Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bolt hermetikusan elzárva készül Birminghamben

Már brit földön készül az olimpiára Usain Bolt. A háromszoros olimpiai bajnok jamaicai atléta azonban nem készülhet nyugodtan a londoni játékokra. Egyrészt népszerűsége a világ minden részén az egeket verdesi, másrészt viszont váratlanul erős riválist kapott. A 100-as világbajnok Yohan Blake ugyanis a jamaicai atlétikai válogatón 100 és 200 méteren is legyőzte Boltot, így jelezte, hogy a címvédés nem lesz olyan egyszerű számára.

A Birminghami Egyetem atlétikai pályáján készülő Usain Boltot biztonsági őrök vigyázzák az edzései alkalmával, akik a hírek szerint még azt is megakadályozzák, hogy a szurkolók és az érdeklődők felmásszanak a kerítésre, hogy egy pillantást vethessenek a világ (egyik) legjobb atlétájára. Az újságíróknak nem is nyilatkozik Bolt, kivéve, ha azok hazájából jöttek, nekik ugyanis külön sajtóidőpontokat tartanak fent a csapatvezetők. A jamaicai sprinternek ugyan a londoni olimpia előtt lett volna még jelenése a Gyémánt Liga sorozaton, de a londoni felkészülésre hivatkozva ezeket lemondta.

0 Tovább

Olimpiai zászló alatt is lesznek indulók

Az olimpiák történetében harmadszor versenyeznek sportolók az ötkarikás zászló alatt a pénteken kezdődő londoni játékokon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lobogója alatt olyanok kaphatnak lehetőséget, akik mögött nincs nemzeti olimpiai bizottság.
A négy versenyző egyike Guor Marial, egy útlevél nélküli polgárháborús menekült Dél-Szudánból, aki jelenleg az egyesült államokbeli Flagstaffban él, és maratoni futásban indul majd.

"Amilyen gyorsan csak lehet, felvesszük vele a kapcsolatot, és megpróbáljuk elérni, hogy már a pénteki megnyitón Londonban lehessen" - mondta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testületének szombati ülése után Mark Adams szóvivő. A másik három atléta az egykori Holland Antillákról érkezik. Az olimpiai zászló alatt korábban a volt Jugoszlávia (1992, Barcelona) és Kelet-Timor (2000, Sydney) sportolói versenyezhettek az ötkarikás játékokon.

0 Tovább

Gasol pótolja Nadalt a megnyitón

Alig néhány nappal Rafael Nadal visszalépése után a spanyol olimpiai bizottság vezetői eldöntötték, hogy a Los Angeles Lakers sztárja, a kiváló kosárlabdázó Pau Gasol viheti a spanyol nemzeti lobogót a londoni olimpia július 27-ei megnyitóján. A négy évvel ezelőtti olimpiát megnyerő Nadal fáradtságra hivatkozva lépett vissza az olimpiától. A Nadalhoz hasonlóan a spanyolok körében igen népszerű Gasol már szerepelt a 2008-as pekingi olimpián is, ahol ezüstérmet szerzett csapatával.

0 Tovább

A sportlövő apa és lánya is olimpikon lesz

Édesapja vigyáz majd Hayley Chapman ausztrál sportlövőre a londoni olimpián. David Chapmannek azonban nem ez lesz a fő feladata, hiszen maga is szerepel az egy hét múlva kezdődő játékokon. A 20 éves Hayley elmondta: abszolút nem zavarja, hogy apja a mellette lévő szobában lakik majd. "Fantasztikus a kapcsolatunk, és csak szerencsésnek mondhatom magam, hogy az egyik családtagom velem lehet. Szeretem a jelenlétét, amikor mondjuk együtt mehetünk reggelizni vagy látom őt sétálni az olimpiai faluban" - jegyezte meg a versenyzőnő. Hayley és a szintén sportlövő David Chapman az első ausztrál apa-lánya kettős az olimpiák történetében.

0 Tovább

Mégsem sztrájkolnak a londoni buszsofőrök

Megkapják a pénteken kezdődő londoni olimpia idejére igényelt prémiumukat a brit főváros buszvezetői, akik korábban azzal fenyegetőztek, hogy sztrájkba lépnek a játékok ideje alatt, ha nem jutnak hozzá a plusz juttatáshoz.

A Unite nevű szakszervezet megállapodott a Londonban fuvarozó 20 buszvállalattal abban, hogy a 21 ezer dolgozó fejenként 577 fontos (nagyjából 210 ezer forintos) prémiumban részesül az ötkarikás esemény alatt elvégzett munkájáért. A dolgozók így műszakonként 27 fontos (körülbelül 10 ezer forintos) jutalmat kapnak.

A londoni metróhálózat és a város kerékpárkölcsönző-rendszerének munkatársai szintén részesülnek prémiumban. Előbbi dolgozói 850 fontos (valamivel több, mint 300 ezer forintos), utóbbi alkalmazottai 500 fontos (hozzávetőleg 182 ezer forintos) extra juttatást kapnak majd.

0 Tovább

Kivettek egy számot a megnyitó programjából

A londoni olimpia szervezői aggódnak amiatt, hogy túlságosan elhúzódik a július 27-én estére kiírt megnyitóünnepség, így a késő esti órákban esetleg közlekedési káosz alakulhat ki az Olimpiai Stadion környékén. Ennek elkerülése érdekében szeretnének biztosra menni és azt akarják elérni, hogy az eredetileg tervezett három órás időtartamba mindenképpen beleférjen az ünnepség, amely helyi idő szerint este kilenc órakor (magyar idő szerint 22.00-kor) veszi majd kezdetét.

"Biztosra kell mennünk, hogy a show időben véget érjen, így a nézők még a tömegközlekedést igénybe véve haza tudjanak érni. Ezért kellett meghoznunk azt a szomorú döntést, hogy egy kisebb kerékpáros showt ki kellett vennünk a megnyitó tervezett programjából" - nyilatkozta a szervezőbizottság szóvivője. A döntés hátterében az a friss információ állhat, amely szerint a múlt heti próbák során látszott, hogy a megnyitó művészeti része az előzetesen vártnál valamivel tovább tart majd.

A jövő hét pénteken este sorra kerülő megnyitó után a nézők éjfél és fél egy környékén hagyhatják el az Olimpiai Stadiont és amennyiben ez valóban így lesz, akkor mindenki hazaérhet, hiszen a tömegközlekedés a brit fővárosban hajnali 2.30-ig üzemel majd. A 34 millió eurós költségvetéssel készülő olimpiai megnyitóünnepségét a Gettómilliomos című film rendezője, Danny Boyle tervezte meg.

0 Tovább

Az eső elől menekülhetnek a sportolók

Még el sem kezdődött az olimpia, több sportoló máris elutazik (egyesek szerint menekül) a brit fővárosból. Így van ezzel a kínaiak gátfutó olimpiai bajnoka, Liu Hsziang is, aki az állandó esőzés és az alacsony hőmérséklet miatt úgy döntött, hogy megszakítja a twickenhami Mary's University területén folytatott edzőtáborozását. Az Independent című újság jelentése szerint a 29 éves kínai atléta már el is utazott Düsseldorfba, hogy optimálisabb időjárási körülmények között készülhessen az előtte álló fontos futásokra.

"Liu nem az egyetlen, aki így döntött. Már több más csapat is fontolgatja, miként tudna módosítani az előre eltervezett edzési programján" - nyilatkozta az újságnak a kínai atléták edzője, Sun Haiping. A hírek szerint dél-afrikai, ír és japán atléták is edzenek már Londonban, de ők sem elégedettek a sok csapadékkal és a szokatlanul enyhe nyári hőmérséklettel.

0 Tovább

A BBC-nél maradtak az olimpiai közvetítési jogok

A BBC 2020-ig megvette a téli és nyári olimpia brit közvetítési jogait. A televíziós társaság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerdán jelentette be, hogy a BBC a 2014-es szocsi, a 2016-os riói, a 2018-as pjongcsangi, valamint a helyszínkijelölés előtt álló 2020-as játékok kizárólagos közvetítője lett az Egyesült Királyságban. A jog a teljes médiaplatformot, így az internetes és a mobilszolgáltatást is magában foglalja.

A BBC először az 1948-as londoni olimpiáról sugárzott, és 1960 óta megszakítás nélkül övé a brit jog. A mostani megállapodás pénzügyi vonzatait nem hozták nyilvánosságra. Az egyesült államokbeli, 2020-ig érvényes jogokért az NBC 4,38 milliárd dollárt fizetett. A BBC a jövő pénteken kezdődő londoni olimpiáról 2500 órás élő adásban számol be.

0 Tovább

Esőért imádkozik a brit gerelyhajító bajnok

Esőért imádkozik a britek legjobb női gerelyhajítója, Goldie Sayers, aki a napokban rendezett brit bajnokságon hasonló körülmények között dobott új nemzeti rekordot. A versenyt 66,17-es dobásával megnyerő brit atléta rögtön az első sorozatban egyéni rekordot javított. Korábbi csúcsát négy évvel ezelőtt éppen a pekingi olimpián érte el (65,75), ami akkor a negyedik helyhez volt elegendő.

Érdekesség, hogy a 2008-as olimpiai bajnok Barbora Spotakova most (64,19-el) csak a második helyen végzett Sayers mögött, akinek jól láthatóan nem ízlett a kellemetlen szigetországi időjárás. Az idei világranglistát vezető dél-afrikai Sunette Viljoen is csak a negyedik helyen végzett, ami azt jelenti, hogy esős körülmények között a brit gerelyhajító akár még az aranyéremért is harcba szállhat.

"Szeretnék az olimpiai stadionban még nagyobbat dobni, de abban biztos vagyok, hogy nekem előnyös lenne, ha a verseny idején esne az eső. Az edzőm szerint szörnyű időjárás lesz majd a döntő alatt, így direkt meggyőztem őt, hogy menjünk ki zuhogó esőben is készülni" - nyilatkozta Sayers.

0 Tovább

Már az első napon dugó volt Londonban

Tizenegy nappal az olimpiai játékok megnyitója előtt már jelentkeztek a közlekedési káosz jelei Londonban. Ennek egyik oka, hogy hétfőn reggel megnyitották a játékok idején üzemelő ún. olimpiai sávok egyikét, amely az M4-es autópályán rögtön balesethez, majd helyi jelentések szerint közel 50 km-es dugóhoz vezetett. Szakértők már korábban is jelezték, hogy a brit főváros igencsak intenzív közlekedését felboríthatják az újonnan kialakított és csak az olimpia hivatalos szereplőit, szponzorait ellátó sávok.

London fő közlekedési útvonalain majd csak az olimpia kezdetén kerülnek alkalmazásra az olimpiai sávok, az M4-et viszont azért kellett megnyitni már most, mert ez köti össze a Heathrow repülőteret az Olimpiai Parkkal. Az olimpiai család 80%-a pedig ezt az útvonalat választja majd londoni szálláshelye megközelítéséül.

A hétfőn érkező sportolók közül többeket is érintett a káosz az utakon, így a kétszeres világbajnok 400 gátas, Kerron Clement is dühös volt a dugók miatt, ennek az érzésének pedig Twitter oldalán hangot is adott: "Négy órát vesztegeltünk az úton, ami cseppet sem volt jó első benyomás Londonnal kapcsolatban. Álmosak, éhesek és fáradtak vagyunk, ráadásul itt még WC-re sem tudunk elmenni. Bejuthatnánk végre az olimpiai faluba?" - áll a kétségbeesett bejegyzés az amerikai atléta oldalán. Reméljük azért időközben már ő is álomra hajthatta fejét a hétfőn reggel kapuit megnyitó olimpiai faluban...

0 Tovább
«
12345

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek