Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lewis Hamilton is fut az olimpiai lánggal

A vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjra készülő Lewis Hamilton, a McLaren világbajnok pilótája is fut majd az olimpiai lánggal jövő hétfőn. A 2008-ban vb-t nyert brit autóversenyzőt eredetileg arra kérték fel, hogy szülővárosán, Stevenage-en keresztül fusson a fáklyával, amely azonban épp vasárnap dél körül, közvetlenül a brit GP rajtja előtt éri majd el a települést. Hamilton ezért másnap, egy másik helyszínen viheti a lángot, az azonban még nem dőlt el, hogy pontosan hol.
Az ötkarikás fáklyafutás hétfőn Milton Keynes-t, Buckinghamet, Bicestert és Oxfordot érinti.

0 Tovább

Michael Phelps megint nyolc számban indulhat

Michael Phelps vasárnap 100 méteres pillangóúszásban is győzött az amerikai válogatón, ezzel eldőlt, hogy a pekingi játékokhoz hasonlóan Londonban is nyolc számban rajtol majd.
A 27 éves, 14-szeres olimpiai bajnok sportoló úgy tudott a világ idei legjobbjával, 51.14 mp-cel győzni Omahában, hogy az első 50-en kifejezetten lassan tempózott, s csak hatodiknak fordult.

"Azt hiszem, összességében rendben van a dolog, bár az első hossz és a benyúlás is szörnyű volt - mondta önkritikusan Phelps. - A legfontosabb számomra az volt ezen a héten, hogy megmutassam, megint magas szinten tudok teljesíteni egy ilyen sűrű programot."

Phelps Omahában korábban 400 vegyesen ugyan kikapott a vb-címvédő Ryan Lochtétól, 200 gyorson és 200 vegyesen azonban legyőzte legnagyobb riválisát, e mellett pedig mindkét pillangót az első helyen fejezte be. Londonban ebben az öt egyéni számban lesz majd ott a rajtnál, illetve mindhárom váltóban (4x100 m vegyes, 4x100 m gyors, 4x200 m gyors).

A hétfőn záruló omahai viadal női versenyeinek sztárja a mindössze 17 éves Missy Franklin volt, aki vasárnap 200 háton - világbajnoki címvédőhöz méltóan - magabiztosan nyert. Franklin négy egyéni számban (100 és 200 m gyors, 100 és 200 m hát) szerzett jogot az olimpiai indulásra, és mindhárom váltónak is a tagja lesz.

0 Tovább

Nem indulhat 400-on Oscar Pistorius

Nem sikerült 400 méteren kvótát szereznie a nyári olimpiai játékokra a művégtagokkal futó dél-afrikai Oscar Pistoriusnak, aki ezüstérmet nyert pénteken a Beninben rendezett afrikai bajnokságon.

A 25 éves atléta a döntőben 45.52 mp-es idővel ért célba másodikként, ez azonban elmaradt az indulási jog megszerzéséhez szükséges 45.25 mp-es A-szinttől. Pistorius ugyan tavaly júliusban 45.07-es futott kedvenc távján, a Dél-Afrikai Olimpiai Bizottság (SASCOG) azonban ezzel nem elégedett meg, előírása szerint a lábprotézisekkel futó sportembernek a kvótaszerzéshez az olimpia előtti három hónapban újra meg kellett volna futnia az A-szintet.

"Nyilvánvalóan csalódott vagyok, hogy csak néhány tizeden múlt a londoni szereplésem" - írta közleményében Pistorius, aki hozzátette, reméli, hogy a 4x400-as váltóba még bekerülhet, s így ő lehet az első paralimpikon, aki az épek ötkarikás eseményén is rajthoz állhat. A 2008-as paralimpián három aranyérmet nyert atléta - akinek születési rendellenességek miatt 17 hónapos korában mindkét lábszárát amputálták - négy évvel ezelőtt is megpróbált kvótát szerezni az olimpiára, de akkor nem járt sikerrel.

0 Tovább

Beckham nem lesz ott az olimpián

A Los Angeles Galaxy középpályása is áldozatul esett a Stuart Pierce keretszűkítésének, a 37 éves klasszis túlkorosként vett volna részt az ötkarikás játékokon. Nem jött össze a két veterán újabb közös játéka Nem jött össze a két veterán újabb közös játéka Az angol nemzeti válogatott korábbi csapatkapitánya a 35 fős listán még szerepelt, sőt, sokáig úgy tűnt, hogy a 18 fős keretben is helyet szoríthatnak neki.

Stuart Pierce szövetségi kapitány csütörtökön adta le az előzetes nevezési listát a londoni játékokra. A 23 éven aluliak alkotta csapatokban egyaránt három-három túlkoros játékos szerepelhet, így Craig Bellamy, Ryan Giggs és Micah Richards is ott lehet majd Londonban -  Beckham viszont nem.

"Mindenki tisztában van vele, hogy mennyire sokat jelent nekem a hazámért pályára lépni. Nagy megtiszteltetés lett volna az olimpián szerepelni és ennek az egyedülálló brit csapatnak a tagja lenni" - mondta a Beckham. "Természetesen nagyon csalódott vagyok a döntés miatt, de nálam nagyobb szurkolója nem lesz a gárdának. Másokhoz hasonlóan én is remélem, hogy megnyerhetik az aranyérmet".

A most 37 esztendős Beckham 2000 és 2006 között volt a Háromoroszlánosok kapitánya, összesen 115 alkalommal húzhatta magára a válogatott szerelését. Stuart Pierce áprilisban úgy fogalmazott, hogy habár Beckham nagyszerűen tudná képviselni a csapatot, nem garantálja számára a csapattagságot. Nagy-Britannia a londoni játékok az A-csoportban szerepel majd, Uruguayjal, Szenegállal valamint az Egyesült Arab Emirátusokkal együtt. A végleges és hivatalos keretet a jövő héten hozzák nyilvánosságra.

0 Tovább

Szigorú és gyors lesz a bíróság Londonban

Szigorú és extrém módon felgyorsított ügyrendet ígér a brit igazságszolgáltatás az olimpia idejére. Erről írt a The Times című napilap keddi száma, amely szerint a július 27-én kezdődő olimpiai játékok ideje alatt elkövetett bűncselekmények prioritást élveznek majd az ítélethozatalkor. A lapnak nyilatkozó ügyész, Alison Saunders elmondta, hogy a tervek szerint 24 órán belül elrendelhetik ezen időszak alatt a bűnösök letartóztatását.

"Sok látogatónak nem London az állandó tartózkodási helye, így különösen fontos lesz, hogy gyorsan és hatékonyan hozzunk ítéleteket az esetleges rendbontások esetén" - tette hozzá Saunders, aki szerint ha valaki például kedden büntetendő cselekedetet követ el, azt szerdán akár már bíróság elé is állíthatják.

0 Tovább

Marad a férfi négyes összetétele

A hétvégi zágrábi Európa-bajnokságon ötödik helyezést elért Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes indulását javasolja a londoni olimpián Storcz Botond szövetségi kapitány. Az ősszel elfogadott válogatási elvek szerint amennyiben a kajaknégyes dobogós helyen végzett volna a múlt heti kontinensviadalon, a csapattagok automatikusan bekerültek volna az olimpiai keretbe. Ellenkező esetben - ez a szabály lépett életbe az ötödik helyezéssel - a kapitány dönthetett az egység összetételéről.

"Azt javaslom, hogy az eddig jóváhagyott olimpiai kereten felül a hazai válogatót magabiztosan megnyerő, Európa-bajnoki ötödik egység tagjai kerüljenek a londoni csapatba. Sem a szegedi válogatóversenyeken, sem az Eb-n nem láttam ugyanis olyan férfi kajakost, akinek a teljesítménye hiányozna a négyesből" - indokolta döntését a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleményében Storcz Botond. Az olimpiai kajakos-kenus csapatban így már csak egy hely kiadó: az nem dőlt el mostanáig, hogy férfi K-1 200 méteren ki indul.

0 Tovább

Végre szaúdi nők az olimpián

Szaúd-Arábia vezetése engedélyezte női sportolók részvételét a londoni nyári olimpián. A muszlim államot először képviseli a gyengébbik nem ötkarikás sporteseményen. A bejelentés véget vetett azoknak a spekulációknak, miszerint a nők hátrányos megkülönböztetése miatt kizárják a teljes szaúdi olimpiai csapatot a játékokról. A szaúdi konzervatív vallási vezetők ugyanakkor élesen ellenzik a női sportolók indulását Londonban. Jelenleg csak a díjugrató Dalma Rushdinak van kvótája, de még többen csatlakozhatnak hozz - persze a teste elfedő öltözékben.

0 Tovább

Az athéni sprint bajnok újra a régi

Az Oregon állambeli Eugene-ben rendezték az elmúlt hétvégén az amerikai atléták olimpiai válogatóját. A tízpróba fantasztikus világcsúcsa mellett egy másik kiemelkedő eredmény is született, ezúttal a férfi 100 méteres síkfutásban.  A válogatót ugyanis az athéni olimpiai bajnok Justin Gatlin nyerte meg, aki 9,80-s futásával feljött az idei világranglista második helyére. Nála gyorsabban csak a háromszoros olimpiai bajnok jamaicai Usain Bolt tudott futni, aki 9,76-ot és 9,79-et is futott már ebben az évben. A 30 éves - korábban doppingolás miatt négy évre eltiltott - Gatlin ugyan 1,8 m/s-os hátszélben futott a fináléban, de ez sem von le semmit az érdemeiből, hiszen élete legjobbját teljesítette a klasszikus távon.



"Minden irreálisnak tűnik most, pedig nem csináltam semmi különöset, csak kimentem és futottam egy jót" - nyilatkozta Gatlin a futás után, amellyel még a 2004-es olimpián futott 9,85-ös egyéni legjobbját adta át a múltnak. A kiváló futásával egyben olimpiai éremre is bejelentkező Gatlin mögött az oszakai világbajnokság (2007) háromszoros bajnoka, Tyson Gay végzett a második helyen (9,86), aki lágyékműtéte miatt közel egyéves kihagyás után tért vissza ezzel sikeresen. Harmadik amerikaiként Ryan Bailey (9,93) jutott még ki a 100 méteres síkfutásban a londoni olimpiára.

0 Tovább

Katar harmadszor is pályázik

Katar két sikertelen pályázat után a 2024-es nyári olimpia rendezési jogára is kandidál. "Kétszer megpróbáltuk, de folytatjuk, mert ez nem olyan ügy, amit feladnánk. Azt szeretnénk, ha Katar a sport központjává válna" - mondta Szaud bin Abdulrahman al-Tani, a helyi olimpiai bizottság főtitkára. A sportvezető hozzátette, további sportesemények rendezésére is jelentkezni fog az ország, de ezeket egyelőre nem kívánta megnevezni.

Katar a 2016-os és a 2020-as ötkarikás játékok rendezéséért folytatott versenyben nem jutott annak végső stádiumába, ugyanis mindkétszer áldozatul esett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szűkítésének. Ugyanakkor olyan rangos sporteseményeknek lesz a házigazdája, mint 2014-ben a rövidpályás úszó-világbajnokság, 2015-ben a férfi kézilabda-világbajnokság, vagy 2022-ben a férfi labdarúgó-világbajnokság.

0 Tovább

Vezzali viszi az olasz zászlót

Az ötszörös olimpiai bajnok tőröző Valentina Vezzali viszi majd az olasz küldöttség zászlaját a londoni nyári játékok megnyitóján.  Giorgio Napolitano államfő mintegy nyolcvan sportoló részvételével rendezett ceremónia keretében adta át a zászlót pénteken a kivételesen eredményes vívónak. "Nagyon meghatódtam, ahhoz hasonló érzés volt, mint amikor az ember beviszi az utolsó tust és nyer" - mondta az ünnepi eseményt követően Vezzali, aki egyéniben háromszor, csapatban kétszer nyert olimpiát, emellett 13 vb- és 11 Eb-aranya is van.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek