Még el sem kezdődött az olimpia, több sportoló máris elutazik (egyesek szerint menekül) a brit fővárosból. Így van ezzel a kínaiak gátfutó olimpiai bajnoka, Liu Hsziang is, aki az állandó esőzés és az alacsony hőmérséklet miatt úgy döntött, hogy megszakítja a twickenhami Mary's University területén folytatott edzőtáborozását. Az Independent című újság jelentése szerint a 29 éves kínai atléta már el is utazott Düsseldorfba, hogy optimálisabb időjárási körülmények között készülhessen az előtte álló fontos futásokra.

"Liu nem az egyetlen, aki így döntött. Már több más csapat is fontolgatja, miként tudna módosítani az előre eltervezett edzési programján" - nyilatkozta az újságnak a kínai atléták edzője, Sun Haiping. A hírek szerint dél-afrikai, ír és japán atléták is edzenek már Londonban, de ők sem elégedettek a sok csapadékkal és a szokatlanul enyhe nyári hőmérséklettel.