Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Maratonit fut az olimpiai bajnok koris

A nyolcszoros olimpia érmes (kétszeres bajnok) amerikai rövidpályás gyorskorcsolyázó, Apolo Anton Ohno úgy döntött, hogy novemberben New Yorkban kipróbálja a maratoni futást. „Még sohasem futottam 15 kilométernél többet, ezért nagyon kemény feladat lesz a maratoni. Rövidpályás gyorskorcsolyázó vagyok, két és fél percnél többet nem töltök verseny közben a pályán. Most viszont négy, öt vagy akár hat órányi mozgás is várhat rám.” – mondta Ohno. Az órával amúgy nem akar majd foglalkozni, csak egyetlen dolog érdekli a 42 195 méter során: célba akar érni. „Nem fogok úgy nekiugrani a távnak, mint teszem azt a jégen 500 méteren.” – jelezte egyértelmű terveit Ohno.

Apolo Anton Ohno kihagyta az olimpia utáni (2010/11-es) Világkupa szezont, a new yorki futás terve pedig azt vetíti előre, hogy vélhetően a következő évben sem látjuk őt a jégen. Sokak szerint ez a bejelentés egyben Ohno visszavonulását is jelenti. A mindössze 28 éves sportoló azonban még nem döntött a folytatásról és arról sem, hogy ott lesz-e a 2014-es, Szocsiban rendezendő olimpián. „Csak esélyt kaptam arra, hogy egy kicsit élvezzem az életet. Csodálatosan telnek a napjaim korcsolya nélkül, tizenöt évet áldoztam rá az életemből, hogy a világ legjobbja legyek rövidpályás gyorskorcsolyában, most mással is szeretnék foglalkozni.„ – adott diplomatikus választ a jövőjét firtató kérdésekre.

Ohno amúgy szeret a saját sportágától idegen területeket is kipróbálni, 2007-ben például megnyerte (profi táncos partnernőjével, Julianne Hough-hal) az Egyesült Államokban nagyon népszerű Dancing with the Stars című műsort is.

0 Tovább

Vancouver 2010 - 1. nap összefoglaló

A tervezett hat helyett csupán öt versenyszámban avattak bajnokot a vancouveri téli olimpia első versenynapján. A svájci Simon Ammanné lett az olimpia első aranyérme.

Síugrás – normál sánc
A pénteki selejtező után szombaton már aranyérmet osztottak a síugróknál az olimpián. A normál sáncon rendezett verseny különlegességét ráadásul az adta, hogy egyben ez volt az olimpia első éremosztó versenyszáma is. Az első sorozat után meglehetősen szoros volt a mezőny, többek között azért, mert az előzetesen favoritnak gondolt osztrák ugrók visszafogottan szerepeltek, Thomas Morgenstern csak negyedik, míg a nagy esélyes Gregor Schlierenzauer csak a hetedik helyen állt. Vezetett viszont az a Simon Ammann, aki az összetett Világkupa éllovasaként csúcsformában érkezett az olimpiára. A svájci ugró 105 méteres ugrása után két és fél ponttal vezetett Michael Uhrmann és további fél ponttal a lengyel Adam Malysz előtt. A második sorozatban Gregor Schlierenzauer 106,5 méteres ugrást mutatott be, amivel végül feljött a dobogó harmadik fokára. A lengyel Adam Malysz élete utolsó olimpiáján kitűnően szerepelt, hiszen végül másodikként zárt. Ammann aranyérme abszolút megérdemelt volt a végén, mivel az egész nap legnagyobb ugrását, 108 métert bemutató svájci összességében hét ponttal volt jobb, mint Malysz. Ammann a normál sáncon aratott győzelmével történelmet írt, korábban ugyanis csak két versenyzőnek, a norvég Birger Ruudnak (1932-36) és a finn Matti Nykaenen-nek (1984-88) sikerült címet védeni. Olyanra azonban még nem volt példa, hogy valaki nyolc év kihagyás után tudjon ismét olimpiát nyerni ugyanazon a sáncon. A német Jens Weissflog abszolút rekordját egyelőre nem veszélyezteti a „Harry Potter” becenévre hallgató ugró, a német ugyanis 1984-ben a normál sáncon, majd tíz év (!) elteltével Lillehammerban a nagysáncon győzött. Végül a finn Janne Ahonen lett a negyedik, megelőzve az első sorozat után még a második helyen álló német Michael Uhrmannt.
 
 
Biatlon – női sprint
Hatalmas meglepetés született a női biatlonosok első vancouveri versenyében, ahol a szlovák Anastasya Kuzmina sikerét láthatta a közönség. A 7,5 km-es távot egy lövő hibával teljesítő versenyző egyben Szlovákia történetének első téli olimpiai bajnoki címét szerezte. Kuzmina mögött a szintén egy lövő hibával rendelkező hatszoros világbajnok Magdalena Neuner zárt másodikként, aki mindössze 1,5 másodperccel maradt le élete első olimpiai aranyérméről. A harmadik helyen a francia Marie Dorin végzett, aki hibátlan lövő teljesítménnyel zárta a futamot. Érdekesség, hogy Kuzmina idén januárban eltörte a kezét, így hosszú ideig edzeni sem tudott és egy ideig az is kétséges volt, hogy egyáltalán elindulhat-e az olimpiai játékokon. Az orosz születésű Kuzmina korábban megpróbálkozott ugyan az orosz válogatottba történő bekerüléssel, de mindezt sikertelenül tette, így indult el később már szlovák színekben a versenyeken.
 
Gyorskorcsolya – férfi 5000 méter
A gyorskorcsolyázóknál férfi 5000 méteren rendezték az első versenyt Vancouverben, ahol az esélyesek egyike, a versenyszám háromszoros világbajnoka (2007, 2008, 2009) Sven Kramer tudott győzni. Bár a vancouveri jégpálya tengerszinten található (így előzetesen senki nem várt kiemelkedő eredményeket) Kramer így is 6:14,60-as olimpiai csúccsal győzött a dél-koreai Li Szung Hun, valamint az orosz Ivan Skobrev előtt. A versenyszám címvédőjének számító, most az utolsó párban induló amerikai Chad Hedrick ezúttal csak a 11. helyen zárta a számot, egy hellyel megelőzve a másik amerikai versenyzőt, a szintén olimpiai bajnok Shani Davist. A hollandok ezzel az eredménnyel jól kezdték az olimpiát, Kramer aranyérme pedig azt jelentette, hogy a sportági éremtáblázaton utolérték az eddig szintén 25 aranyérmet szerző norvégokat. A gyorskorcsolya sportágban továbbra is a 28 aranyéremmel álló Egyesült Államok számít a legeredményesebb nemzetnek. A mindössze 23 éves Kramer egyébként a Torinóban szerzett bronzérem, valamint az 5000 méteren szerzett ezüstérme után most olimpiai bajnok is lett.
 
Rövidpályás gyorskorcsolya – férfi 1500 méter
Az előzetes esélyeknek megfelelően dél-koreai aranyérem született rövidpályás gyorskorcsolyázásban a férfiak 1500 méteres versenyében, ahol Li Jung Szu száguldott át elsőként a célvonalon. Sokáig úgy tűnt, hogy akár hármas koreai siker is születhet, ám az utolsó kanyarban két ázsiai versenyző éppen egymást ütötte ki. Az ezüstérem így az amerikai Apolo Anton Ohnoé lett, aki ezzel amerikai rekordbeállítást (a gyorskorcsolyázó Bonnie Blairt érte be) jelentő hatodik olimpiai érmét szerezte meg a téli játékokon. Ohno honfitársa John Robert Celski lett végül a harmadik ebben a versenyszámban. Magyar indulók is voltak ebben a versenyszámban, ahol a torinói olimpián ötödik helyen végző Knoch Viktor az első körben kiesett (végül 30. lett), Darázs Péter ugyan egy fordulót továbbment, de a döntőbe már nem tudott eljutni és végül a 19. helyen végzett. A rövidpályás versenyek során a magyar szurkolókat leginkább érdeklő elődöntőket rendezték, ahol a 3000 méteres váltóversenyben a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összeállítású magyar csapatnak nem sikerült a bravúr. A mieink a sokkal esélyesebbnek tartott Kína, Kanada és Japán mögött a negyedik helyen zártak, a február 24-ei „B”-döntőben Japánnal, Hollandiával és Olaszországgal csatázhatnak az olimpiai pontot érő helyezésekért.
 
Szabadstílusú sízés – női buckasí
Az amerikaiak örülhettek a szabadstílusú sízők női buckasíversenyének döntőjét követően, miután az utolsóként induló Hannah Kearney fantasztikus 26.63-as pontszámmal legyőzte a hazaiak nagy kedvencét és egyben a versenyszám címvédőjét, Jennifer Heil-t. A kanadai hölgy mögött a szintén amerikai Shannon Bahrke lett a harmadik, míg a szintén dobogóra esélyes Heather McFie elesett és csak a 18. helyen zárt. A kanadai szurkolók nagyon szurkoltak Heilnek, aki az első lehetett volna, aki ebben a számban megvédheti címét, végül ez nem jött össze. Mint ahogy továbbra is él az a sorozat, hogy kanadai versenyző hazai földön rendezett olimpián nem nyert még aranyérmet, hiszen a juharlevelesek sem az 1976-os montreali, sem pedig az 1988-as, Calgaryban rendezett olimpián nem tudtak győzni.
 
Alpesi sí – férfi lesiklás
Eredetileg hat versenyszámban avattak volna olimpiai bajnokot a vancouveri olimpia első versenynapján, alpesi sízésben azonban ismételt halasztásokról szólnak a hírek. Magyar idő szerint szombaton este rendezték volna ugyanis a férfiak lesikló versenyét, amit azonban az edzések sorozatos halasztása miatt nem tudtak végül megrendezni. A pálya jelenlegi rossz állapota és a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt jelen állás szerint legkorábban csak hétfőn rendezhetik meg az olimpiai alpesi sí versenyek leginkább várt futamát. Előzetesen vasárnapra tervezték a női szuperkombináció megrendezését, de ezt a számot is el kellett halasztani a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. A jelenlegi elképzelések szerint csak csütörtökön lesz a lesiklásból és az egy futam szlalomból álló verseny.
 
Az olimpiai éremtáblázat (1.nap)

 
Aranyérem
Ezüstérem
Bronzérem
Egyesült Államok
1
1
2
Dél-Korea
1
1
Hollandia
1
Svájc
1
Szlovákia
1
Németország
1
Kanada
1
Lengyelország
1
Franciaország
1
Ausztria
1
Oroszország
1
 
0 Tovább

Milliomos olimpikonok

Egy snowboardos és egy műkorcsolyázó vezeti a vancouveri olimpián induló sportolók kereseti listáját. Az amerikai Forbes magazin által publikált listát a 2009-ben egyaránt 8 millió dollárt kereső Yu Na Kim és Shaun White vezetik. A dél-koreai műkorcsolyázónő tavaly megnyerte a világbajnokságot, de bevételeinek nagy részét mégsem közvetlenül a sportból keresi meg. A mindössze 19 éves Kim tavaly mindössze 150.000 dollárt keresett a versenyek pénzdíjaiból, a többit pedig az elsősorban dél-koreai illetőségű szponzorok támogatásának és exponenciális ütemben növekvő reklámbevételeinek köszönheti. Az olimpiai bajnok snowboardos, Shaun White (ld. kép) esete még különösebb, az amerikai versenyző 2009-ben „csak” 40.000 dollár pénzdíjat kapott a sportpályán nyújtott teljesítményei alapján. Az egyik (energia ital gyártó) szponzora egészen odáig ment, hogy Coloradoban egy félmillió dollár értékű félcső pályát is épített White-nak, amit csak helikopterrel lehet megközelíteni. A Forbes listáján nem okozott meglepetést, hogy az amerikai sportolók dominálják a kereseti rangsort, az első hatban ugyanis további négy amerikai sportoló is található még. A harmadik helyen a síelő Lindsey Vonn (3 millió dollár), a negyediken a szintén alpesi síző Ted Ligety (2 millió dollár), az ötödiken pedig a rövidpályás gyorskorcsolyázó Apolo Anton Ohno (1,5 millió dollár) szerepel. Az alpesi sízés fenegyereke, Bode Miller a hatodik a kereseti listán, aki tehetős szponzorainak is köszönhetően 1,3 millió dolláros bevételt regisztrált a tavalyi esztendőben. Az amerikai magazin listájával kapcsolatban fontos, hogy a profi szerződéssel rendelkező sportolók (így az NHL-es jégkorongozók nagy részének) bevételeit nem tartalmazza.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek