Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Megvan a tokiói pályázat mottója

Bár most még minden szem a 2012-es nyári olimpiára szegeződik, a háttérben már javában zajlik a lobbi harc a 2020-as nyári olimpia megrendezéséért is. A versenyben maradt három város (Madrid, Isztambul és Tokió) közül most utóbbi hallatott magáról, amikor bejelentette a tervezett játékok mottóját. A "Fedezd fel a reggelt!" kifejezés a szervezőbizottság vezetője, Cunekacu Takeda szerint "globális inspirációt és dinamikus innovációt" sugároz.

A felkelő nap országaként is ismert Japán 1964-ben rendezett már egyszer nyári olimpiát, akkor szintén a főváros volt a kandidáló. Tokió már a 2016-os játékokért is harcban volt, de akkor elveszítette a párharcot Rio de Janeiróval szemben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberben Buenos Airesben dönt majd a 2020-as játékok helyszínéről.

0 Tovább

Gasol pótolja Nadalt a megnyitón

Alig néhány nappal Rafael Nadal visszalépése után a spanyol olimpiai bizottság vezetői eldöntötték, hogy a Los Angeles Lakers sztárja, a kiváló kosárlabdázó Pau Gasol viheti a spanyol nemzeti lobogót a londoni olimpia július 27-ei megnyitóján. A négy évvel ezelőtti olimpiát megnyerő Nadal fáradtságra hivatkozva lépett vissza az olimpiától. A Nadalhoz hasonlóan a spanyolok körében igen népszerű Gasol már szerepelt a 2008-as pekingi olimpián is, ahol ezüstérmet szerzett csapatával.

0 Tovább

A sportlövő apa és lánya is olimpikon lesz

Édesapja vigyáz majd Hayley Chapman ausztrál sportlövőre a londoni olimpián. David Chapmannek azonban nem ez lesz a fő feladata, hiszen maga is szerepel az egy hét múlva kezdődő játékokon. A 20 éves Hayley elmondta: abszolút nem zavarja, hogy apja a mellette lévő szobában lakik majd. "Fantasztikus a kapcsolatunk, és csak szerencsésnek mondhatom magam, hogy az egyik családtagom velem lehet. Szeretem a jelenlétét, amikor mondjuk együtt mehetünk reggelizni vagy látom őt sétálni az olimpiai faluban" - jegyezte meg a versenyzőnő. Hayley és a szintén sportlövő David Chapman az első ausztrál apa-lánya kettős az olimpiák történetében.

0 Tovább

Kilencszeres olimpiai bajnok Isztambul mellett

A törökországi Isztambul városa most harmadszor pályázik olimpia rendezésére. A 2020-as nyári játékokra kandidáló törökök két vesztes pályázatuk után most próbálnak fajsúlyosabb támogatókat is megnyerni maguknak. Első körben egy kilencszeres olimpiai bajnokot, az amerikai Mark Spitzet győzték meg arról, hogy érdemes a török város mellél állnia. A korábbi kiváló amerikai úszó azt követően beszélt a pályázatról, hogy részt vett a török olimpiai bizottság által szervezett, a Boszporusz öblét átszelő 6,5 kilométeres úszóversenyen.

"A verseny során mutatott szervezési munkák számomra egyértelműen jelezték, hogy a törökök komolyan gondolják az olimpiai kandidációt. Azért érkeztem Törökországba, hogy jelezzem, hogy én teljes mellszélességgel Isztambul pályázata mellett állok" - nyilatkozta a 41 ország 1200 úszója részvételével rendezett verseny után Spitz. Amolyan kezdeti ajándékként a török szervezők az egyik legnépszerűbb helyi futball csapat, a Galatasaray nevével ellátott törölközővel lepték meg a 62 esztendős egykori klasszist. "Törökország még sohasem rendezhetett olimpiát, de jó esélye van arra, hogy 2020-ban házigazda lehessen" - nyilatkozta Spitz.

A török város a nyolc év múlva sorra kerülő játékok kapcsán Madriddal és Tokióval küzd meg a rendezésért. A helyszínéről a végső döntést a NOB jövő ősszel Buenos Airesben hozza meg.

0 Tovább

Már az első napon dugó volt Londonban

Tizenegy nappal az olimpiai játékok megnyitója előtt már jelentkeztek a közlekedési káosz jelei Londonban. Ennek egyik oka, hogy hétfőn reggel megnyitották a játékok idején üzemelő ún. olimpiai sávok egyikét, amely az M4-es autópályán rögtön balesethez, majd helyi jelentések szerint közel 50 km-es dugóhoz vezetett. Szakértők már korábban is jelezték, hogy a brit főváros igencsak intenzív közlekedését felboríthatják az újonnan kialakított és csak az olimpia hivatalos szereplőit, szponzorait ellátó sávok.

London fő közlekedési útvonalain majd csak az olimpia kezdetén kerülnek alkalmazásra az olimpiai sávok, az M4-et viszont azért kellett megnyitni már most, mert ez köti össze a Heathrow repülőteret az Olimpiai Parkkal. Az olimpiai család 80%-a pedig ezt az útvonalat választja majd londoni szálláshelye megközelítéséül.

A hétfőn érkező sportolók közül többeket is érintett a káosz az utakon, így a kétszeres világbajnok 400 gátas, Kerron Clement is dühös volt a dugók miatt, ennek az érzésének pedig Twitter oldalán hangot is adott: "Négy órát vesztegeltünk az úton, ami cseppet sem volt jó első benyomás Londonnal kapcsolatban. Álmosak, éhesek és fáradtak vagyunk, ráadásul itt még WC-re sem tudunk elmenni. Bejuthatnánk végre az olimpiai faluba?" - áll a kétségbeesett bejegyzés az amerikai atléta oldalán. Reméljük azért időközben már ő is álomra hajthatta fejét a hétfőn reggel kapuit megnyitó olimpiai faluban...

0 Tovább

Nem Beckham lesz a lánggyújtó

Nem David Beckham, 115-szörös angol válogatott labdarúgó fogja meggyújtani az olimpiai lángot a július 27-én kezdődő londoni ötkarikás játékok megnyitó ünnepségén - legalábbis ezt sugallja legfrissebb nyilatkozata. A 37 éves futballista azt mondta, szerinte a lángot egy olimpikonnak kell meggyújtania, aki "hihetetlen dolgokat vitt véghez és aranyérmeket nyert az országnak".

Stuart Pearce, a brit olimpiai labdarúgó-válogatott szövetségi edzője június végén úgy döntött, nem válogatja be Beckhamet az ötkarikás csapat három túlkoros játékosa közé. A játékok futballtornáján alapvetően 23 éven aluli labdarúgók szerepelhetnek, de csapatonként három túlkoros nevezésére nyílik lehetőség. Beckham - a londoni játékok pályázatának nagykövete - akkor nem tagadta, csalódott, hogy nem játszhat az olimpián, de hozzátette, "nem lesz nála nagyobb szurkolója az együttesnek".

0 Tovább

Lewis Hamilton is fut az olimpiai lánggal

A vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjra készülő Lewis Hamilton, a McLaren világbajnok pilótája is fut majd az olimpiai lánggal jövő hétfőn. A 2008-ban vb-t nyert brit autóversenyzőt eredetileg arra kérték fel, hogy szülővárosán, Stevenage-en keresztül fusson a fáklyával, amely azonban épp vasárnap dél körül, közvetlenül a brit GP rajtja előtt éri majd el a települést. Hamilton ezért másnap, egy másik helyszínen viheti a lángot, az azonban még nem dőlt el, hogy pontosan hol.
Az ötkarikás fáklyafutás hétfőn Milton Keynes-t, Buckinghamet, Bicestert és Oxfordot érinti.

0 Tovább

Katar harmadszor is pályázik

Katar két sikertelen pályázat után a 2024-es nyári olimpia rendezési jogára is kandidál. "Kétszer megpróbáltuk, de folytatjuk, mert ez nem olyan ügy, amit feladnánk. Azt szeretnénk, ha Katar a sport központjává válna" - mondta Szaud bin Abdulrahman al-Tani, a helyi olimpiai bizottság főtitkára. A sportvezető hozzátette, további sportesemények rendezésére is jelentkezni fog az ország, de ezeket egyelőre nem kívánta megnevezni.

Katar a 2016-os és a 2020-as ötkarikás játékok rendezéséért folytatott versenyben nem jutott annak végső stádiumába, ugyanis mindkétszer áldozatul esett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szűkítésének. Ugyanakkor olyan rangos sporteseményeknek lesz a házigazdája, mint 2014-ben a rövidpályás úszó-világbajnokság, 2015-ben a férfi kézilabda-világbajnokság, vagy 2022-ben a férfi labdarúgó-világbajnokság.

0 Tovább

Vezzali viszi az olasz zászlót

Az ötszörös olimpiai bajnok tőröző Valentina Vezzali viszi majd az olasz küldöttség zászlaját a londoni nyári játékok megnyitóján.  Giorgio Napolitano államfő mintegy nyolcvan sportoló részvételével rendezett ceremónia keretében adta át a zászlót pénteken a kivételesen eredményes vívónak. "Nagyon meghatódtam, ahhoz hasonló érzés volt, mint amikor az ember beviszi az utolsó tust és nyer" - mondta az ünnepi eseményt követően Vezzali, aki egyéniben háromszor, csapatban kétszer nyert olimpiát, emellett 13 vb- és 11 Eb-aranya is van.

0 Tovább

A jegy-botrány már Szocsira is hatással van

A napokban kirobbant jegyértékesítési botrány kapcsán gyorsan lépett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A testület azonnal felállított egy bizottságot az eset kivizsgálására és ezzel párhuzamosan arra kérte a 2014-es szocsi olimpia szervezőit is, hogy várjanak az általuk piacra dobandó jegyek értékesítésével.

Mint ismeretes, a Sunday Times újságírói által elindított megvesztegetési kísérlet 54 országban, 27 hivatalos jegyértékesítő személynél mutatott ki hajlamot az illegális jegyértékesítésre, így a NOB megfontolja a jegyek jelenlegi elosztási rendszerének felülvizsgálatát. Ennek a vizsgálatnak az eredményét pedig a következő téli olimpia szervezői is felhasználhatják majd a saját jegyértékesítési rendszerük kialakításakor.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek