A londoni olimpia szervezői jelezték, egyelőre hiány van jó mozgásérzékkel megáldott férfi önkéntesekben. Bajban vannak a londoni olimpia szervezői, mivel nem tudták meg feltölteni az olimpiai megnyitó és záróünnepséghez szükséges önkéntesek körét. Elsősorban férfiak hiányoznak a stábból. „Azon férfiak jelentkezését várjuk elsősorban, akik tudnak táncolni, dobolni és van ritmusérzékük. Itt az egyedülálló alkalom, hogy valaki részese lehessen az olimpiai megnyitónak. Az előadóművészetekben szerzett korábbi tapasztalat nem szükséges a jelentkezéshez” - adták hírül a szervezők.


A jelentkezésre ugyanakkor sok időt nem adtak, hiszen hétfőig biztosítanak lehetőséget azok számára, akik elég bátrak ahhoz, hogy a televíziónézők millió előtt mutassák be produkciójukat. A ceremóniák próbáit áprilisban kezdik meg, amelyek rendezését még korábban az Oscar-díjas rendezőre, Danny Boyle-ra bízták a londoni szervezők. A július 27-ei megnyitó kreatív igazgatója pedig az ismert koreográfus, Kim Gavin lesz. A mostani pótjelentkezést az alábbi oldalon lehet megtenni.