Lassan az atlétika nagyasszonyának hívhatjuk Merlene Ottey-t, aki immáron 52 évesen sem képes szakítani az olimpiai álommal. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozó atlétanő ugyanis elárulta, hogy feltett szándéka elindulni a londoni olimpián, ami karrierje nyolcadik ötkarikás eseménye lehetne. Ehhez azonban az egykori jamaicai, de most már évek óta szlovén színekben futó (az athéni olimpián is déli szomszédunk versenyzője volt) vágtázónak meg kellene futnia a 11,38-as szintidőt. Ez viszont nem lesz könnyű, hiszen Ottey hat év óta nem futott 100 méteren ennyire gyorsan.

„Futni akarok 100 méteren Londonban. Meg akarom csinálni” - adott hangot eltökéltségének Ottey, aki élete legjobbját (10,74) 1996-ban futott a klasszikus távon. Elképzelhető, hogy a szintidő elmaradása esetén is futhatna Londonban, amennyiben a szlovén 4x100-as váltó kvalifikációt szerez, igaz erre nem sok esélyt lát. „A lányokban nincsen olyan ambíció, mint benne,. Elérhetjük a részvételt, de nekik ez nem tűnik annyira fontosnak” - adott hangot szkepticizmusának Ottey, aki már az 1980-as (!) moszkvai olimpián is futott, ahol 200 méteren bronzérmes lett. Eddigi olimpiai szereplései alkalmával Ottey három ezüst- és hat bronzérmet szerzett, de győznie egyszer sem sikerült.

Ottey már a pekingi olimpia előtt is fogadkozott, hogy visszatér és eljut a játékokra, de akkor nem sikerült neki, így továbbra is "csak" hét olimpia szereplés fűződik a nevéhez, miután 1980 és 2004 között valamennyi ötkarikás eseményen jelen volt.