Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Minden segítséget megkapnak a londoni olimpikonok

Az olimpiai felkészülést szolgáló minden anyagi forrás rendelkezésre Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint. A sportvezető kifejtette, a MOB számára a legfontosabb, hogy annak ellenére kiváló eredmények szülessenek jövőre Londonban, hogy az induló versenyzők száma alacsonyabb lesz, mint az elmúlt nyári játékokon. Beszámolója alapján ennek szellemében megújult a Gerevich-ösztöndíj is. "Az elmúlt években 560 millió körüli összeg állt rendelkezésre, ezt sikerült nagyjából 900 millióra feltornászni. A legmagasabb ösztöndíj havi 400 ezer forint nettó összeg körül van. Ebben 30 olyan sportoló részesül, akik már letettek valamit az asztalra" - mondta hétfőn Molnár Zoltán a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

A sportvezető hozzátette, azokra a versenyzőkre is gondolnak, akiktől nem várnak feltétlenül olimpiai érmeket, így aki kvótát szerzett, amennyiben A szintes, akkor legalább havi 100 ezer, ha B szintes, akkor 70 ezer forint ösztöndíjban kell részesülnie. "Ha versenyre vagy edzőtáborba szeretnének menni, akkor minden anyagi forrás rendelkezésre áll" - jelentette ki Molnár, aki elmondta, eddig 69 kvótát szereztek a magyar sportolók a 2012-es londoni olimpiára, és szerinte még összejöhet egy 160 fős csapat. A műsorban az is szóba került, hogy a MOB zérótoleranciát hirdetett a dopping ellen. "Aki kvótát szerez, az 24-48 órán belül doppingellenőrzésen vesz részt, de további kontrollt is alkalmaznak. Januártól a kiutazásig minden sportoló legalább három doppingvizsgálaton vesz részt. Lesz olyan is, aki az indulás előtt 24 órán belül ad majd mintát" - mondta Molnár.


0 Tovább

Sastin Marianna újra kijutott az olimpiára

Ismét lesz magyar női birkózó az olimpián, miután a 63 kg-ban szereplő Sastin Marianna ezüstérmet szerzett az isztambuli olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Sastin kifejezetten nehéz ellenféllel került össze a nyolcaddöntőben, ahol a 2007-ben világbajnok francia Audrey Prieto-Bokhashvilivel nézett farkasszemet, akit a korábbi összecsapásaikhoz hasonlóan most is legyőzött. A nyolc között az idei Ázsia-bajnokság ezüstérmese, az észak-koreai Kim Ran Mi talán még annyi ellenállást sem tudott kifejteni, mint korábbi két legyőzöttje.

Az elődöntőben az a mongol Naszanburma Acsirbat várt a Vasas 28 éves birkózójára, akit a tavalyi vb-negyeddöntőhöz hasonlóan most is legyőzött. Sastinnak aztán az esti fináléban a kétszeres olimpiai bajnok japán Icso Kaori volt az ellenfele, aki a tavalyi vb-elődöntőhöz hasonlóan most is legyőzte őt. A már Pekingben is szereplő Sastin már a négy közé jutással londoni indulási jogot szerzett, ugyanis az olimpiai súlycsoportokban a vb-ről az első hat helyezett jut kvótához. Korábban két kötöttfogású birkózónk - hétfőn az 55 kilós Módos Péter, kedden pedig a 120 kilós Deák Bárdos Mihály - váltott londoni repülőjegyet egy-egy vb-ötödik hellyel.

0 Tovább

Deák Bárdos negyedik olimpiájára készülhet

A 120 kilós, kötöttfogású Deák Bárdos Mihály a vigaszágon legyőzte a bolgár Ivan Ivanovot az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság keddi napján, az ezzel később megszerzett ötödik helyével pedig londoni indulási jogot szerzett. Az első két menet során nem sok esemény történt, mindketten csupán egy-egy pontnak köszönhetően nyertek menetet.  
Az olimpiai kvótáról döntő utolsó szakaszban a felek már nem "gyűrték" egymást olyan vehemensen álló harcban, mindketten az utolsó fél percre tartalékoltak, illetve a sorsolást várták, hogy kinek kell majd letérdelnie erre a 30 másodpercre.

Végül a bolgár térdelt, ezzel pedig Deák Bárdosnak kellett mindenképpen pontot érő akciót bemutatnia a győzelemhez és a londoni repülőjegyhez. A magyar birkózó utolsó energiatartalékait mozgósítva kiemelte ellenfelét, majd eldobta őt (2-0), ezzel kivívta az olimpiai kvótát. A 36 éves magyar a kazah Nurmahan Tyinalijev elleni bronzmeccsen ugyan később vereséget szenvedett, de így is ötödik lett a világbajnokságon. Deák Bárdos egyedülálló karrierje során immáron negyedik olimpiáján vehet majd részt Londonban.

0 Tovább

A birkózó Módos Péter is olimpiai kvótás

Az 55 kilós, kötöttfogású Módos Péter ötödik lett az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján, miután a bronzmérkőzésen kikapott a kínai Li Su-csintől. Az egész évben sérülésekkel bajlódó 23 éves Módos a vigaszágon előbb legyőzte a japán Haszegava Kohejt, ezzel bronzéremért küzdhetett a kínai Livel, s egyúttal londoni indulási jogot szerzett, miután így vereség esetén sem végezhetett az ötödiknél rosszabb helyen. 
A japán ellen az első két menet passzív tusakodással telt másfél percig, majd előbb a magyar, utána a szigetországi versenyző védekezett kiválóan, így jöhetett a harmadik, olimpiai kvótáról döntő menet. Az első 90 másodperc ezúttal sem hozott akciót, ráadásul a japánnak kellett parterhelyzetbe mennie, így Módosnak muszáj volt akciót csinálnia a londoni repülőjegyért.

A 2008-as Eb magyar bronzérmese felkapta ugyan riválisát, de elsőre nem tudta eldobni, ezt követően utolsó erőtartalékait mozgósítva még egyszer felkapta Haszegavát, s másodjára kisívben elhajította. Ezt követően kitörő örömmel ugrott Struhács György szövetségi kapitány nyakába. A bronzmeccsen már nem tudott annyira koncentrálni Módos, ugyanis az első menetben ledöntötte őt kínai vetélytársa, majd háromszor meg is pörgette (0-6). A második menetben legalább a parterhelyzetig kihúzta a magyar birkózó, de ott a kínai folyamatosan megbillentette, így könnyedén szerezte meg a harmadik helyet (0-7).
  
"Nagyon boldog vagyok, hogy elsőre sikerült olimpiai kvótát szereznem, hiszen idén tulajdonképpen ez volt az első versenyem a vállműtétem és a bordatörésem miatt. Ha a vb előtt ezt mondják, azonnal aláírom. A kínai ellen azonban már kijött a sorozatterhelés hiánya" - mondta az MTI-nek Módos, aki a szívénél az olimpiai öt karikát viseli tetoválás formájában. "Most van egy évem, hogy nyugodtan készüljek, s valóra váltsam gyerekkori álmomat, hogy olimpiai bajnok legyek."

0 Tovább

Marosi Ádám vb-bronzzal szerzett kvótát Londonra

Marosi Ádám bronzérmet, és ezzel ötkarikás kvótát szerzett a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon vasárnap. A lövészettel kombinált futást a kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejev kezdhette az élről, és a hazai közönség biztatása közepette nem is engedte át másnak az első helyet. A már kvótás Kasza Róbert fél perccel mögötte rajtolt, nyakában az orosz Alekszandr Leszunnal, majd 15 másodperc múlva indult Marosi, nyomában egy harmadik orosz, Ilja Frolov. Leszun már az első körben megelőzte Kaszát, Marosit pedig Frolov üldözte. Mojszejev és Leszun elhúzott a többiektől, Marosi tartotta a távolságot Frolovval szemben, sőt az utolsó sorozatban jobban célzott, így kezdte lerázni riválisát. Mindketten befogták Kaszát, majd a célba Marosi biztos előnnyel érkezett be, és a vb-bronzérem mellett olimpiai kvótának is örülhetett.

"A gyenge vívás után nem gondolkoztam azon, mi lesz a folytatásban, mert éreztem a versenyt. Sokkal dinamikusabb voltam, mint a selejtezőben, jól bírtam fizikailag, nem viselt meg a vb előtti betegség és kihagyás" - mondta az eredményhirdetés előtt Marosi. "Aztán életem lovaspályáját mentem. Megvan a kvóta, és ez nagyon jó dolog, nagyon boldog vagyok."- tette hozzá a magyar öttusa sport negyedik londoni kvótása. Nagyot futott Demeter Bence, aki hatodik lett, és az egyéni induló Tibolya Péter is, aki nem mellesleg megnyerte a számot, és feljött a tízedik helyre. Csapatban a kiválóan futó oroszok (Leszun, Frolov, Karjakin) tizennyolc ponttal a magyarok elé kerültek, a harmadik Olaszország triója lett. A magyarok négy éremnél tartanak a vb-n, szombaton Kovács Sarolta és a csapat második lett a női döntőben. A vb hétfőn a vegyes párosok vetélkedésével folytatódik.

0 Tovább

Igaly Diána nem lesz ott Londonban

Nem lesz ott a londoni olimpián Igaly Diána, a női skeet athéni ötkarikás bajnoka, miután az utolsó kvótaszerző verseny, a belgrádi koronglövő-világbajnokság pénteki napján a 24. helyen végzett. A hosszú kihagyás után idén visszatért magyar lövő a 75 lövéses alapverseny első két sorozatában nagyon jól szerepelt, az első és a második szériában is csak egyet-egyet hibázott, így kedvező pozícióból várhatta a záró kört. A harmadik kör aztán már nem úgy sikerült, mint a korábbiak, négy korongot is elhibázott, a 69 találatos teljesítmény pedig ezúttal nem volt elég a kvalifikáció megszerzéséhez.

A kvótához 72 korongra volt szükség a szerb fővárosban. A szám másik magyarja, Pongrátz Bianka 64 koronggal a 47. lett. Az európai koronglövők számára a vb az utolsó lehetőség az olimpiai részvétel biztosítására, ám minden számban csupán egyetlen sportoló szerezhet kvótát. Magyarország eddigi egyetlen Londonba kijutott koronglövője a dupla trapos Bognár Richárd. Szombaton éppen a férfi dupla traposok versengenek egymással, melyben még Gerebics Roland szerezhet kvótát.

0 Tovább

Van olimpiai kvótánk evezésben !

A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes a 11. helyen végzett a szlovéniai Bledben zajló olimpiai kvalifikációs evezős-világbajnokságon, ezzel pedig kvótát szerzett Magyarországnak a londoni játékokra. A magyar kettős a szombati „B”-döntőben az ötödik helyen zárt és mivel a francia hajót maga mögött tartotta, ezzel elcsípte az utolsó, még ötkarikás indulási jogot érő pozíciót. Ezek az első magyar evezős kvóták a 2012-es olimpiára, továbbiak gyűjtésére még jövő májusban, Luzernben az utolsó Világkupa versenyen lesz lehetőség. A 23 éves Simon és a 21 esztendős Juhász egyformán a Tisza Evezős Egylet sportolója, edzőjük Molnár Dezső. Az idén fennállása 110 éves jubileumát ünneplő klub első evezősei lehetnek ők az olimpiai játékokon.

0 Tovább

Tizennégy olimpiai kvóta a szegedi vb mérlege

Véget ért az idei év legfontosabb hazai sporteseménye, a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. A magyar válogatott hat arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárta a viadalt, az olimpiai versenyszámokat tekintve pedig két arany- és egy ezüstérem jelentette a termést. Az olimpiai programban szereplő versenyszámban győzött a női kajaknégyesünk 500 méteren, valamint Vajda Attila a kenu egyesek 1000 méteres versenyén, ezüstöt pedig Kozák Danuta szerzett kajak egyes 500 méteren.

Storcz Botond szövetségi kapitány előzetesen tíz érmet várt a magyaroktól a szegedi világbajnokságon, ez a kívánsága teljesült, de a maximálisan elérhető kvótaszámot nem sikerült kiharcolniuk a mieinknek, a 18 olimpiai indulási jogból 14-et gyűjtöttek be. A női kajakosoknál hatból hat, a férfi kajakosoknál nyolcból hét, a férfi kenusoknál viszont négyből mindössze egyetlen megszerzett kvóta a szegedi mérleg. A hiányzó négy kvóta megszerzésére jövőre az Európa-bajnokságon nyílik lehetőség, ami a férfi kenu mezőny jelenlegi erősségét látva nem ígérkezik könnyűnek.

0 Tovább

Megvan a két női kvóta öttusában

Vasárnap Tóth Adrienn ezüstérmet nyert, Kovács Sarolta pedig a hetedik helyen végzett az angliai öttusa Európa-bajnokságon, ezzel mindketten olimpiai kvótát szereztek Magyarországnak. A Tóth, Kovács, Gyenesei Leila összeállítású válogatott pedig aranyéremmel zárta a verseny vasárnapi napját, megelőzve a német és a francia csapatot. A magyar trió a vívást és az úszást is megnyerte, majd a lovaglásban őrizte magabiztos előnyét, a lövészetekkel kombinált futásban pedig gyakorlatilag már nem forgott veszélyben a sikere.

Az olimpiai indulási jog kiharcolásához ezúttal az első kilenc hely valamelyikén kellett végezni. Alaphelyzetben nyolc kvótát osztottak ugyan, de mivel a győztes német Lena Schöneborn már a Világkupa-döntő megnyerésével az ötkarikás mezőny tagjává vált, így egy hely felszabadult. A magyar öttusázók közül korábban már Kasza Róbert szerzett részvételi jogot a londoni VK-döntő megnyerésével. Öttusában viszont senki sem saját magának szerez olimpiai részvételi jogot, hanem a nemzetnek, így a londoni játékok közeledtével a Magyar Öttusa Szövetség dönthet majd az indulók kilétéről. A férfiaknak nem sikerült jól az angliai Európa-bajnokság, Marosi Ádámék legközelebb a szeptember elején sorra kerülő egyiptomi világbajnokságon küzdhetnek Londonért, ahol a dobogóra kell kerülni az olimpiai kvalifikációhoz.

0 Tovább

Takács Krisztián is olimpiai kvótás

A magyar úszócsapat újabb olimpiai kvótát szerzett a sanghaji világbajnokságon, miután Takács Krisztián pénteken a férfi 50 méteres gyorsúszásban szenzációs versenyzéssel az elődöntő negyedik helyén jutott be a fináléba. A 21,97-el záró magyar versenyző ezzel teljesítette az olimpiai „A”-szintet (22,11), így tizenharmadikként ő is megváltotta részvételi lehetőségét a 2012-es nyári olimpiára. A fináléban ma kora délután Takács Krisztián igazi világklasszisokkal úszhat együtt, hiszen ellenfelei közül Nathan Adrian, Cesar Cielo Filho és Alain Bernard egyaránt olimpiai bajnoknak számít.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek