Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Contador a londoni olimpián is indulna

Amennyiben lehetséges lesz, a londoni olimpián is indulna a háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpáros, Alberto Contador. "Miért ne próbálnám meg? Igen érdekes és új kihívásnak tűnik a londoni ötkarikás játékok" - mondta a 28 éves spanyol bringás klubjának, a Saxo Banknak a csapatbemutatóján. Contador ugyanakkor doppingügyéről és a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) múlt héten ezzel kapcsolatban lezajlott meghallgatásról nem kívánt nyilatkozni. Mint megjegyezte, csak a jövővel és az éppen előtte álló feladattal, azaz jelenleg a Saxo Bank soron következő izraeli edzőtáborával foglalkozik. Contador azt is kijelentette, hogy jövő évi legnagyobb célja a Tour de France megnyerése, noha tudja, ez rettenetesen nehéz lesz.

Contador a Tour de France-ot 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben, a Giro d,Italiát 2008-ban és idén, míg a Vuelta a Espanát 2008-ban nyerte meg, ő volt a világon az ötödik, aki mindhárom nagy háromhetes viadalon diadalmaskodni tudott. Jövő évi versenyzése azonban erősen kérdéses, ugyanis 2010-ben lebukott a Touron, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál. A versenyző ártatlannak vallja magát, elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton. Döntés csak a jövő év elején várható, mivel a bizottságnak - korábbi közlése szerint - hat-nyolc hétre lesz szüksége ahhoz, hogy megalapozott ítéletet hozzon.

0 Tovább

Marta Dominguez indulni akar Londonban

Részt szeretne venni a jövő évi, londoni olimpián a tavaly decemberben doppingbotrányba keveredett Marta Domínguez, a női 3000 méteres akadályfutás 2009-es spanyol világbajnoka. A 35 éves atléta, akit idén júliusban Spanyolországban felmentettek a doppingvádak alól, a tavalyi szabadtéri szezon óta nem versenyzett, ősszel teherbe esett, s idén májusban megszületett kisfia, Javier. Noha tavaly bejelentette végleges visszavonulási szándékát, meggondolta magát, a szülés után nem sokkal újra edzésbe állt, s jövő vasárnap elindul a madridi 10 km-es utcai futó versenyen, sőt, már távolabbra tekint.
     
"Amennyiben elkerülnek a sérülések, nagyon jó formában érkezhetek Londonba - mondta a madridi viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján Domínguez. - Érmet szeretnék nyerni az olimpián, erről álmodom. Az edzések jól mennek, s most ugyan van egy kis ágyéksérülésem, de nagyon bizakodó vagyok." A tapasztalt hosszútávfutót tavaly december 9-én azért vették őrizetbe, mert az akkori gyanú szerint 13 társával - köztük edzőjével, Cesar Perezzel, és a "doppingdoktor" Eufemio Fuentesszel - tiltott teljesítménynövelőkkel láttak el sportolókat. Az őrizetbe vétel idején még a spanyol szövetség alelnökeként tevékenykedő Domínguez ellen júliusban ejtették a doppinggal kapcsolatos vádakat, ugyanakkor jelenleg is folyamatban van adócsalási ügye.

Domínguez legnagyobb sikerét érte el a 2009-es világbajnokságon, amikor megnyerte a női 3000 méteres akadályfutást, ám azt megelőzően is a kontinens legjobb hosszútávfutói közé tartozott, 5000 méteren 2001-ben és 2003-ban vb-ezüstérmes volt, 2002-ben és 2006-ban pedig Európa-bajnok.


0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek