Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szívrohamot kapott a kosaras legenda

Szívrohamot kapott Arvydas Sabonis, a litvánok legendás kosarasa, akit idén választottak be a sportág Hírességeinek Csarnokába. A 2005-ben visszavonult, 46 éves olimpiai bajnok játék közben lett rosszul, s azonnal beszállították a kaunasi kórházba. Az első orvosi szakvélemény szerint stabil az állapota, és nincs életveszélyben. 

A 221 centis Sabonis még a szovjet válogatott tagjaként lett ötkarikás aranyérmes 1988-ban, továbbá világ- és Európa-bajnok, majd hét idényt húzott le az NBA-s Portland Trail Blazersnél. A litván nemzeti csapattal két olimpiai harmadik helyet szerzett.

0 Tovább

Az olimpiai bajnok különös halála

Egy különösen ritka fertőző betegségben veszítette életét a kétszeres olimpiai bajnok brit evezős, Andy Holmes. A ’80-as években még Sir Steven Redgrave-vel közösen olimpiai bajnokságokat nyerő sportoló 51 esztendős korában vasárnap hunyt el. Az 1984-es los angelesi olimpián a brit kormányos négyessel lett olimpiai bajnok Holmes, majd az 1988-as szöuli olimpián kormányos nélküli kettesben éppen a legendás Redgrave-vel közösen lett bajnok, emellett pedig egy ötkarikás bronzérmet is szerzett Szöulban. A mellékelt képen középen látható Holmest még a múlt héten vitték be a kórházba, az ún. Weil-szindróma (leprospirosis) tüneteivel. Ez a betegség azoknál léphet fel, akik olyan folyókban vagy tavakban tartózkodnak, amelyek elhunyt állatok tetemeivel fertőződnek meg. A betegség a vízi sportokat huzamosabb ideig űzők számára jelenthet főként veszélyt. „Ez egy nagyon szomorú nap az evezős sport számára. Engem különösen kellemetlenül érint ez a hír, hiszen Andy-vel öt éven keresztül eveztünk együtt. Nagyon sikeresek voltunk együtt, sajnálom, hogy most már nincs velünk.”nyilatkozott szomorúan a BBC-nek Sir Steven Redgrave a hír hallatánEz egy olyan betegség, amiről az evezősök többsége tud, hiszen beszéltek nekünk erről annak idején. Szerencsére azonban nagyon ritka is egyben, mert a folyók általában vannak annyira gyorsak, hogy a fertőzést tartalmazó részek még időben felhíguljanak.”

0 Tovább

Bubka maradt az ukrán elnök

Szergej Bubka neve világszerte jól ismert, még azok számára is, akik nem követik közelről figyelemmel az atlétika világának eseményeit. A rúdugrás mára szinte fogalommá vált egykori klasszisa sportolói pályafutásának befejezése után sem szakadt el az olimpiai mozgalomtól, hiszen sok egyéb pozíciója mellett jelenleg is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Bubka hazájában korlátlan népszerűségnek örvend, amelyet jól mutat az Ukrán Olimpiai Bizottság csütörtöki közgyűlése is, amelyen a 107 jelenlévő tag egyöntetűen rá szavazott, így újabb négy évre az egykori olimpiai bajnok (1988-Szöul) lett a szervezet vezetője. Bubka 2005 óta vezeti az Ukrán Olimpiai Bizottságot. Az eddigi főtitkárt, Vologyimir Gerasenko-t is megerősítették pozíciójában, az olimpiai bizottság elnökhelyettese pedig a jelenlegi sportminiszter, Ravil Safiullin lesz a 2011-2014 közötti időszakban. A szervezet tagjai szintén ellenszavazat nélkül (vajon miért nem lepődünk meg ezen?) álltak Viktor Janukovics elnök „Olimpiai remény – 2022” programja mögé, amelynek értelmében - ahogy korábban is írtunk róla blogunkban - Ukrajna tizenkét év múlva téli olimpiát rendezne.

0 Tovább

Huszonkét éve történt: Ben Johnson trónfosztása

Bár azóta már számtalan kiváló sportolót értek tiltott szerek használatán és korábban kikezdhetetlen sztárokról is kiderült, hogy doppingszerek segítségével váltak igazán naggyá, azt kevesen vitatják, hogy a sporttörténelem legnagyobb visszhangját kiváltó dopping-ügye a kanadai sprinter, Ben Johnson nevéhez fűződik. Az 1988-as szöuli olimpián, huszonkét évvel ezelőtt kürtölték világgá a hírügynökségek, hogy a nagy esélyes, a célvonalon felemelt kézzel átrobogó Johnson „kokszolt”, így hiába repesztett 9,79-es világrekordot, végül nem csak aranyérmétől, de a korábban Rómában futott (9,83) világcsúcsától is megfosztották. Johnson kizárása után végül Carl Lewis lett az olimpiai bajnok (aki ennek is köszönhetően lett végül kilencszeres aranyérmes), a négy évvel később barcelonai győztes, Linford Christie zárt ezüstéremmel és az amerikai Calvin Smith lett a harmadik. Ben Johnson szervezetében egyébként a stanozolol nevű szer nyomait mutatták ki, amiért két évre eltiltották a versenyzéstől. Johnson az eltiltás lejárta után, 1991-ben visszatért az atlétika világába, de eredményei messze nem voltak olyan jók, mint előtte, a ’91-es tokiói világbajnokságra nem is tudott kijutni. Sportolói pályafutását még ekkor is sokan kísérték figyelemmel, a kapu azonban 1993-ban Montrealban zárult be előtte végleg, amikor ismét tiltott szerek használatán érték, ezúttal pedig már életre szóló eltiltást kapott az IAAF-től. A sportból száműzött kanadai ezt követően mindenfélével próbálkozott, de nem igazából találta a helyét, a 49 éves Johnson jelenleg Ontario államban a közszereplésektől visszahúzódva él, igaz éppen tavaly jelentette meg önéletrajzi könyvét a szellemes Seoul to Soul címmel (Szöultól a lélekig – bár ez angolul jobban hangzik… )  

Bár vélhetően sokan látták már ezt a videót vagy emlékeznek az 1988-as eseményekre, a sporttörténelem egyik leghíresebb futását érdemes a legendás Gyulai István kommentálásában az alábbiakban ismét megnézni:

 

0 Tovább

Nem dolgozhat az olimpián, mert kokszolt

Hétfőn kezdte volna meg a munkát a londoni olimpia szervező bizottságában az egykori olimpiai bajnok súlyemelő, Szevdalin Marinov. Az 1988-as szöuli olimpián győztes (ld. lenti videó) bolgár súlyemelő azonban végül mégsem állhat munkába. Az ok pedig az, hogy a most 42 esztendős Marinov korábban doppingügybe keveredett, amiért eltiltották, az ilyen múlttal rendelkező sportolókat pedig nem alkalmazzák a 2012-es olimpia szervezői. Az egykori bolgár emelő a londoni súlyemelő versenyek egyik technikai igazgatói pozíciójára jelentkezett, amelyet el is nyert. A szervező bizottság „magasabb szintjeire” ez az információ azonban csak késve (a jóváhagyás után) jutott el, így alakult ki a kínos helyzet, amely végül Marinov utólagos „kikosarazásához” vezetett. Az eset különösen kellemetlen a doppingellenes harc élharcosának számító Sebastian Coe számára (a londoni olimpia szervezőbizottságának elnökét tisztelhetjük az egykori kétszeres olimpiai bajnok személyében), aki csak utólag értesült az ügyről. Coe éppen Ausztráliában tartózkodva fejezte ki sajnálkozását a botrányos eset miatt, amelyben azonban véleménye szerint így sem hozhattak más döntést.

Az 1991-es emigrációja óta, immáron közel két évtizede Ausztráliában élő és dolgozó Marinov annak idején az 52 kg-os súlycsoportban volt sorozatban háromszor is világbajnok (1985, 1986, 1987), majd új hazájának, Ausztráliának is szerezett egy aranyérmet az 1994-es Nemzetközösségi Játékokon, immáron 64 kg-ban. Később aztán Marinov lebukott anabolikus szteroidok használatával, így kétéves eltiltást (eredetileg egész életre meszelték el, de később ezt a NOB szabályozásával történő harmonizáció miatt csökkentették) kapott, dacára annak, hogy korábban az IWF (Nemzetközi Súlyemelő Szövetség) alelnökének, Sam Coffának a lánya volt a felesége. Marinov később sem tanult az első esetből, hiszen 2003-ban Ausztráliában is eljárás folyt ellene (immáron edzőként) tiltott teljesítményfokozó szerek birtoklásáért. A razzia alkalmával külföldön tartózkodó Marinov akkori lakótársával, Keith Murphyvel folytatott a Nemzetközi Sportdöntőbíróságig is eljutó pereskedést arról, hogy az éjjeliszekrényben található anyag kihez is tartozott tulajdonképpen. Az egykori bolgár emelő végül jól jött ki az ügyből, mert Murphy két éves - felfüggesztett- börtönbüntetést kapott, őt viszont egy újabb életre szóló eltiltás alól ismét felmentették...

0 Tovább

Felejthetetlen közvetítések IV. - Szabó József - 1988

A 200 méteres mellúszás koronázott királya, Szabó József (vagy Joe, ahogy mindenki ismeri) a nyolcavans évek közepén robbant be a nemzetközi élmezőnybe, pályafutása csúcsát pedig az 1988-as szöuli olimpia jelentette, ahol emlékezetes fináléban tudott olimpiai bajnoki címet is gyűjteni.

0 Tovább

A kajak rekorder: Ian Ferguson

Ma már szinte elképzelhetetlen lenne az, amit az új-zélandi kajakos, Ian Ferguson elért az 1984-es los angelesi olimpián. Ő lett ugyanis az első (és valószínűleg sokáig az egyetlen is marad), aki egy olimpián egyesben, párosban és négyesben is bajnoki címet tudott szerezni.  A K1-500 elsősége mellé ugyanis párjával Paul McDonald-dal a K2-500-on is nyert, végül pedig mindketten beültek az 1000 méteren győztes új-zélandi csapathajóba is. A már az 1976-os és az új-zélandiak nagy részének bojkottja ellenére az 1980-as olimpián is részt vett Ferguson később Szöulban is megkeserítette a magyar kajakosok életét, hiszen McDonalddal közösen akkor is egy arany- és egy ezüstéremmel zártak.

Ferguson egyike azon két új-zélandi sportolónak (a másik a szörfös Barbara Kendall), aki öt olimpián is részt tudott venni, hiszen 40 évesen még a barcelonai olimpián is szerepelt, ahol az 1000 méteres távon döntőbe is tudott kerülni. A legendás kajakos az olimpiákon megszerzett négy aranyérmével és egy ezüstérmével Új-Zéland történetének legeredményesebb olimpiai sportolója lett. Fia, Steven is folytatta a családi olimpiai hagyományokat, hiszen 2000-ben Sydneyben (mell)úszóként, Athénban pedig kajakosként vett részt az ötkarikás játékokon. A Fergusonhoz hasonló teljesítmény egyébként egy magyar kajakos számára is majdnem sikerült, Kőbán Rita az 1992-es barcelonai olimpián szintén három különböző hajóosztályban szerzett érmet (győzött a négyessel, egyesben ezüst, párosban bronzérmes lett). 

Az új-zélandi sportolók olimpiai éremtáblázata:
 
Név
 
Arany
Ezüst
Bronz
Összesen
kajak-kenu
4
1
-
5
kajak-kenu
3
1
1
5
atlétika
3
-
-
3
úszás
2
1
-
3
lovaglás
2
-
2
4
evezés
2
-
1
3
evezés
2
-
-
2
kajak-kenu
2
-
-
2
evezés
2
-
-
2
evezés
2
-
-
2
lovaglás
1
1
2
4
szörfözés
1
1
1
3
0 Tovább

Costa Rica: A Poll-testvérek hazája

Akár vetélkedő kérdés is lehetne, hogy melyik ország az, amelynek eddig valamennyi olimpiai érmét egy testvérpár szerezte. Mivel ezt a posztot most kivételesen nem „agytornának” szántam, így gyorsan fel is oldom az esetleges információ hiányt. Costa Ricáról, valamint Silvia és Claudia Poll (a képen jobbra) úszókról van szó.

Silvia Poll az ország első olimpiai érmét nyerte meg a szöuli olimpián, amikor ezüstérmes lett 200 méteres gyorsúszásban. Húga, Claudia Poll folytatta aztán a sort, aki 1996-ban Atlantában ugyanezen a távon szerezte meg Costa Rica első olimpiai bajnoki címét, ami egyben nagy meglepetés is volt, hiszen a német favorit Franziska van Almsickot legyőzve tudott győzni. A fiatalabbik Poll lány négy évvel később, Sydneyben is ott volt a játékokon, ahol a 200, valamint a 400 méteres gyorsúszásban is a harmadik helyen végzett, így Costa Rica eddig valamennyi olimpiai érmét (1 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem) a Poll testvérek szerezték meg.
 
A Poll család egyébként német bevándorlók leszármazottjaként lelt új otthonra a közép-amerikai országban. A két lány eredetileg Nicaraguában született, de az 1972-es súlyos managuai földrengés után a család úgy döntött, hogy átköltözik Costa Ricába. Claudia Poll atlantai bajnoki címét követően az ország fővárosában, San Joséban másfél millió ember (az ország akkori lakosságának közel fele !!!) várta ünnepelve a nemzet hősnőjét…

 

0 Tovább

Az ifjabb Litvinov útkeresése

A londoni olimpia atlétikai versenyein a magyar szurkolók leginkább alighanem a férfi kalapácsvetés versenyszámát figyelik majd. Az (egyelőre) olimpiai negyedik Pars Krisztián várhatóan esélyesként utazik majd a brit fővárosba, ellenfelekből azonban nem lesz hiány. Ott lehet a riválisok között egy érdekes figura is, ifj. Szergej Litvinov személyében. Az ő szerepe azért különleges, mert édesapja olimpiai bajnok volt kalapácsvetésben (1988-Szöul), így fia adott esetben történelmet írhat, ha 24 évvel később megnyeri ugyanazt a versenyszámot. A még csak 24 éves dobó folyamatosan fejlődött az utóbbi években, tavaly már ötödik volt a berlini világbajnokságon (éppen Pars mögött), idén májusban Hengelóban pedig 78,98-ra javította egyéni legjobbját.

Az eredetileg fehérorosz színekben versenyző, később német állampolgárságot és rajtengedélyt (2008 óta versenyez német színekben) kapó dobóval kapcsolatban fontos hírek érkeztek a napokban, Litvinov ugyanis nem volt hajlandó elindulni a bergeni csapat EB-n. Mint kiderült, nem akar többet német színekben versenyezni, hanem inkább szülőhazája, Oroszország színeit választaná. Az eset különlegessége (ld. még Nagy László sztori) az, hogy mindezt megteheti, abban az esetben, ha három évet kihagy pályafutásából. Ebben az esetben viszont a tavaly német bajnoki címet is szerző Litvinovnak „ugrik” az idei barcelonai Európa-bajnokság, sőt mi több, a 2012-es londoni olimpia is, amit pedig nyilván nem akar. Kiskapu persze így is van, a kihagyási idő egy évre csökkenhet, ha a Litvinov döntésén egyelőre alaposan meglepődő német szövetség (DLV) mindehhez hozzájárul...

0 Tovább

Különleges videók: 1988 - Szöul - magyar női tornász válogatott

Az Internetes manapság már sokminden fellelhető, így nem csak a győztesek, első helyezettek, olimpiai bajnokok szereplése. Magyar szempontból különlegesnek számíthatnak azok, a Youtube portálra a napokban felkerült videók is, amelyek az 1988-as szöuli olimpia női torna csapatversenyében nyolcadik helyen végző magyar csapat tagjainak gyakorlatiat mutatják be. A Csisztu Zsuzsa, Ladányi Andrea, Miskó Ágnes, Miskó Zsuzsa, Óvári Eszter, Storczer Beáta összeállítású hatos végül a nyolcadik helyen fejezte be az olimpiát 385,625-es pontszámmal. A magyar lányok gyakorlatai az alábbiakban tekinthetőek meg:

0 Tovább
«
12

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek