A londoni olimpia szervezői aggódnak amiatt, hogy túlságosan elhúzódik a július 27-én estére kiírt megnyitóünnepség, így a késő esti órákban esetleg közlekedési káosz alakulhat ki az Olimpiai Stadion környékén. Ennek elkerülése érdekében szeretnének biztosra menni és azt akarják elérni, hogy az eredetileg tervezett három órás időtartamba mindenképpen beleférjen az ünnepség, amely helyi idő szerint este kilenc órakor (magyar idő szerint 22.00-kor) veszi majd kezdetét.

"Biztosra kell mennünk, hogy a show időben véget érjen, így a nézők még a tömegközlekedést igénybe véve haza tudjanak érni. Ezért kellett meghoznunk azt a szomorú döntést, hogy egy kisebb kerékpáros showt ki kellett vennünk a megnyitó tervezett programjából" - nyilatkozta a szervezőbizottság szóvivője. A döntés hátterében az a friss információ állhat, amely szerint a múlt heti próbák során látszott, hogy a megnyitó művészeti része az előzetesen vártnál valamivel tovább tart majd.

A jövő hét pénteken este sorra kerülő megnyitó után a nézők éjfél és fél egy környékén hagyhatják el az Olimpiai Stadiont és amennyiben ez valóban így lesz, akkor mindenki hazaérhet, hiszen a tömegközlekedés a brit fővárosban hajnali 2.30-ig üzemel majd. A 34 millió eurós költségvetéssel készülő olimpiai megnyitóünnepségét a Gettómilliomos című film rendezője, Danny Boyle tervezte meg.