Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Detre Diána utazik elsőként Londonba

A szörfös Detre Diána utazik elsőként a londoni olimpia helyszínére a 158 fős magyar versenyzői csapatból. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) utazási terve szerint Detre nem egyedüli sportolóként repül jövő kedden a brit fővárosba, ám a vitorlázó Berecz Zsombor, illetve a sportlövő Bognár Richárd és Csonka Zsófia néhány nap edzés után még visszautazik Magyarországra londoni szereplése előtt. Jövő szombaton utaznak a tornászok, illetve három asztaliteniszező és a teniszező Szávay Ágnes.

A magyar olimpiai küldöttség első nagy csoportja július 24-én érkezik majd Londonba, a megnyitó előtt három nappal utaznak ugyanis az úszók, valamint a bokszolók, illetve a Széll Domonkos, Simon Béla evezős duó, valamint Lovassy Krisztián országúti kerékpáros. A férfi kézilabdázók is ezen a napon érkeznek, de ők Franciaországból, vonattal jutnak el a brit fővárosba.

A megnyitó napján, július 27-én szintén ugrásszerűen nő majd a magyarok száma az olimpiai faluban, ekkor érkezik majd többek között a férfi és női vízilabda-válogatott. A 13 fős kajak-kenu válogatott csak augusztus 4-én kel útra. A magyar küldöttségből elsőként Molnár Zoltán csapatvezető utazik a játékok helyszínére. A MOB tájékoztatás szerint az "Aranygép" augusztus 13-án reggel indul Londonból Budapestre.

0 Tovább

Minden országból lesz női induló Londonban

Még soha egyetlen nyári olimpián nem fordult elő az, hogy minden küldöttség delegált volna női indulót csapatában. Londonban ez a széria megszakad, mert Szaúd-Arábia, Katar és Brunei is úgy döntött, hogy küld női résztvevőt az ötkarikás játékokra. A szaúdiak a 78 kg-os súlycsoportban dzsúdózó Vodzsan Ali Szeradzs Abdulrahim Sarkani és atlétikában a 800 méteren futó Szara Attar személyében két versenyzőt neveztek a hivatalos, július 9-i határidő előtt. A 19 éves, San Diegóban tréningező Attar elmondta, hatalmas inspirációt jelent számára, hogy ő lehet országa egyik legelső olimpiai résztvevője, s reméli ennek hatására több nő kezd majd sportolni Szaúd-Arábiában.

A négyfős katari küldöttség az úszó Nada Arkazsiból, az atléta Noor Al-Malki-ból, az asztaliteniszező Aja Magdiból és a sportlövő Bahija Al-Hamadból fog állni. Utóbbit ráadásul különleges megtiszteltetés éri, mert várhatóan ő lesz Katar országának zászlóvivője: "Nagyon boldog vagyok, hogy én vihetem a katari zászlót a megnyitó ünnepségen. Sporttörténeti pillanat ez minden versenyző számára." Brunei Maziah Mahusint indítja atlétikában.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) egyik feladatának tartja, hogy elősegítse a nők egyenjogúságát az olimpiákon, s ezt alapító okiratában is megfogalmazza. Az 1996-os atlantai olimpiáig még 26 nemzet nem delegált női versenyzőt, ez a szám a legutóbbi, pekingi játékokra háromra csökkent - éppen a szóban forgó országokról van szó. A nyári ötkarikás játékokon a női részvétel egyébként is folyamatosan növekszik: 1908-ban Londonban még csak a versenyzők 1,8 %-a, ezzel szemben száz évvel később Pekingben a résztvevők 42%-a már nő volt.

1 Tovább

Nem Beckham lesz a lánggyújtó

Nem David Beckham, 115-szörös angol válogatott labdarúgó fogja meggyújtani az olimpiai lángot a július 27-én kezdődő londoni ötkarikás játékok megnyitó ünnepségén - legalábbis ezt sugallja legfrissebb nyilatkozata. A 37 éves futballista azt mondta, szerinte a lángot egy olimpikonnak kell meggyújtania, aki "hihetetlen dolgokat vitt véghez és aranyérmeket nyert az országnak".

Stuart Pearce, a brit olimpiai labdarúgó-válogatott szövetségi edzője június végén úgy döntött, nem válogatja be Beckhamet az ötkarikás csapat három túlkoros játékosa közé. A játékok futballtornáján alapvetően 23 éven aluli labdarúgók szerepelhetnek, de csapatonként három túlkoros nevezésére nyílik lehetőség. Beckham - a londoni játékok pályázatának nagykövete - akkor nem tagadta, csalódott, hogy nem játszhat az olimpián, de hozzátette, "nem lesz nála nagyobb szurkolója az együttesnek".

0 Tovább

Folytatódik a Dream Team pechsorozata

Az NBA legutóbbi szezonjában meccsenként átlagban 20,7 pontot és 10,9 lepattanót szerzett Blake Griffin térdsérülése miatt még a csapat első, Dominikai Köztársaság ellen vívott, csütörtöki felkészülési mérkőzése előtt elhagyta az együttest, s Los Angelesbe utazott vizsgálatokra. Az orvosok szerint a térdében a porc tört el, s műtét vár rá, mely után várhatóan nyolc hét pihenőre kényszerül.

Griffin korábban éppen a válogatott keretét sújtó sérüléshullám miatt került be a csapatba, miután Mike Krzyzewski szövetségi kapitánynak olyan sztárokról kellett lemondania, mint Chris Bosh, Dwyane Wade és Dwight Howard.

A szakvezető most a legutóbbi szezonban még az egyetemi bajnokságban szerepelt, a júniusi játékosbörzén (draft) elsőként kiválasztott Anthony Davist hívta be a csapatba. A fiatal játékos csütörtökön már játszott, s kilenc pontot szerzett a dominikai együttes ellen, melyet az esélyeknek megfelelően nagyon könnyedén, 113-59-re győzött le a Team USA. A csapat legjobbja Kevin Durant volt 24 ponttal és 10 lepattanóval.

0 Tovább

Szombattól lép életbe a repülési tilalom

Két héttel a londoni olimpia rajtja előtt, szombatra virradóra életbe lép az a rendelet, amely kitiltja a brit főváros légterének egyes részeiből a kisebb repülőgépeket, a vitorlázó repülőket és a hőlégballonokat.

A kisebb légi járművek a London keleti részén található Olimpiai Park felett egyáltalán nem repülhetnek. A brit légierő pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy komolyabb esetekben halálos fegyvereket is bevethetnek a veszély elhárítására. A környéket egyébként katonai repülőgépek és harci helikopterek is vigyázzák majd. Az utasszállító gépeket nem érinti az augusztus 15-ig tartó tilalom. Az olimpia július 27-én rajtol, és augusztus 12-ig tart.

0 Tovább

Bryant és James is a Dream Teamben

Vészesen közelegnek a londoni ötkarikás játékok, a csapatok keretei már alakulnak, mára virradóra az amerikai férfi kosárlabda-válogatott résztvevőinek névsorát hozták nyilvánosságra. Az már korábban kiderült, hogy Dwayne Wade, Chris Bosh (mindkettő Miami Heat) Dwight Howard (Orlando Magic) és Derrick Rose (Chicago Bulls) nem vállalja a részvételt, de a tengerentúliak így is bombaerős kerettel vágnak neki a viadalnak.

"Számítottunk arra, hogy a sérülésektől függetlenül nagyon nehéz lesz kiválasztani a 12 játékost, mert kiemelkedő képességű kosárlabdázók tömkelege áll rajtra készen. Egy olyan csapatot szerettünk volna kialakítani, amely atletikus, sokoldalú, s megfelelő mélysége van, ezt tükrözi a kiválasztottak végső névsora is" - nyilatkozta Jerry Colangelo, az Amerikai Kosárlabda Szövetség elnöke.

Az együttesben öt 2008-as győztes található Anthony, Bryant, James, Paul és Williams személyében, öt játékos képviseli a 2010-es világbajnok alakulatot (Chandler, Durant, Iguodala, Love és Westbrook), valamint két újonc is helyet kapott.

Az Egyesült Államok férfi kosárlabdacsapata pazar mérleggel rendelkezik az olimpiák történetében. Összesen 13 olimpiai aranyérmet szereztek, 122-5-ös győzelmi mérleget tudhatnak magukénak. A Dream Team 1992-es bemutatkozása óta csak a 2004-es olimpián nem tudtak diadalmaskodni, győzelem-vereség mutatójuk így is meggyőzőnek mondható 37-3. A névsort elnézve Londonban is toronymagas esélyesek lesznek.

Az amerikai férfi kosárlabda-válogatott kerete:
London 2012 Carmelo Anthony (New York Knicks)
Kobe Bryant (Los Angeles Lakers)
Tyson Chandler (New York Knicks)
Kevin Durant (Oklahoma City Thunder)
Blake Griffin (Los Angeles Clippers)
James Harden (Oklahoma City Thunder)
Andre Iguodala (Philadelphia 76ers)
LeBron James (Miami Heat)
Kevin Love (Minnesota Timberwolves)
Chris Paul (Los Angeles Clippers)
Russell Westbrook (Oklahoma City Thunder)
Deron Williams (Brooklyn Nets)

1 Tovább

Bekele ötezren biztosan nem véd címet

A tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan a londoni olimpián sem indul el az 5.000 méteres síkfutásban a szám klasszisa, Kenenisa Bekele. Az etióp olimpiai bajnok a péntek esti párizsi Gyémánt Liga versenyen indult el ezen a távon, ahol azonban csak a kilencedik helyen végzett. Bekele nem csak a helyezés, de az általa futott időeredmény (12:55,79) miatt sem volt elégedett és ezért döntött úgy, hogy semmiképpen sem indul rövidebbik távján a játékokon.

A futam során amúgy Bekele csak az ötödik legjobb etióp futó volt, így nem is biztos, hogy nevezték volna őt az afrikai ország sportvezetői a londoni játékokra ezen a távon. "Sérült voltam az utóbbi időszakban, így nem nyertem még vissza a gyorsaságomat. A nyári olimpián innentől kezdve már a hosszabbik távra koncentrálok" - nyilatkozta szomorúan a 30 éves Bekele, aki négy éve Pekingben mind az ötezer, mind pedig a tízezer méteres táv olimpiai bajnoka lett. Bekele a huszonöt körös táv egyik fő esélyese, amennyiben pedig Londonban is győz, akkor sorozatban harmadszor lehet a táv olimpiai bajnoka.

Érdekesség, hogy a tavalyi tegui világbajnokságon Bekele szintén csak a 10.000 méteren indult el, ahol viszont rosszul érezte magát táv közben és fel is adta a versenyt.

0 Tovább

11 érmet jósolnak Magyarországnak

Magyarországtól némileg jobb szereplés várható Londonban, mint a legutóbbi, pekingi olimpián: 11 éremmel a 20. legeredményesebb nemzet lehet - derül ki a PwC pénzügyi tanácsadócég előrejelzéséből. A vállalat immár negyedik alkalommal végez tudományos módszereken alapuló becslést a várható ötkarikás eredményekről.

"A főbb tendenciák között elmondható, hogy a házigazda ország rendszerint jobb eredményt ér el, mint amire gazdasági ereje, vagy népességszáma predesztinálná, utóbbi két tényező azonban ugyancsak hangsúlyosan befolyásolja az éremtáblázat alakulását" - áll az MTI-hez eljuttatott PwC-közleményben.

A kutatás szerint ez akár héttel több medált is jelenthet a brit sportolóknak, mint amennyit az előző olimpián, Pekingben sikerült nyerniük. Kína továbbra is az egyik legfontosabb szereplő lesz, az elemzés szerint a földrésznyi ország változatlanul kiélezett küzdelmet vív majd az éremtábla első helyéért az Egyesült Államokkal. A dobogóra - a PwC elemzése szerint - Oroszország fér még majd fel, megelőzve a házigazda Nagy-Britanniát.

Magyarországnak a huszadik hely megszerzését és tizenegy olimpiai érem elnyerését jósolja a nemzetközi felmérés. A PwC a 2004-es athéni olimpia előtt pontosan jelezte előre a magyar érmek várható számát (17 érem), a 2008-as pekingi játékok esetében azonban túlbecsülte azt (17 érem szemben a 10 megszerzettel).

0 Tovább

Teljes a londoni kajak-kenu csapatunk

Dudás Miklós a szerdai, második válogatón is győzni tudott, így ő indulhat a férfi kajak egyesek 200 m-es távján a londoni olimpián. Ezzel teljessé vált az ötkarikás magyar kajak-kenu válogatott. A Bomba Angyalföldi VSE 21 éves versenyzője a délelőtti előfutamban csak negyedik, majd a középfutamban harmadik volt, a délutáni döntőben azonban megismételte június közepi sikerét, s ezzel megváltotta repülőjegyét a brit fővárosba. A londoni játékokon hét férfi és öt női kajakos, valamint egy kenus képviseli majd a magyar színeket.

A magyar kajak-kenu válogatott összeállítása

férfiak:
K-2 1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland
K-4 1000 m: Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
K-1 200 m: Dudás Miklós
C-1 200 és 1000 m: Vajda Attila
K-1 1000 és K-2 200 m-en, illetve C-2 1000 m-en nem indít, illetve indíthat egységet Magyarország.
 
nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta
K-2 500 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa
K-1 200 m: Douchev-Janics
K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Fazekas Krisztina

0 Tovább

Felix fut majd 100 méteren is

A női 100 méter - Carmelita Jeter és Tianna Madison melletti - harmadik indulója azért volt sokáig kérdéses, mert a válogatón Felix holtversenyben lett harmadik Jeneba Tarmoh-val. Az amerikai szövetségnek (USATF) nem volt terve arra, hogy mi történjen ilyen esetben, így végül a versenyzőkre bízta a döntést, akik vasárnap úgy határoztak, újra megküzdenek egymással. Tarmoh azonban néhány órával a hétfői futás előtt visszalépett. Az egyéni indulástól ezzel elesett Tarmoh - aki 200-on csak ötödik lett -, de az olimpián azért ott lehet majd a 4x100-as váltó tagjaként.

Az amerikaiak csapatában négy olimpiai címvédő - LaShawn Merrit (férfi 400 m), Angelo Taylor (férfi 400 m gát), Dawn Harper (női 100 m gát), Stephanie Brown-Trafton (női diszkosz) -, és nyolc regnáló világbajnok - Jason Richardson (férfi 110 m gát), Christian Taylor (férfi hármasugrás), Jesse Williams (férfi magasugrás), Trey Hardee (tízpróba), Carmelita Jeter (női 100 m), Jenny Simpson (női 1500 m), Lashinda Demus (női 400 m gát), Brittney Reese (női távolugrás) - kapott helyet.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek