem legyen, de az agyamban a három nappal később rendezendő időfutam lesz, az biztos. A csapaton belül rám kiosztott feladatomat viszont szeretném 100%-ban végrehajtani” - nyilatkozta a The Telegraph című újságnak Wiggins, aki idéntől már a Team Sky-nál is Cavendish csapattársa lesz. Wiggins számára jövőre nem csak az olimpia lesz prioritás, hanem a Tour de France is, ahol az összetett versenyben reális esélye lehet a dobogóra kerülésre. A pályakerékpározásban háromszoros olimpiai bajnok brit kerekes amúgy jelezte, hogy amennyiben ezen szakágban is szükség van rá, ott is szívesen vállalkozik a segítségre…

0 Tovább

Nem optimisták a brit kerékpárosok

„Több szempontból sem lehetséges, hogy a brit kerékpárosok megismételjék a pekingi éremhalmozást a jövő évi londoni olimpián, így kevesebb, mint nyolc arannyal kell beérnie a hazai szurkolóknak” - véli David Brailsford, a válogatott kerettagok teljesítményért felelős igazgató. A 2008-as játékokon pályán, országúton, a hegyikerékpárban és BMX-ben összesen 14 számban hirdettek bajnokot, jövőre csak tízben, ráadásul több kategóriában országonként nem két, hanem egy versenyző szerepelhet. Ebből kiindulva Brailsford a BBC-nek kiemelte: illúzió nélkül állíthatja, hogy ezúttal nem jut nyolc arany és nem jut 14 érem a brit kerékpárosoknak. Azért hozzátette: nem is határoztak meg számokat, mennyi medált remélnek a hazai közönség előtt.

2 Tovább

Claudia Pechstein indulni akar Londonban - pályakerékpározásban

Különös bejelentést tett kedden a németek ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója, Claudia Pechstein. A 39 esztendős versenyző ugyanis eltökélte, hogy ha már egy balul sikerült dopping-ügy miatt nem sikerült eljutnia tavaly a vancouveri olimpiára, akkor pályakerékpárosként szeretne részt venni a jövő évi londoni olimpián. A két sportág egymás kiegészítőjeként is funkcionál, így nem ő lenne az első, aki téli és nyári olimpián is szerepelhet ebben a két sportágban. A német sport legeredményesebb téli olimpikonjának számító Pechstein a rövidebb távokon szeretne kvalifikációt szerezni.

A bejelentés kapcsán azonban rögtön felvetődik az is, hogy vajon Pechstein indulhat-e egyáltalán Londonban, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által hozott ún. oszakai döntés értelmében egy doppingvétségen ért és eltiltott sportoló a büntetés lejárta után két olimpián nem szerepelhet, amely Pechstein esetében Londonra is vonatkozna. „Ez a szabály nem vonatkozik rám, mert sohasem doppingoltam. Az én eltiltásom egy hibás döntés volt, amelynek az alapja egy a megszokottól eltérő mérési eredmény volt. A vérképemben meglévő anomáliát azóta már több orvosi vizsgálat is kimutatta, így most szeretném visszavenni azt az olimpiát, amit Vancouverben elvettek tőlem. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az én esetemre ne vonatkozzon az oszakai döntés.” – nyilatkozta magabiztosan Pechstein, akinek az eltiltása idén februárban járt le.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek