A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület áprilisi klubnapjának vendége Haklits András volt. A 32 éves szentpéterfai kalapácsvető három nyári olimpia után februárban, Vancouverben a horvát négyesbob csapat tagjaként szerepelt. Így elmondhatja magáról, hogy ő az egyetlen vasi sportoló, aki nyári és téli olimpiánis megméretette magát. Az olimpikonnal a jól sikerült teltházas esten– egyebek mellett – további terveiről is beszélgettünk. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket.
Névjegy
1977. szeptember 23-án született Szombathelyen. Szülőfaluja a horvátok lakta Szentpéterfa. Németh Pál dobócsoportjában ismerkedett meg a kalapácsvetéssel. 1997-ben a horvát állam által felkínált lehetőséggel élve, felvette a horvát állampolgárságot. Miután ez időben az óriási hazai konkurencia miatt nem volt reális esélye a világversenyeken való részvételre, döntését edzője is támogatta. Már horvátként felvételt nyert az USA-beli Georgia egyetemre, ahol közgazdász diplomát szerzett. Kalapácsvetőként a sydney-i olimpián a 29., Athénben a 21., míg Pekingben már a 8. helyen végzett. A vb-kről egy 2009-es 7. helyezés a legjobb eredménye. 1999-ben az utánpótlás EB-n ezüstérmet nyert, most a felnőtteknél szeretné éremmel gazdagítni eredménylistáját. Tavaly őt választották az év atlétájának Horvátországban.
– Négy éve tévén néztem a torinói olimpia bob versenyeit, ahol a horvát csapat is elindult. Miután izgalmasnak találtam az őrült száguldást, elhatároztam, hogy az olimpia után megkeresem a horvát bobosokat. A gondolatot tett követte, 2006 őszén részt vettem az első edzőtáborozáson. A bobosoknál egyébként nem ritka, hogy atléták, főként sprinterek és dobóatléták alkotják a csapatot kiegészülve a kormányossal. Bár az atlétikai szövetség nem örült az ötletemnek, de hallgatólagosan tudomásul vette döntésemet.
– A vancouveri részvételhez az ötlet önmagában kevés lett volna…
– Valóban. Tavaly a kvalifikációs versenyek előtt csapatunk az 53. helyen állt a világranglistán. Innen indulva kellett megcéloznunk a biztos részvételt jelentő világranglista első 30 hely egyikét. A 11 selejtező futamot európai és amerikai helyszíneken rendezték. Bár többünket – így engem is – sérülések hátráltattak, végül január közepére biztossá vált indulásunk, huszonhetedikként kerültünk ki az olimpiára. – Milyen volt az olimpia testközelből?
–Miután három nyári olimpián már részt vettem, volt összehasonlítási alapom. Mi, bobosok a Vancouvertől messze lévő Whitlerben voltunk elszállásolva. Így a játékok hangulatából nem sokat érzékeltünk, mondhatni családias körülmények között készültünk. A megnyitó ünnepségre azért eljutottunk, felemelő érzés volt mindannyiunk számára.
– A whistleri jégcsatornáról félelmetes hírek járták be a világot, de milyen volt valójában?
– Ezen a csatornán a hivatalos edzések során csúsztunk le először, s már ekkor érzékeltük, hogy egy rendkívül gyors, technikás pályával van dolgunk. Elsődleges célunk az volt, hogy ne hibázzunk, és teljesítsük a kötelező két borulás nélküli célba érést. Az első edzésen óvatosan, betolás nélkül ereszkedtünk le, és így is csaknem 140 kilométer per órás sebességgel felborult a csapat, de a következő napon sikerült teljesíteni a rajthoz állas jogát. Egyébként az edzések alatt a 30 csapatból 25 teljesítette csak az indulás feltételeit. A maximális sebesség 154 kilométer per óra volt, mi is 150 körül mentünk a versenyen. A mi csapatunk ténylegesen amatőr körülmények között készült. Nem volt külön technikai stábunk, csak a korcsolyák csiszolása napi szinten 3-4 órát vett igénybe, és ezen kívül rengeteg idő ment el a bob javításával. Egy jobb bobnak az értéke mintegy 50-60 ezer euró. Sajnos a sérülésem a versenyig nem jött teljesen rendbe, így tartalékként én voltam a felelős a csapat körüli összes teendőért, ráadásul mindenkinek a pozícióját be kellett gyakorolnom, felkészülve arra, ha bárki megsérül, helyettesítenem kell majd.
– Ez végül a 3. és 4. futamban bekövetkezett…
– Igen, miután csapatunk szinte minden tagja valamilyen sérüléssel bajlódott, a sors úgy hozta, hogy harmadik emberként kellett beszállnom a csapatba. Hatalmas megpróbáltatás, egyben élmény volt a verseny. Úgy vélem, hogy a megszerzett 20. hellyel kellemes meglepetést okoztunk, ráadásul felülmúltuk a torinói szereplést.
– Mik a terveid a közeljövőt illetően?
– Hamarosan kezdődik az atlétikai versenyszezon, gőzerővel készülök az Európa-bajnokságra. A sok helyezés után most már az éremszerzés a célom. A kalapácsvető szezon után bobban megkezdjük a felkészülést a 2011-es németországi VB-re. Miután sokat készülünk ott, ez számunkra szinte hazai pályának számít majd, így bízom a jó szereplésben. Bobozásban hosszabb távra nem tervezek, atlétikában azonban már a londoni olimpia lebeg a szemem előtt.
.jpg?full=1)
Elsőként a kanadaiak gyorskorcsolyázóját, Clara Hughes-t kell megemlíteni, aki az 1996-os atlantai olimpián kerékpározásban indult, ráadásul érmeket is szerzett, hiszen mind az országúti versenyben, mind pedig az egyéni időfutamban a harmadik helyen végzett. A Torinóban 5000 méteren a gyorskorcsolyázók között olimpiai bajnoki címet is gyűjtő Hughes mindmáig az egyetlen olyan sportoló a világon, aki téli és nyári olimpián is egyaránt legalább két érmet nyert pályafutása során..jpg?full=1)
A kanadai jégkorongozóval, Hayley Wickenheiser-el folytatjuk a sort,aki Vancouverben sorozatban harmadszor volt tagja az olimpiai bajnok női együttesnek, emellett pedig 2000-ben Sydneyben részt vett a nyári olimpián is, ahol tagja volt a nyolcadik helyen végző kanadai softball válogatottnak is. Wickenheiser Pekingben is ott volt a nyári olimpián, de ott szakkommentátorként segítette a sotfball versenyek közvetítését.
A korábban magyarként induló, de 1998 óta horvát színekben versenyző Haklits András három nyári olimpián (2000, 2004, 2008) szerepelt kalapácsvetőként, Pekingben a nyolcadik helyen végzett ebben a versenyszámban. Vancouverben a horvát sportember a négyes bob csapat tagjaként szerzett huszadik helyezést.
Utolsó kommentek