Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lewis Hamilton is fut az olimpiai lánggal

A vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjra készülő Lewis Hamilton, a McLaren világbajnok pilótája is fut majd az olimpiai lánggal jövő hétfőn. A 2008-ban vb-t nyert brit autóversenyzőt eredetileg arra kérték fel, hogy szülővárosán, Stevenage-en keresztül fusson a fáklyával, amely azonban épp vasárnap dél körül, közvetlenül a brit GP rajtja előtt éri majd el a települést. Hamilton ezért másnap, egy másik helyszínen viheti a lángot, az azonban még nem dőlt el, hogy pontosan hol.
Az ötkarikás fáklyafutás hétfőn Milton Keynes-t, Buckinghamet, Bicestert és Oxfordot érinti.

0 Tovább

Ismét meggyújtották az olimpia lángot

Csütörtkön délelőtt meggyújtották a londoni nyári olimpia lángját a görögországi Olümpiában. A fáklyát Héra istennő 2600 éves temploma előtt egy "papnő" korhű jelmezben, a Nap sugaraival, egy fém parabolatükör segítségével lobbantotta fel. A fáklyaváltó első futója az úszó Szpirosz Dzsanniotisz lesz, akinek az édesanyja angol. A láng egyhetes, közel 2900 kilométeres görögországi útja során negyven várost érint, 490-en veszik kézbe, és jövő csütörtökön érkezik Athénba, a régi Olimpiai Stadionba, majd másnap adják át Angliában a vendéglátóknak. Brit körútja után az olimpiai láng a július 27-i megnyitón lobban fel a londoni Olimpiai Stadionban.

Olümpia volt a helyszíne az ókor egyik legfontosabb sportversenyének, amelyet négyévenként augusztusban, az első telihold idején tartották. A játékokat a hagyomány szerint Kr. e. 776-ban rendezték meg először Zeusz tiszteletére, majd 1170 évvel később, 393-ben tiltotta be I. Theodosius római császár, aki a versenyt pogány jellegűnek ítélte. London az első város, amely - 1908 és 1948 után - harmadszor rendezhet olimpiát.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek