A közelmúltban a Spuri Futómagazinban jelent meg egy terjedelmes írás minden idők egyik legnagyszerűbb atlétájáról, Paavo Nurmiról. A szerző (tapirka1014) engedélyével az alábbiakban közöljük a cikket a finn legendával kapcsolatban:
Az 1920-as évek finn csodáját sokan minden idők legjobb hosszútávfutójának tartják. Ez persze teljesen szubjektív, de az eredményei önmagukért beszélnek. 3 olimpián, 12 futószámban indult, nyert 9 arany- és 3 ezüstérmet. Pályafutása során 22 hivatalos világcsúcsot ért el, valamint 29 fedettpályás, nem hivatalos világcsúcsot. Volt olyan rekordja, amelyet csak 29 év után sikerült megdönteni. Paavo Johannes Nurmi 1897 július 13-án született a délnyugat finnországi Turkuban. Édesapja korán meghalt, így már gyerekkorában komoly állóképességre tett szert, a házimunkák közül a favágás és a vízhordás volt az ő feladata.15 éves volt, amikor az 1912-es stockholmi olimpiai játékokon a másik legendás finn futó, Hannes Kolehmainen 3 aranyérmével „felfutotta” Finnországot a világ futótérképére. Az ifjú Paavo eldöntötte, hogy ő is hasonló sportoló akar lenni, beszerezte első pár futócipőjét és komolyan edzeni kezdett.
Az elsők között volt, akik szisztematikus edzésterv alapján készültek. Az egyes források eltérnek egymástól a pontos edzésmunka tekintetében, az azonban biztos, hogy a futás mellett nagyon sokat gyalogolt (általában 8 perc/km-es tempóban) és erősítő gyakorlatokat is végzett. Pályája kezdetén késő ősztől kora tavaszig egyáltalán nem edzett, a gyorsító edzésekkel szintén csak később ismerkedett meg. Technikájának javítása és lépéshosszának növelése érdekében egy időben olyan edzéseket is végzett, hogy a lassan haladó tehervonatok hátsó ütközőjét elkapva futott a vonat után, ezáltal gyorsabban és nagyobbakat lépve haladt, mint amire önállóan képes lett volna. Komoly újítása volt és idővel a védjegyévé is vált a stopperórával futás. Minden versenyén a jobb kezében vitte a legendás órát, figyelte a köridőket, folyamatosan számolt, megdöbbentve ezzel a sporttársait és a korabeli edzőket is. Saját elmondása szerint elég volt az adott táv első két körének idejét megnéznie, ebből már meg tudta mondani a pontos célidőt.
1920 – Antwerpen
Első komoly eredményét, a 3000 m-es finn csúcsot (8:36,2) 1920 május 29-én, az olimpia felkészülés jegyében érte el. Az 1920-as antwerpeni olimpia tette világszinten ismertté, hazájában Kolehmainen szintű hőssé. Első döntőjében, az 5000 m-en még lehajrázta a francia Joseph Guillemot, de aztán nem volt megállás, aranyérmet nyert 10000 m-en, majd a 8000 m-es mezei futásban, ebben a számban a finn csapat tagjaként is első lett.
Élete legfájóbb vereségének nevezte az antwerpeni második helyet, az egyetlen alkalmat, amikor külföldi futó megelőzte őt egy olimpiai döntőben.
Világcsúcsok
Az olimpiát követően sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a gyorsasági edzésekre, aminek hamarosan meg is lett az eredménye. Első világcsúcsát 1921. június 22-én Stockholmban 10 000 m-en futotta (30:40,2), ezután 1500 és 10 000 méter között szinte minden számban sikerült rekordot döntenie. 1923-ban a három talán legtekintélyesebb futószámban, 1 mérföldön, 5000 és 10 000 m-en is egyidejűleg volt csúcstartó, ez sem előtte, sem azóta nem sikerült másnak.
1924 – Párizs
A párizsi olimpia időrendjét Nurmi számára nagyon kedvezőtlenül állították össze, az 1500 és az 5000 m-es síkfutás döntője között mindössze 55 perc volt. A finn nem esett kétségbe, egész évben a duplázásra készült. Júniusban egy versenyen szimulálták az olimpiai döntőket, először 1500-on futott világcsúcsot, majd 55 perccel később 5000-en is. Végül egy kicsit változott a program, a két döntő közé még bekerültek a 400-as előfutamok, de így is kevesebb mint 2 óra volt a két futás között. Nurmi természetesen mindkettőt megnyerte, sőt 6 nap alatt összesen 5 aranyat gyűjtött, hármat egyéniben (1500, m 5000 m, mezei futás - 10 650m), kettőt a finn csapat tagjaként (3000m és mezei futás). A legendás duplázás megismétlésére 80 évet kellett várni, Hicham El Guerrouj a 2004-es athéni olimpián hajtotta végre ezt a bravúrt, ott persze napok teltek el a két döntő között. A mezei futás döntőjének idején Párizsban 45 Celsius fokot mértek napsütésben, az útvonalon pedig nem volt árnyék. A 38 indulóból 15-en értek célba, közülük 8 sportolót hordágyon vittek el. A finn sportvezetés úgy döntött, hogy a Nurmi egészségének védelme érdekében nem indulhat el 10 000 m-en, így nem tudta megvédeni címét. A Repülő Finn hazatérve csattanós választ adott, 13 évig fennálló világcsúcsot futott 10 km-en.
1925 – USA
1924 decemberétől 5 hónapon keresztül az USA-ban edzett és versenyzett, 55 alkalommal állt rajthoz, egyszer feladta a versenyt, egyszer kikapott, de 53 alkalommal nem talált legyőzőre. 29 nem hivatalos világcsúcsot futott (akkoriban a fedettpályás rekordokat nem hitelesítették).
1928 – Amszterdam, 1932- Los Angeles
A 31 éves Nurmi ekkor már túl volt pályája csúcsán, egyre csökkent az előnye a riválisaival szemben, Achilles sérüléssel is bajlódott. Ennek ellenére 10 000 m-en újra győzött, 2 méterrel honfitársa Ville Ritola és 45(!) másodperccel a harmadik helyezett svéd Edvin Wide előtt. 3 és 5 000 méteren azonban már „csak” ezüstre futotta, mindkét alkalommal finn futó előzte meg. 5 000 méteren 9 másodperccel kapott ki, de még ő is a régi világcsúcson belül futott. Pályafutására a koronát a 1932-ben a maratoni táv olimpiai aranyérmével szerette volna feltenni, azonban egy német versenyen elfogadott útiköltség térítés miatt a NOB két befolyásos tagja elérte, hogy profivá nyilvánítsák. Az utolsó pillanatig remélte, hogy megváltoztatják a döntést, beköltözött az olimpiai faluba is, de végül mégsem állhatott rajthoz. Később azt nyilatkozta, hogy 5 perccel nyerte volna a maratont.
Civilben
Néhány évig még indult hazai amatőr versenyeken, 1934-ben aztán befejezte karrierjét. Építőipari vállalkozást alapított, mely 40 épületet emelt Helsinkiben. A sport utáni 
életében kerülte a nyilvánosságot, teljes visszavonultságban élt. 1952-ben a helsinki olimpiai játékok megnyitóján 70 000 ember bíztatása közepette futott be a stadionba és gyújtotta meg a lángot. 70 éves korában sikerült rábírni egy interjúra, de azt is csak azért vállalta, mert az akkori finn miniszterelnök, Urho Kekkonen kérdezte.Élete utolsó éveit súlyos betegen élte le, 1973. október 2-án halt meg Helsinkiben. Állami temetést kapott, a fővárosban ravatalozták fel, majd szülővárosában, Turkuban helyezték örök nyugalomra.
életében kerülte a nyilvánosságot, teljes visszavonultságban élt. 1952-ben a helsinki olimpiai játékok megnyitóján 70 000 ember bíztatása közepette futott be a stadionba és gyújtotta meg a lángot. 70 éves korában sikerült rábírni egy interjúra, de azt is csak azért vállalta, mert az akkori finn miniszterelnök, Urho Kekkonen kérdezte.Élete utolsó éveit súlyos betegen élte le, 1973. október 2-án halt meg Helsinkiben. Állami temetést kapott, a fővárosban ravatalozták fel, majd szülővárosában, Turkuban helyezték örök nyugalomra.A legenda
Még életében – az 1924-es sikerei után – szobrot állítottak neki hazájában. 1952-ben ebből két másolat készült, az egyik a helsinki olimpiai stadion előtt áll, a másik Turkuban. Az eredeti a jyväskylä-i egyetem testnevelési tanszéke előtt található. 1994-ben egy újabb másolat készült a NOB lausanne-i Olimpiai Múzeuma számára. A finn nemzeti bank 1987-ben kibocsátott 10 márkás bankjegyének egyik oldalán a Helsinki Olimpiai Stadion, a másikon Paavo Nurmi portréja látható.
Jelenleg is zajlik Párizsban a francia nyílt teniszbajnokság. A Roland Garrosról tudósító közvetítésekben naponta elhangzik egy hölgy, bizonyos Suzanne Lenglen (a bal oldali képen)neve. Az egyik kiemelt pálya ugyanis a franciák kétszeres olimpiai bajnok teniszező nőjéről van elnevezve. A XIX. század utolsó évében született, meglehetősen fiatal korában, mindössze 39 évesen leukémiában elhunyt Lenglen kisasszony kora egyik ünnepelt hőse volt és sokak szerint az első igazi női tenisz sztár a világon. A tízes-húszas évek fordulóján csillogó francia hölgy 31 bajnoki címet szerzett 1914 és 1926 között, emellett pedig az 1920-as nyári olimpia legeredményesebb teniszezője is lett egyben. Az antwerpeni torna női egyes küzdelmeiben nem talált legyőzőre, ráadásul hat mérkőzésén összesen mindössze négy (!) gémet nyertek ellene a vetélytársak. A győzelemig vezető úton három svéd, egy belga és két brit riválist múlt felül, legnehezebb ellenfele a fináléban várt rá, de a brit Edith Holmant is 6-3, 6-0 arányban győzte le. A vegyes párosoknál Max Décugis-vel alkotott párosa ugyan két játszmát is elveszített a torna során, de így is magabiztosan szerezték meg az aranyérmet ebben a számban is. Az olimpia idején még csupán 21 éves Lenglen kisasszony egyetlen bánata az lehetett, hogy a női párosok küzdelmében Elisabeth d’Ayen-nel nem jutott be a döntőbe, a britektől elszenvedett elődöntős vereség után így ebben a számban „csak” bronzérmes lett.
karrierjéből, de az ezt követő periódusban alaposan bepótolta a lemaradását. Eleinte nem feltétlenül eredményeivel, sokkal inkább játékostársaitól eltérő öltözetével tűnt ki a tömegből. Az akkor megszokott, szinte a teljes női testet elfedő tenisz ruházat helyett ugyanis az ő általa viselt ruha a vádlit és a felkart is láttatni engedte. Talán nem véletlen, hogy a ’20-as években ezzel párhuzamosan nőtt meg az érdeklődés a női tenisz iránt, a korábban érdektelen sportág mérkőzéseire tömött sorokban jöttek a nézők, elsősorban Lenglen bája és természetesen nagyszerű játéka miatt..jpg?full=1)
meglehetősen fiatalon profivá szerződő Lenglen később egy tenisz iskolát is létrehozott Párizsban, a mai Roland Garros közelében. A Tenisz Hírességek Csarnokába 1978-ban beválasztott Lenglen rövid élete utolsó éveiben könyveket is írt, köztük a Sport és szerelem című sport témájú alkotást. A francia nemzetközi teniszbajnokság szervezői 1997-ben nevezték el róla a párizsi torna második számú pályát, amely azóta is 
Utolsó kommentek