Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Végre munkát kapott a háromszoros olimpiai bajnok

A háromszoros olimpiai bajnok Yvonne van Gennip lett a holland gyorskorcsolya válogatott csapatvezetője, erről adott ki közleményt szerdán a holland szövetség (KNSB). Az eddig a posztot betöltő Wopke de Vegt a holland síszövetségben dolgozik tovább. A 48 esztendős van Gennip az 1988-as téli olimpián Calgaryban nagy meglepetésre legyőzte az NDK-beli vetélytársakat és három távon (1.500, 3.000 és 5.000 méter) is olimpiai bajnok lett.

Van Gennip sportolói pályafutását 1992-ben fejezte be, azóta pedig most először fordult elő, hogy a holland szövetségben feladatot kap az egykori legenda.

0 Tovább

Szocsi még Apolo Anton Ohnot is motiválja

Elképzelhető, hogy a 2014-es szocsi téli olimpiára versenyzőként visszatér minden idők egyik legjobb rövidpályás gyorskorcsolyázója, az amerikai Apolo Anton Ohno. "Mindenképpen ott leszek a játékokon, de abban nem vagyok biztos, hogy a jégen" - mondta a 29 éves sportember, aki a két évvel ezelőtti vancouveri játékok óta nem indult hivatalos versenyen. "Elképzelhető, hogy a mikrofon előtt fogok ülni, de az is lehet, hogy sisakban láthatnak majd engem." Ohno pályafutása során nyolc olimpiai érmet nyert, ebből kettő aranyat. Amennyiben a visszatérés mellett dönt, az saját bevallása szerint 15 hónapos felkészülést igényelne. "Mindig imádni fogom a rövidpályás gyorskorcsolyázást. Ebben élek, ezt eszem, ezt lélegzem. Ez az életem" - mondta Ohno.

0 Tovább

Visszavonul a kétszeres olimpiai bajnok

A rossz szezonkezdet után pályafutása befejezése mellett döntött Enrico Fabris, az olaszok kétszeres olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója.A sportoló a 2006-os, torinói téli játékok egyik sztárja volt, miután 1500 m-en és a csapat üldözéses versenyben a dobogó legmagasabb fokára állhatott, 5000 m-en pedig bronzérmes lett.

Edzője, Gianni Romme hétfőn azt mondta: a 30 éves Fabris motivációs gondokkal küzd és nagyon csalódott volt amiatt, hogy a pénteki, oroszországi szezonnyitó Világkupa-viadalon csak a 24., utolsó helyen végzett 1500-on.

0 Tovább

Orosz lesz a háromszoros bajnok gyorskoris

A 2014-es szocsi téli játékokon már orosz színekben versenyez majd An Hjun Szo háromszoros olimpiai bajnok dél-koreai rövidpályás gyorskorcsolyázó. A helyi média úgy tudja, hogy a honosítási eljárás már a célegyenesben jár. A 25 éves An Hjun Szo a 2006-os torinói téli olimpián három számban győzött, egyben pedig bronzérmet szerzett a férfiaknál. 2002 és 2007 között 18 alkalommal lett világbajnok. 2009-ben térdsérülés miatt kihagyta a vb-t, később pedig nem tudta kiharcolni a vancouveri olimpián való részvétel jogát.  

A július óta Oroszországban készülő gyorskorcsolyázó állampolgárság-váltásával arra reagál, hogy szerinte hazájában, a Koreai Köztársaságban nem megfelelően támogatták, s ezért is maradt le a 2010-es játékokról. Ha hamarosan leteszi az esküt Oroszországban, akkor a nemzetközi szövetség szabálya szerint kétéves eltiltás vár rá, utána azonban - így Szocsiban is - versenyezhet.

0 Tovább

Kizárták a válogatottból a négyszeres olimpiai bajnokot

Kizárták a kínai rövidpályás gyorskorcsolya válogatottból az utóbbi időben italozás miatt többször botrányba keveredett négyszeres olimpiai bajnok Vang Meng-et. A 26 esztendős Vangot eltiltották a nemzetközi versenyeken való részvételtől - áll a kínai spo-rt főhivatal közleményében. Vangot már július 24-én felfüggesztették, amikor Csingtao városban az edzőtáborban szóváltásba került csapatvezetőjével, aki bírálta, amiért késő éjszaka, részegen tért vissza öt másik csapattársával. A vita Vang Csun-luval dulakodásba torkollott, majd a történteket követően a sportoló szállásán a berendezésnek esett. Sebeit mindkét kezén tíz öltéssel varrták össze.

Vangot a történtekről szóló kínai összeállításban lobbanékony alkatnak írják le, aki 2007-ben egyszer már hat hónapra kikerült a válogatottból, miután bírálta edzőjének taktikáját az Ázsiai Téli Játékokon. Idén júniusban egy éjszakai randalírozás ismét ráirányította elsősorban az online közvélemény figyelmét. A kilenc éves korától gyorskorcsolyázó Vang Meng Kína legsikeresebb téli olimpiai sportolója, a vancouveri játékokon három aranyérmet szerzett, 2006-ban Torinóból egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot vitt haza. 2010-ben az év női sportolójának választották hazájában.


0 Tovább

Claudia Pechstein indulni akar Londonban - pályakerékpározásban

Különös bejelentést tett kedden a németek ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója, Claudia Pechstein. A 39 esztendős versenyző ugyanis eltökélte, hogy ha már egy balul sikerült dopping-ügy miatt nem sikerült eljutnia tavaly a vancouveri olimpiára, akkor pályakerékpárosként szeretne részt venni a jövő évi londoni olimpián. A két sportág egymás kiegészítőjeként is funkcionál, így nem ő lenne az első, aki téli és nyári olimpián is szerepelhet ebben a két sportágban. A német sport legeredményesebb téli olimpikonjának számító Pechstein a rövidebb távokon szeretne kvalifikációt szerezni.

A bejelentés kapcsán azonban rögtön felvetődik az is, hogy vajon Pechstein indulhat-e egyáltalán Londonban, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által hozott ún. oszakai döntés értelmében egy doppingvétségen ért és eltiltott sportoló a büntetés lejárta után két olimpián nem szerepelhet, amely Pechstein esetében Londonra is vonatkozna. „Ez a szabály nem vonatkozik rám, mert sohasem doppingoltam. Az én eltiltásom egy hibás döntés volt, amelynek az alapja egy a megszokottól eltérő mérési eredmény volt. A vérképemben meglévő anomáliát azóta már több orvosi vizsgálat is kimutatta, így most szeretném visszavenni azt az olimpiát, amit Vancouverben elvettek tőlem. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az én esetemre ne vonatkozzon az oszakai döntés.” – nyilatkozta magabiztosan Pechstein, akinek az eltiltása idén februárban járt le.

0 Tovább

Maratonit fut az olimpiai bajnok koris

A nyolcszoros olimpia érmes (kétszeres bajnok) amerikai rövidpályás gyorskorcsolyázó, Apolo Anton Ohno úgy döntött, hogy novemberben New Yorkban kipróbálja a maratoni futást. „Még sohasem futottam 15 kilométernél többet, ezért nagyon kemény feladat lesz a maratoni. Rövidpályás gyorskorcsolyázó vagyok, két és fél percnél többet nem töltök verseny közben a pályán. Most viszont négy, öt vagy akár hat órányi mozgás is várhat rám.” – mondta Ohno. Az órával amúgy nem akar majd foglalkozni, csak egyetlen dolog érdekli a 42 195 méter során: célba akar érni. „Nem fogok úgy nekiugrani a távnak, mint teszem azt a jégen 500 méteren.” – jelezte egyértelmű terveit Ohno.

Apolo Anton Ohno kihagyta az olimpia utáni (2010/11-es) Világkupa szezont, a new yorki futás terve pedig azt vetíti előre, hogy vélhetően a következő évben sem látjuk őt a jégen. Sokak szerint ez a bejelentés egyben Ohno visszavonulását is jelenti. A mindössze 28 éves sportoló azonban még nem döntött a folytatásról és arról sem, hogy ott lesz-e a 2014-es, Szocsiban rendezendő olimpián. „Csak esélyt kaptam arra, hogy egy kicsit élvezzem az életet. Csodálatosan telnek a napjaim korcsolya nélkül, tizenöt évet áldoztam rá az életemből, hogy a világ legjobbja legyek rövidpályás gyorskorcsolyában, most mással is szeretnék foglalkozni.„ – adott diplomatikus választ a jövőjét firtató kérdésekre.

Ohno amúgy szeret a saját sportágától idegen területeket is kipróbálni, 2007-ben például megnyerte (profi táncos partnernőjével, Julianne Hough-hal) az Egyesült Államokban nagyon népszerű Dancing with the Stars című műsort is.

0 Tovább

Gyermeket vár a két olimpiai bajnok gyorskoris

Saját honlapján jelentette, be, hogy nyáron gyermekáldás elé néz a németek egykori kitűnő gyorskorcsolyázója, Anni Friesinger-Postma. A háromszoros olimpiai bajnok, jelenleg 34 esztendős Friesinger tavaly júniusban krónikus térdfájdalmai miatt hagyta abba a profi sportot. „Mostantól már hivatalos az információ és örömmel közölhetem mindenkivel, hogy terhes vagyok. Ids és én ezen a nyáron várjuk első gyermekünket. Nagyon boldogok vagyunk és már alig várjuk a ránk váró eseményeket és a kisbabát.” – adta hírül saját honlapján Friesinger, aki 2009 augusztusában ment feleségül a Naganóban szintén olimpiai bajnoki címet szerző holland gyorskorcsolyázóhoz, Ids Postmához.

0 Tovább

Clara Hughes Londonban is folytatná

Vannak sportolók, akik egyszerűen nem tudják abbahagyni pályafutásukat és a lehető legtovább igyekeznek kitolni teljesítőképességük határait. Úgy tűnik, hogy a kanadai gyorskorcsolyázó, Clara Hughes is ebbe a kategóriába tartozik. A 38 éves sportoló ugyan a februári vancouveri olimpia után szögre akasztotta a korcsolyát (amúgy a hazai közönség előtt szerzett bronzéremmel szinte tökéletes pályafutás után búcsúzott a jeges világtól), de az olimpiai karrierjét mégsem zárta le teljesen. A napokban ugyanis úgy nyilatkozott, hogy másik kedvenc sportágában, kerékpározásban szeretne eljutni a 2012-es nyári játékokra. Abban a sportágban, ahol első komoly sikereit érte el, hiszen Atlantában az egyéni időfutamban és az országúti mezőnyversenyben is olimpiai bronzérmes volt. Az eddig öt olimpián (1996, 2000 – nyári és 2002, 2006, 2010 - téli) szereplő Hughes a londoni olimpia országúti mezőnyversenyét nézte ki magának, amelyre szeretne mindenképpen eljutni. „Szeretném ismét megközelíteni a tökéletességet, szeretném magamból a legjobbat kihozni. Ismét arra az egyedi pillanatra akarok készülni, amelynek a bekövetkezése hatalmas örömmel tölt el.„ – nyilatkozta az olimpiai érmek számát tekintve – Cindy Klassen-nel holtversenyben – legeredményesebb kanadai sportoló.

 Hughes amúgy új edzőjével Chris Rozdliskyvel készül majd a londoni játékokra, ahol saját bevallása szerint is azt szeretné felmérni, hogy miként lehet két sportágban szerzett közel 20 esztendős tapasztalatát szembeállítani a korral (2012-ben már 40 éves lesz). Clara Hughes döntése persze nem egyik pillanatról a másikra történt meg, korábban többen is csábították vissza a kerekesek közé. Januárban az azóta pályakerékpározásban világbajnoki címet szerző Tara Whitten is csábította már őt, de akkor a vancouveri olimpia közelsége miatt minden ilyen jellegű közeledést elutasított. Az olimpia óta eltelt fél évben Hughes közel 40 élménybeszámolót tartott (több helyen motivációs célú szónoklattal egybekötve), eleget tett szponzori kötelezettségeinek is, emellett pedig férjével, Peter Guzman-nel tett izgalmas vadvízi kajak túrát. Közben persze már azon dolgozott, hogy testének izomzata „gyorskorcsolyázóból” ismét „kerékpárossá” alakuljon át és visszajöjjenek a régi reflexek. A két sportág amúgy nem áll távol egymástól (gonduljunk csak a hazai példának számító Szabolcsi Szilviára), így Hughes londoni szereplése sem lenne meglepetés. Különösen, ha figyelembe vesszük a női országút mezőny – relatíve - gyengébb színvonalát, ahol például a legendás francia Jeannie Longo idén 52 évesen is világbajnoki ötödik helyezést tudott szerezni.

0 Tovább

Pechstein nem adja fel

Claudia Pechstein nem adja fel. A németek gyorskorcsolyázó klasszisát ugyan megviselték az elmúlt hónapok eseményei, hiszen (állítólagos, nem teljesen tisztázott, többszörösen fellebbezett doppingügye okán) a közlemúltban kétéves eltiltást kapott, de úgy döntött, hogy mégis folytatja. A most 38 éves sportember ugyanis bejelentette, hogy nem adja fel olimpiai álmait és ott szeretne lenni élete hatodik olimpiáján is, így Szocsiban 42 évesen (!) szeretne ott lenni a mezőnyben. „Életem hatodik olimpiáját elvették tőlem, ezt vissza kell szereznem, nem teszem meg nekik azt a szívességet, hogy szögre akasszam a korcsolyámat” – nyilatkozta az egyik berlini újságnak az ötszörös olimpiai bajnok Pechstein, aki a nemzetközi szövetség által kirobbantott, őt vérdopping alkalmazásával vádoló eljárása miatt csak 2011 februárjában térhet csak vissza a nemzetközi mezőnybe. Claudia Pechstein egyébként a német sport legeredményesebb téli olimpikonjának számít, hiszen Lillehammer (1994), Nagano (1998), Salt Lake City (2002) és Torino (2006) versenyein összesen kilenc érmet (öt arany, két ezüst- és két bronzérmet) szerzett.

0 Tovább
«
12

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek