Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Marokkó is olimpiát rendezne

A földrészenkénti rendezések szempontjából a kiemelkedő világszintű sporteseményeket tekintve sorozatban tűnnek el a fehér foltok a Földről. Tavaly Afrika először rendezhetett labdarúgó-világbajnokságot, hamarosan Dél-Amerikában is lesz már nyári olimpia, a közeljövőben pedig Katar révén a Közel-Kelet is foci vb-nek adhat majd otthont. A még „meghódítatlan” területek közé tartozik viszont még az olimpia és Afrika kapcsolata. Korábban már írtunk arról, hogy Dél-Afrika élénken érdeklődik a 2020-as nyári olimpia megrendezése iránt, a napokban pedig megy másik afrikai lehetséges kandidáló is megszólalt.

Marokkó sportminisztere, Moncef Belkhayat ugyanis arról beszélt, hogy az észak-afrikai ország legnagyobb, közel hárommillió lakossal rendelkező városa, Casablanca alkalmas lehet a rendezésre. A pályázaton már régebb ideje gondolkozó marokkóiak egyelőre még nem jelezték hivatalosan a részvételi szándékukat, de a közeljövőben ez is bekövetkezhet. „Hamarosan pályázni fogunk az olimpiai rendezésre. Az, hogy ez majd 2020-ra, 2024-re vagy pedig 2028-ra fog megtörténni, egyelőre még kérdés.” – nyilatkozta a sportminiszter. A kilenc év múlva sorra kerülő nyári olimpia iránt érdeklődő országoknak május 16-ig kell jelezni szándékukat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé, a végül pályázó városukat (hiszen egy országból csak egy város kandidálhat) azonban csak 2011. szeptember 1-éig kell megnevezni.

Casablancában amúgy már elkezdődtek egy új stadion megépítése, az ország ugyanis a közelmúltban (Kongó és Dél-Afrika ellenében) megkapta a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupája labdarúgó torna rendezéséi jogát. A 300 millió dollárért felépülő, 80.000 néző befogadására alkalmas stadion lesz a tervek szerint a torna fináléjának ad otthont. Marokkó legutóbb pályázott a 2010-es foci vb megrendezésére is (14-10-ra maradtak alul a végül befutó dél-afrikaiak ellen), ami jól mutatja, hogy nagyratörő tervekből nincsen hiány. „A határ a csillagos ég” – nyilatkozta optimistán az olimpiai jövőt firtató kérdésekre Belkhayat, aki 2009 júliusában váltotta a sportminiszteri poszton Marokkó egyik leghíresebb sportolóját, az 1984-es los angelesi olimpián 400 gáton győztes Nawal El Moutawakelt.

0 Tovább

Róma 2020: Új jelölt az elnöki posztra

Bár az Olasz Olimpiai Bizottság hivatalosan is felkérte a posztra, a Ferrari csapat főnöke, Luca di Montezemolot mégsem vállalja el a Róma-2020 kandidáció vezetését. Az 1990-es olaszországi világbajnokság szervezőbizottsági elnöki tisztét is betöltő tekintélyes sportvezető azzal indokolta döntését, hogy nem látja biztosítottnak a kellő pénzügyi és állami garanciákat a pályázathoz. Mivel az olaszok szeretnék hamarosan elkezdeni a római pályázatot népszerűsítő kampányt, így minél hamarabb a „fővezér” szerepéről is döntenének. A legújabb jelölt az egykori olasz sportminiszter, Mario Pescante (a képen) lenne, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) is fontos szerepet (alelnök) tölt be, ily módon méltó felső szintű lobbistája is lehetne az eseménynek.

Pescante 1994 óta tagja a NOB-nak, korábban pedig öt éven keresztül (2001-2006) töltötte be a sportminiszteri posztot hazájában. Az olimpia rendezés sem áll távol tőle, hiszen a 2006-os torinói téli játékok idején ő volt az olimpia legfelsőbb szintű ellenőre az olasz állam részéről. Jelenleg az olasz parlament alelnöki székét foglalja el és emellett sport jogot tanít a Római Egyetemen. Hazája olimpiai mozgalmában is fontos szerepet töltött be, hiszen nyolc olimpián volt az olasz küldöttség hivatalos vezetője (chef de mission), emellett pedig a CONI elnöke is volt öt éven át (1993-1998).  Gianni Petrucci, a CONI jelenlegi elnöke szerint Pescante a legalkalmasabb jelölt: „Nagyszerű választás lenne, hiszen magas szintű sportszakmai ismeretei mellett egész életében az olimpiai mozgalom elvei, ideái szerint élt.” – méltatta egykori elődjét.

