Igazi kuriózumot láthatnak majd a nézők az ősztől kezdődően a magyar női vízilabda bajnokságban. Az olimpiára készülő angol válogatott ugyanis „benevezett” a magyar pontvadászatba és mivel mind a szövetség, mind pedig az érintett klubok hozzájárultak ehhez, így a magyar szakember, Fekete Szilveszter által irányított együttes klubcsapatként időnként Magyarországra utazik majd. Mivel házigazdaként az angolok valamennyi sportágban indíthatnak csapatot (kvalifikáció nélkül), így női vízilabdában is lehet bőven idejük behozni a jelenleg a világ élmezőnyével szemben fennálló lemaradásukat. A Magyar Vízilabda Szövetség honlapján jelent meg egy interjú a brit nemzeti csapat edzőjével, a kitűnő riporter, Török László által készített beszélgetést az mvlsz.hu szerkesztőinek engedélyével az alábbiakban itt is közöljük:

A budapesti Világliga selejtező, nem csupán a kvalifikáció eldöntésére, erőfelmérésre volt alkalmas, hanem arra is, hogy egy jót beszélgessünk Fekete Szilveszterrel, az egykori válogatott kapussal, aki három esztendeje, Nagy-Britannia női válogatottjának szövetségi kapitánya.
 
- Meglepetéssel kezdtétek a tornát, hiszen nyertetek Olaszország ellen.
 
- Tudjuk, hogy négy–öt játékos hiányzott az itáliai együttesből, de azért számunkra roppant értékes diadal volt ez így is. - kezdte a beszélgetést Fekete Szilveszter - Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy benne volt már a levegőben ez a siker. Sok nemzetközi mérkőzést játszottunk az elmúlt hónapokban. Vívtunk szoros mérkőzést az olimpiai bajnok Hollandiával, és a vb-negyedik görögökkel is. Kirishiben a vb-döntős Kanadától csak négy góllal kaptunk ki, ráadásul a harmadik negyed közepéig döntetlenre álltunk. Ezek az eredmények egyértelműen mutatták, hogy fejlődünk és ennek egyszer már az eredményben is meg kell mutatkoznia. Minden meccs előtti megbeszélést úgy kezdtünk: talán éppen az a mai nap lesz az, amikor meg tudjuk „csípni” valamelyik nagy csapatot.
 
- Tehát formálódik a csapat. Milyen lesz együttesed az olimpiára?
 
- Remélem jó. Tisztában vagyok azzal, honnan indultunk és hol tartunk most. Az az érzésem, hogy most már csak a technikát kell csiszolni, – de azt sokat – aztán rendbe kell tenni lélektanilag is az együttest. A cél az, hogy mindenkivel jó, élvezetes meccset tudjunk játszani. Hogy az mire lesz elegendő, az ötkarikás játékokon, az már más kérdés...
 
- Nehéz feladat vízilabdaedzőnek lenni Nagy Britanniában?
 
- Meghiszem azt! Ez a sportág nagyon is amatőr szinten van a szigetországban. Annak ellenére mondom ezt, hogy roppant népszerű. Elegendő annyit mondanom, hogy a női bajnokságban, négy osztályban küzdenek a csapatok, mégpedig úgy, hogy mindegyik osztályban 10-10 csapat szerepel. A körülmények azonban, no meg a hozzáállás, kezdetleges. Persze így van ez minden nem tradicionális sportágban, tehát kézi-, röp-, kosár-, vagy éppen vízilabdában. Magával a válogatottal azonban nem nehéz együtt dolgozni, mert minden játékos nagyon elkötelezett. Azt mondhatom, hogy a hazai olimpia hatalmas vonzerő, amelyen minden játékosom nagyon szeretne részt venni.
 
- Ha ezek a játékosok amatőrök, hogyan zajlik a felkészülés, miként tudtok tornákon szerepelni, edzőtáborokat szervezni?
 
- Ehhez először is azt kell megérteni, hogy a válogatás nem aszerint történik, hogy kik a legjobbak. Manchester a brit vízilabdasport székhelye. Tehát azok lehetnek tagjai a nemzeti csapatnak, akik odajönnek tanulni, vagy éppen dolgozni. Csakis azoknak van lehetőségük edzeni, felkészülni. Ez nem csupán magától, a játékosoktól kíván nagy áldozatot, hanem a családjuktól is, hiszen el kell költözniük egy idegen városba, ott lakást, megélhetést kell biztosítani, ami a mai világban a brit szigeten sem egyszerű feladat.
 
- Ehhez a szövetség, vagy a brit olimpiai bizottság nem ad valamiféle segítséget?
 
- Változó. Kezdetben volt egy bizonyos keret erre a célra, de 2009 januárjában mi is megéreztük a válságot, alaposan csökkentették az erre fordítható pénz. Most azonban már csaknem visszakaptuk azokat a pénzeket, amelyeket másfél éve megvontak tőlünk.
Az elmúlt időszakban, azok a játékosok, akik dolgoztak, sokszor éjszakáig a munkahelyükön voltak, hogy a másik napon kétszer is tudjanak edzeni. Most szeptembertől úgy néz ki majd, hogy a játékosok amolyan fizetés kiegészítést kapnak, így hetente csak két napot kell a munkahelyükön tölteni, a hét öt napján pedig a válogatott rendelkezésére kell, hogy álljanak.
 
- Te otthon érzed magad, egy idegen országban?
 
- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy jól érzem magam. Teljesen viszont sohasem fogom otthon érezni magam Manchesterben, de azt csinálom, amit szeretek. Az is pompás érzés, hogy kézzel fogható eredményeket produkálunk. A majdnem semmiből, odáig jutottunk el, hogy most már a világ legjobb válogatottjainak is olykor sikerül megnehezíteni az életét. Gondolj bele, a "B" csoportos EB hatodik helyéről indulva most pariban játszunk a legjobbakkal.
 
- Milyen rang Nagy-Britanniában szövetségi kapitánynak lenni.
 
-A vízilabda nem top sport. Ezt tudomásul kell venni! De Nagy Britannia vezető hatalom, ahol országosban felelősnek, irányítónak lenni, nagy megtiszteltetés.
 
- Szinte biztosan kijelenthető, hogy a brit válogatott ősztől elindulhat a magyar női bajnokságban.
 
- Hálás köszönet ezért minden magyar klubnak, a szövetségnek, szóval mindenkinek, mert ez hatalmas segítség. Úgy fogunk szerepelni, mint egy klub. Kéthetente jövünk és akkor lejátsszuk az arra az időre esedékes mérkőzéseinket. Erre azért van szükségünk, mert önmagukhoz képest a lányok nagyon sokat fejlődtek, de ezt tovább csak önmagunkban képtelenek vagyunk csinálni. Ehhez ellenfelek kellenek. Nagyon remélem azonban, hogy nem csak mi tudunk profitálni ezekből az összecsapásokból, hanem a magyar együttesek is, mert részvételünkkel színesedik majd az ellenfelek palettája. – fejezte be nyilatkozatát Fekete Szilveszter.