A megszokottaktól eltérően nem a férfi 4x400 méteres síkfutás lesz a londoni olimpia atlétikai versenyeinek utolsó száma. Az olimpiák is világbajnokságok eddig megszokott rendjén a londoni szervezők vélhetően Usain Bolt miatt változtattak, hiszen a férfi 4x100 méteres síkfutó váltóval zárul majd az atlétikai program, ami – ha addig nem történik rendkívüli esemény – a jamaikai szupersztár harmadik londoni aranyérmét eredményezheti. Bolt számára amúgy a napokban egy másik könnyítés is napvilágot látott, amely már a Daeguban sorra kerülő világbajnokságon is csak három futásra (az eddigi négy helyett) készteti a legjobb sprintereket.

A londoni olimpia ma véglegesített menetrendje szerint a férfi 100 méteres síkfutás döntője az atlétikai versenyek harmadik napján (augusztus 5-én) tíz óra előtt néhány perccel kerül majd sorra. A háromszoros olimpiai bajnok jamaikai futónak ezt követően négy napja lesz majd a 200 méter (ahol szintén ő a címvédő) fináléjáig, amelyet augusztus 9-én rendeznek meg. Két nappal később pedig jöhet a 4x100 méteres döntő is, amely a stadionban rendezett versenyek közül az utolsó lesz (a férfi maratoni versenyt másnap reggel rendezik). A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a londoni olimpiai programmal és a nyári világbajnokság menetrendjével is szeretné hangsúlyozni a döntők fontosságát, így a korábban megszokott hosszú esti programok helyett egy rövidebb, intenzívebb, de főként a finálékra fókuszáló esti versenyprogramot dolgozott ki.

Magyar szempontból a férfiak kalapácsvető döntője lehet a legérdekesebb a londoni atlétikai programból, amelyet augusztus 5-én este rendeznek meg, így – mivel egybeesik majd a 100-as férfi döntővel – nem lesz rá könnyű jegyet szerezni. A legolcsóbb jegyek 50 fontba kerülnek majd erre az esti programra, de a Usain Boltot közelről nézni vágyók 725 fontért is válthatnak belépőt a Londoni Olimpiai Stadionba.