Pescante lenne a harmadik kiválasztott a pozícióra, miután Montezemolo előtt még Nerio Alessandri, a londoni olimpiát is támogató egyik szponzor (Technogym) alapító elnöke is visszautasította a megtisztelő felkérést. A végső döntést szerdán (február 23.) hozzák nyilvánosságra a Róma-2020 pályázati bizottság sajtótájékoztatóján.

0 Tovább

Róma a Ferrari főnökével kampányolna olimpiáért

A Ferrari csapat főnökét, Luca di Montezemolot kérték fel a Róma-2020 kandidáció vezetésére. Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) korábbi döntésének értelmében Róma városa szállhat harcba a 2020-as nyári olimpiai játékok megrendezéséért. A főváros Velencével szemben nyerte meg az országon belüli küzdelmet, amelyre azért volt szükség, mivel egy olimpiára egy országból csupán egyetlen város pályázhat. Velence mellett korábban Bari és Palermo is komolyan érdeklődött az esetleges rendezés iránt, de végül előbbit kizárták, utóbbi pedig visszalépett.

Szombaton kiderült az is, hogy a Róma-2020 pályázati bizottság vezetői posztjára a Ferrari csapat elnökét, Luca di Montezemolot kérte fel az Olasz Olimpiai Bizottság. A Forma-1-es csapatnál betöltött tisztsége mellett Montezemolo a FIAT cég elnöki tisztét is ellátta korábban, sőt a sport más vetületei sem állnak tőle távol, hiszen annak idején az 1990-as olaszországi labdarúgó világbajnokság szervezésben is kulcsszerepet vállalt. „Luca di Montezemolo a megfelelő ember erre a posztra, hiszen ő az egyik leghíresebb olasz a világon. Az ő szerepvállalásával nőhetnek az esélyeink. Remélem pozitív lesz a válasza a felkérésre.” – bókolt a jelöltnek a CONI elnöke, Gianni Petrucci. A 63 esztendős, a becslések szerint 400 millió dolláros magánvagyonnal rendelkező sportvezető a jövő hét elejére ígért választ a kérdésben. Montezemolo az utóbbi időben a politikai szerepvállalással is kacérkodott, de akkor azt hangoztatta, hogy inkább maradna a Ferrari csapatnál és a Formula-1-nél.

Róma polgármestere, Gianni Alemmano szeretne minél hamarabb megfelelő embert találni a pályázat vezetőjének, hiszen szeretné elkezdeni az esemény kampányát. A 2020-as nyári olimpia helyszínéről szóló döntést ugyan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csak 2013. szeptember 13-án, a Buenos Airesben rendezendő kongresszusán hozza meg, de az olaszok ettől függetlenül már most szerdán (február 23.) szeretnék bejelenteni, hogy ki lesz a Róma-2020 projekt vezetője.

Az olasz főváros, Róma 1960-ban már volt házigazdája nyári olimpiának, míg a 2004-es olimpiáért folyó versengésben Athénnal szemben a szavazási folyamat végső fázisában maradt alul. Az olaszok most abban bíznak, hogy a 2016-os riói olimpia után négy évvel ismét európai helyszínt választ a NOB. A kilenc év múlva esedékes nyári játékok lebonyolítása iránt Róma mellett még további 10-12 város (pl. Torontó, Isztambul, Durban, Tokió, Brisbane, Dubaj, Doha, Delhi, stb.) is komolyabban érdeklődik.

0 Tovább

Megvan a 2020-as olimpia menetrendje

Kilenc év múlva rendezik ugyan, de aki majd akkor az események középpontjában akar lenni, annak már most igen komoly tervekkel kell készülnie rá. A 2020-as nyári olimpiáról van szó, amelynek rendezésében – az ötkarikás játékok volumenét és gazdaságélénkítő erejét figyelembe véve  - nem csoda, hogy sok város vezetői gondolkoznak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a napokban közzétette a hivatalos menetrendet, amely részletesen leírja a pályázati folyamatot. A NOB tagországai között a szervezet felméri az előzetes igényeket, amelynek alapján az egyes országok 2011. május 16-ig kell, hogy megnevezzék, hogy mely városuk (egy ország csak egy várossal indulhat) pályázik hivatalosan is az eseményre. A pályázati folyamatba bekerülő városok ezt követően 2011. július 29-ig kell, hogy nyilatkozzanak arról, hogy mely időpontban (a normál nyári időablakban vagy azon kívül) tervezik megrendezni a játékokat - ennek okát egy korábbi postunkban már ismertettük. A jelentkező városok végső jóváhagyása ezt követően, szeptember elsején esedékes.

Jövő februárban a NOB egy technikai szemináriumot szervez a pályázók számára, majd pedig 2012 májusában a pályázó város (applicant city) kategóriából kiválasztja a tényleges jelölteket (candidate city). Ez utóbbi azért fontos, mert így a végül versenyben maradt városok már megfigyelőként a helyszínről követhetik figyelemmel a 2012-es londoni olimpia előkészületeit és lebonyolítását. A városoknak 2013 januárjáig kell beadni a hivatalos dokumentumokat, amelyeket a NOB Szemlebizottsága a 2013 márciusában és áprilisában esedékes helyszíni látogatása során ellenőriz. Bár korábban Budapest is jelezte pályázati szándékát, az elmúlt hónapokban ez ügyben nem történt előrelépés, így vélhetően nem lesz magyar olimpiai pályázat. Komoly érdeklődőből (Doha, Dubai, Isztambul, Madrid, Róma, Tokió) azonban így sincsen hiány. A konkrét helyszínről a NOB 125 ülésszakán, 2013 szeptember hetedikén Buenos Airesben határoz majd a szervezet, amely a tervek szerint a jelenleg is regnáló elnök, a belga Jacques Rogge utolsó nagy döntése lesz.

0 Tovább

Mégsem lesz bukaresti olimpia

Néhány nappal ezelőtt írtunk már róla, hogy Romániában is a nyári olimpiai játékok megrendezésében gondolkoznak. A 2020-as olimpia rendezésében Bukarest város vezetői reménykedtek, de elképzelésük meglehetősen hamar lekerült a napirendről. A polgármester, Sorin Oprescu (a képen) által előterjesztett javaslatról ugyanis a napokban szavazott a város képviselő testülete. Az 50 fős bizottságban csupán 22-en voltak olyanok, akik jónak gondolták az ötlet továbbvitelét. A döntés egyértelműségére jellemző, hogy a testület mindössze fél órát foglalkozott a kérdéssel és a többségi vélemény szerint a Bukarest-2020-as pályázat futurisztikus elképzelés, amelynek jelen körülmények között nincsen realitása. Az amúgy sokak által jónak vélt projekt ellen ugyan végül csak nyolcan szavaztak, de mivel 20 tag tartózkodott a voksolástól, így egyelőre parkoló pályára került a nyári olimpia Romániában történő megrendezése.

0 Tovább

Bukarest is olimpiát rendezne

Kelet-Európa eddig csupán egyetlen nyári olimpiát rendezhetett (1980-Moszkva). Figyelembe véve, hogy az olimpiák (és legutóbb a foci vb-k) kijelölése kapcsán rendre a „fehér foltok” eltávolítása (is) közrejátszott a döntésekben, így nem csoda, ha a 2020-as nyári olimpiai játékok iránt több város érdeklődik a kelet-európai régióból. Budapest olimpiai álmait mi magunk is tapasztalhatjuk itthon és arról is sokan hallottak már, hogy a cseh főváros, Prága is olimpiarendezésben gondolkozik. A csehek a 2016-os rendezésre már hivatalosan is pályáztak, ott azonban nem jutottak túl az első fordulón. Bár előzetesen ez a kandidáció csak előkészítő jellegű volt a 2020-as, immár komoly pályázatra, de a csehek tavaly júniusban mégis lemondtak az indulásról, mivel meglehetősen alacsony politikai támogatottsága volt az ötletnek. Idén nyáron a románok is bejelentkeztek a „gondolkodók táborába”, bukarest polgármestere, Sorin Oprescu ugyanis nagyszabású terveket jelentett be, melynek központjában a bukaresti olimpia áll. „A bukaresti lakosok 85%-a támogatja a kezdeményezést. Készítettünk egy 3200 fős felmérést, amely egyértelműen mutatta, hogy az emberek támogatják az olimpia rendezését.” – mondta a polgármester, aki azt is hozzátette, hogy már elkezdték számba venni azon egykori sikeres román sportolókat, akik jelenleg  külföldön élnek és lobbizásukkal segíthetnék a pályázat sikerre vitelét. A románok szándékai ugyan egyelőre nem tűnnek túlságosan megalapozottnak, de tény, hogy a Wikipedia gyűjtő oldalán – húsz másik település mellett - ott szerepelnek a 2020-as olimpiára potenciálisan pályázó városok között.

0 Tovább

Rogge támogatja az afrikai rendezést

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) belga elnöke, Jacques Rogge szerint a Dél-afrikai Köztársaság „nagyon jó" nyári játékokat tudna rendezni, az ország esetleges pályázata pedig jó eséllyel indulna, az afrikai kontinensen ugyanis eddig még nem volt ötkarikás esemény. A sportvezető úgy fogalmazott, Dél-Afrika már többször bizonyította, hogy remek házigazdája az ilyen jellegű nagy nemzetközi rendezvényeknek, de hozzátette: „a NOB a benyújtott pályázat, és nem a térképen való elhelyezkedés alapján dönt a helyszínről." Jacques Rogge ugyanakkor elmondta, hogy ha két kandidáló ország között nehezen tudnak dönteni, akkor azt a régiót támogatják szívesebben, amely még nem rendezett olimpiát. Ahogy már korábban is írtunk róla, a sikeresen zárult nyári labdarúgó-világbajnokság után a Dél-afrikai Köztársaság bejelentette, hogy (várhatóan Durban városa révén) pályázik a 2020-as nyári játékokra.

0 Tovább

Így nézne ki az olimpia Budapesten !

A látványtervek, világmegváltó elképzelések létrehozásában mindig jók voltunk, ebbe a sorba egyelőre remekül illeszkedik a Budapesti Olimpia kérdésköre. A korábban látványos kudarcot valló EXPO-tervek és a háromszor is elbukó (csak makettek és papíron létező stadionok által megtámogatott) labdarúgó EB-pályázat után könnyen lehet, hogy az olimpiai pályázatunk is erre a sorsra jut. A korábbi 2012-es, majd 2020-as dátum után ugyanis már 2028-at emlegettek a magyar fővárosba tervezett olimpiával kapcsolatban az illetékesek. A pályázat elkészítése és jóváhagyása még csak egy dolog, utána megnyerni a rendezést azonban egy másik -sokkal nehezebb- kérdés. A Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) az egyetlen komoly társadalmi szervezet, amely tesz is a merész célok megvalósulásáért, az általuk elkészített, amúgy még Budapest-2020 néven futó videót az alábbiakban lehet megtekinteni. A Csepel-szigetre vízionált Olimpiai Park bemutatása profi munka, érdemes megnézni:

0 Tovább

Nem lesz amerikai pályázat 2020-ra

Bár csupán tíz év múlva rendezik meg a 2020-ban esedékes nyári olimpiát, a helyezkedés, a lobbizás már most is javában zajlik a háttérben. A korábbi évekkel ellentétben (2016-ra Detroit, 2012-re New York kandidált) viszont úgy tűnik, hogy most nem lesz pályázó város az Egyesült Államokból. A nemleges döntés persze nem végleges, de az amerikai sportdiplomaták a pénteken nyilvánosságra hozott határozattal is jelzik, hogy szeretnék, ha lezárulna végre a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal régóta húzódó vitájuk. A vita természetesen a pénz körül forog és a kérdés pedig az, hogy a NOB (nem kevés) olimpiához köthető bevételéből az amerikaiak milyen százalékban részesüljenek. A megegyezésre persze még bőven van idő, hiszen a 2020-as játékokról csak három év múlva születik majd végső döntés. Érdeklődőből persze nincs hiány, a nagy bevételt és fejlesztési lehetőségeket magával hozó ötkarikás játékokra az Egyesült Államokban, a hírek szerint például Lake Placid és Denver is komolyan érdeklődik a 2022-es téli olimpia megrendezésére.

0 Tovább

Fokváros is indulna 2020-ért

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a 2020-as nyári olimpiára egyetlen város pályázik Dél-Afrikából. A helyi olimpiai bizottság (SASCOC) tájékoztatása alapján egyedül Durban városa jelezte kandidálási szándékát, így belső verseny nélkül őket jelölik majd (mivel egy országból csupán egy város indulhat hivatalosan) pályázóként. A legfrissebb hírek viszont már arról szólnak, hogy Fokváros is indulni szeretne a 2020-as olimpia megrendezésért. A város vezetői ugyanis jelezték az olimpiai bizottságnak, hogy ők nem tudtak a július 31-ei előzetes nevezési határidőről, ezért nem jelezték korábban szándékaikat. Fokváros volt az egyetlen dél-afrikai város, amely hivatalosan is pályázott már nyári olimpia megrendezésére, az 1997-es (Athén és Róma mögött a harmadik hellyel végződő) sikertelen kandidáció után most másodszor is belevágnának a nagy kalandba. A vita jelenleg arról folyik a fokvárosi illetékesek és a SASCOC vezetői között, hogy valóban létezett-e hivatalos határidő vagy pedig nem. Korábban négy dél-afrikai érdeklődő város volt a rendezési jogra (Fokváros és Durban mellett még Johannesburg és Port Elizabeth), de közülük csak Durban állt ki eddig a közvélemény elé. A fokvárosiak ugyan elismerik, hogy kaptak hivatalos levelet az olimpiai bizottságtól, a levélben azonban nem szerepelt határidő, amely azonnali cselekvésre késztette volna őket…

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek